A bukaresti néppárti kongresszus jóval többet hozott az RMDSZ számára annál a dicsőségnél, hogy a magyarok érdekvédelmi szervezete aktív szerepet vállalt a megszervezésében és a lebonyolításában, és hogy ezt a szerepet egyöntetű elismerés fogadta. Sokáig volt az a véleményünk, hogy az RMDSZ-t az Európai Néppárt amolyan legkisebb gyermekének, mostohagyermeknek tekinti, és mivel a Fidesz és a PDL jóval több képviselőt küldött a soraiba, a mennyiségi kritériumot (a szavazatszámot) szem előtt tartva, nemigen védi meg ellenükben, ha úgy adódik, nem foglalkozik közösségünk sajátos problémáival. Volt rá példa. (Arra, hogy az RMDSZ ne lett volna korrekt, szavatartó és lojális a Néppárthoz, soha.)

Most azonban legalábbis az elnöknek újraválasztott tekintélyes európai politikus, Wilfried Martens előtt – le a kalappal! Nem tudhatjuk, mennyire bizonyul történelminek nagyobb távlatban a bukaresti kongresszus a Néppárt, netán az Unió számára, ahogyan azt Kelemen Hunor szövetségi elnök kettejük sajtóértekezletén megfogalmazta, ám – amint ugyanő mondta – az RMDSZ számára bizonyosan történelmi. És ezért Kelemen Hunort és csapatát is minden elismerés megilleti.

Martens úr ugyanis nem átallotta beleszólni egy belső romániai magyar politikai vitába, és egyértelműen az RMDSZ mellett kiállni az ellenzékeként fellépő és a választásokon a hatékony magyar politikai/parlamenti képviseletet veszélyeztető fideszi zsebpártokkal szemben! Kizárt, hogy ne ismerné e vita minden részletét, a román államelnök és a magyar kormányfő részrehajlását és dicstelen akcióit. Martens úr a legmagasabb tisztségből nemes egyszerűséggel azt jelentette ki, hogy véleménye szerint a romániai magyar közösségnek továbbra is az RMDSZ mögé kell felsorakoznia – igen, igen, igen: egységben. Ennél nagyobb, már a közelgő kampányban felhasználható politikai támogatást az RMDSZ nem is kaphatott. (És remélhetőleg a támogatás többrétű, nem merül ki ebben az állásfoglalásban!) Az MPP-nek és az EMNT-nek pedig alaposan el kellene gondolkoznia a történteken és azon, hogyan is folytassák a politikai családatya állásfoglalása után.

De még mekkora sikere az RMDSZ-nek – nem másnak, neki, alig néhány személyes néppárti csapatának! –, hogy az EPP alapprogramjába bekerült a nemzeti kisebbségek támogatása! Hátha azok az urak ott a brüsszeli és strasbourgi padsorokban, asztalok mellett, akik minuciózusan őrködnek az uborka meg a banán helyes görbülete, a disznóölés politikai korrektsége fölött, eljutnak a különbségtételhez is a bevándorolt kisebbségi közösségek és az őshonos kisebbségi (nemzeti) közösségek között. Winkleréknek, Tabajdiéknak köszönhetően a kisebbségi joglavina elindult... Még az elején vagyunk, de mindenesetre a dolgokat a kellő elvi szinten melegen kellene tartani és megoldani, nehogy a 2014-es európai parlamenti választásokon felálló új többség körülményei közepette még előbbről kelljen kezdeni mindent...

Mindazoknak pedig, akik – mint magunk is – akár a szkepticizmus védőbástyái mögül felismerik az igazi politikai sikert, legyen erejük és jellemük el is ismerni azt.

Volt még persze fel- és elismernivaló sok minden egyéb is a múlt héten. A néppártiaknál üde színfoltot jelentett a Reding-Macovei rettenthetetlen női páros távolléte, a szellemükkel is alig kísértgettek. Sehol egy államcsíny, sehol egy lefejezett alkotmánybíróság: nyugis társaság ez, miután Barroso úr és Merkel asszony emésztőtablettákkal magához tért a túl pikáns balkáni menü után.

A borzongatás viszont átköltözött az államfővel ellenzékben levő kormányszövetségbe. A maga módján történelmi tény az is, hogy Gigi Becali, a „fény lovagja" (emlékszünk az idiotoid-ramboid bégető legionárius ihletésű elnevezésére?), ez a politikai, vallási, csencselési, telekspekulánsi és futballklubvezetői ösztönös zseni (akinek már négyéves korában annyi esze volt, mint most), azzal a rajtaütésszerű gyorsasággal, amellyel a PDL hajdanán szocialistából kereszténydemokratává lett, fogta magát és liberális színre váltott. A liberális nacionalista! (Habár jóideje a pártelnök Antonescu is nacionalista, úgyhogy minden rendben van.) Felismertük a fordulat cselességét, ismerjük el: nem mindenki ilyen marha, mint ez a Crin: múló aranyakért trójai falovat bevonszolni a várba... Guy Verhofstadt, az európai liberálisok vezetője lazán viszonyult a kérdéshez, felelőtlen humorérzékkel. Tele lett a hetünk volt belga miniszterelnökökkel. (Még egy felismerés.)

