Valaki megrágalmazhatta N. Zsoltot, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel letartóztatták. Tovább akart menni.

– Nem – mondta az ablaknál ülő férfi. – Nem mehet el, hisz le van tartóztatva.

– Úgy látszik – mondta N. – S ugyan miért? – kérdezte aztán.

– Mi nem vagyunk illetékesek ennek a közlésére. Menjen a szobájába és várjon. Az eljárás most már megindult, a kellő időben mindent megtud majd.

Úgy kezdődött, mint Kafka abszurdja. Úgy is folytatódott.

N. ugyanúgy gondolta, ahogyan K.: elvégre jogállamban él, mindenütt béke van, érvényben minden törvény, ki merészel rátörni...

Tévedett.

Nagy Zsolt volt minisztert hazaárulással gyanúsították meg. Három év múlva már „nemzetközi szervezett bűnözési csoport morális támogatásának” vádjával indítottak ellene eljárást. Kilenc éven át folyt a per. Végül kedden ítéletet hirdettek. Barátai, ismerősei szerint koholt vádak alapján, bizonyítékok hiányában sújtották négy év letöltendő börtönnel. Nem tudni, miért.

Amit tudni lehet: Nagy Zsoltot nem korrupció miatt ítélték el, hiszen a Korrupcióellenes Ügyészség megállapította, le és alá is írta, bélyegzővel is ellátta: semmilyen korrupciós cselekedetet nem követett el. Annak ugyanis jogilag kötelező eleme a haszonszerzés. Nagy Zsoltnak semmilyen haszna nem származott a magánosításokból. Amelyek – mármint az inkriminált privatizációk – valójában nem is történtek meg! Nagy Zsolt minisztersége idején egyetlen magánosítás sem történt minisztériumában.

Ami az ellene felhozott bizonyítékokat illeti, azok nem is annyira kafkaiak, inkább Svejkesnek tűnnek. Az ügyészek írásban is megjegyezték a vádiratban, hogy a bűncselekmények, amelyekkel Nagy Zsoltot vádolják, más személyek telefonbeszélgetéseinek lehallgatásából következtethetőek ki. Nagy Zsolt bűnösségére egyetlen saját lehallgatott telefonbeszélgetése sem vall.

Az alapfokú ítélet után nyilatkozott Nagy Zsolt. Szavai egybevágtak azzal, amit Josef K. mondott a bírái előtt:

„Ami velem történt (...), ami velem történt, csupán egy eset, s nem is nagyon fontos, mert én nem tartom súlyosnak, de jelzi, milyen eljárás folyik sokak ellen. Értük állok itt helyt, nem magamért.”

Nagy Zsolt sokáig helyt állt. Most nem szabad feladnia. Nemcsak magáért, hanem másokért sem. Folytatnia kell a pert a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán. Bizonyítania kell, hogy a bíróság elutasította az ártatlanságát alátámasztó iratok bekérését a különböző állami intézményektől, hogy nem engedélyezték a védelem tanúinak meghallgatását sem, hogy nem bűnös.

Ezáltal azt is igazolnia kell, hogy az igazságszolgáltatásnak – noha működnie kell – nem szabad megalapozatlan döntéseket hoznia csak azért, mert ezt kérik tőle Románia nemzetközi partnerei vagy a tömeg, amely ma minden politikusra és közéleti személyiségre feszítsdmeget kiáltana. A korrupció elleni fellépés szükséges, de rendkívül veszélyes, ha a bírák ügybuzgóságából koncepciós perekbe csúszik át. Ha a korrupció elleni harc ürügyén politikai leszámolások történhetnek. Ha embereket, családokat tesznek tönkre.

Nagy Zsoltnak sokan hisznek. Tartozik azzal, hogy ne adja fel. Ha sikerül bizonyítania, hogy túlkapás történt, sokaknak segíthet ezáltal. Az igazságszolgáltatási rendszer reformjának is.

Ha Nagy Zsolt pert nyer Strasbourgban, Európának már azt is számon kell kérnie, hogy a hazai igazságszolgáltatási rendszer úgy működik-e, mint az Unió más államaiban: korrektül, hogy az ítéletek  korrektek legyenek. Az igazságszolgáltatásnak ugyanis végső soron nem példamutatónak, még kevésbé példát statuálónak kell lennie, hanem igazságosnak. Akkor is, ha túlzottan bizonyítani akarja hatékonyságát.

Ha Nagy Zsolt meghátrál, ha az RMDSZ nem áll ki volt minisztere mellett a strasbourgi döntésig, akkor a történet úgy ér véget, mint Kafka regényében:

„– Nem – mondta a pap –, nem kell mindent igaznak tartanunk, csak szükségszerűnek.

– Lehangoló nézet – mondta K. – A hazugságot avatják világrenddé.”

Jogunk van tudni az igazságot. Strasbourgtól várjuk.