Végül drámai döbbenet érhette az az államelnököt is. A sztenogramok nagy varázslójának kiadták (a titkosszolgálatok, ki más?, ez gyönyörrel írható le) a sztenogramjait. Közelg tehát a pillanat! Felismerés felismerést követhet pergő agyában. Lázas kutatás az emlékezetben. Sikoly: de hát nem titkosították!?? („Daniel, vigyázz a gyermekekre!") Egyelőre mindaz, amit az adók vámszedőjével és a vámok adószedőjével beszélt, nem tartalmaz kimondott bűnjel-taglót; egyelőre csak az derült ki, hogy T. B. pofátlanul hazudott 2011-ben, amikor azt mondta, hogy ő S. B. főfináncot nem is ismeri, soha, de soha nem álltak szóba – ugyanis 2010-es lehallgatások most közkinccsé vált jegyzőkönyvei bizonyítják, hogy már akkor fontos kérdéseket beszéltek meg rendszeresen. De mi jöhet? El kell ismerni: az Úr csodásan működött – de ezúttal nem az elnök úr, alkalmasint nem is úr, hanem...

Summa summárum, szép hetünk volt.

Utóirat, ide illik.

Előző jegyzetemben vitába szálltam egy értelmes EMNT-s politikussal, egységről, belső demokráciáról és hasonlókról. Most válaszolt. Kulturáltan, elismerésem. (Diszkrét bájt kölcsönöz vitánknak, hogy nem nevezzük meg egymást...) Több mindenben mintha még igaza is van, abban mindenképpen, hogy az elméleti felkészültség terén nem vehetem fel vele, a tudományos kutatóval a versenyt. Ezzel együtt több megállapításával nem értek egyet. Legfőképpen a leglényegesebbel: azzal, hogy Bibó Istvánt idézve próbálja „leleplezni" az RMDSZ „antidemokratizmusát". Szerintem a híres bibói kritérium nem alkalmazható az RMDSZ helyzetére. Röviden azt is mondhatnám: én Wilfried Martensnek adok igazat az RMDSZ és a romániai magyar nemzeti közösség egysége tekintetében, és meggyőződésem, hogy „az RMDSZ mögé kell felsorakoznia", ahogyan nem a vitatárs Nagy Főnöke mondotta.

Volt viszont egy kitétel az írásomban, amelyre vitatársam nem reagált, nyilván túlzott szeméremből. Megpróbáltam ugyanis a bibói kritériumok alapján kifürkészni, hogy amit a Fidesz vezetői (valaha mind megszállott Bibó-kollégisták) most Magyarországon csinálnak, az demokratikus-e, amivé szívbéli hazánkat tették, az demokrácia-e. És akkor itt jöhet be a rommagyar jobboldali sajtó, amelyről szintén vitázunk: ő maga demokratikus-e? Ugye nem fél? Nincs benne semmilyen bibói nyugtalanság, ezért nem ír a jogállamiság és a sajtószabadság porba tiprásáról! Ezért nem emelte fel a szavát az egypárti Médiatanács, általában a médiatörvény ellen! És még sok gyalázat ellen.

Felismerem és elismerem, hogy vitatársam (írása lapján okos, jóravaló fiatalember) nehéz helyzetben van. Nehéz helyzetben van egész Magyarország, nehéz helyzetben a kétharmad forradalmárai, szabadságharcosai is – meg kell enniük, amit főztek.

Ezért a vitát nem is folytatom. Csak ideírok két idézetet, egy cikkből meg egy nyilatkozatból. A kiváló Bibó Istvánra gondolva, kegyelettel, a forradalom évfordulóján. Hátha nyomában is születik felismerés – és elismerés.

„Az én koromban: kevesen járnak emelt fővel, egyenes gerinccel. Ezer bajunk közt a legnagyobb: a társadalom megalázása és megfélemlítése. Sikerült visszaszoktatni e népet a kussolásba. Addig itt a többség meg nem moccan, amíg biztosra nem veheti, hogy '14-ben a győztesre szavaz. Vesztes mellé állni, kisebbségben maradni egyenlő a teljes kisemmizéssel, munkátlansággal, megbélyegzéssel. Itt születni, felnőni, munkához, jövedelemhez jutni, tulajdont szerezni és megtartani csak a győztesnek és rokonainak lehet. Aki vesztes, magára marad, senki be nem fogadja. Kirúgtak. Nem hív föl senki. Nyugdíjaztak. Utánad se néznek. Megfenyegettek. Senki nem áll melléd. Így emeld föl a fejed, így mondj ellent, így menj az utcára, így csinálj mozgalmat, így fogj össze, így remélj győzelmet. Csoda-e, hogy a kormányzati politikusok a hatalomtól, a pénztől tébolyultak, az ellenzéki és független szereplők pedig a gyomorszorító félelemtől és kockázattól? Az egyik váratlanul, csodába illően mindent megszerezhet, mindenről és mindenkiről dönthet, korlátja nincs." (Lengyel László: A mi korunkban, Népszabadság)

Október 23-i nyilatkozat az együttmúködésről és az összefogásról

„Magyarországon egy jogállamot és alkotmányosságot nem tisztelő, a demokráciát, a szabadságjogokat korlátozó, Európával és a demokratikus világ eszméivel szembeforduló rendszer alakult ki. Az ország hanyatló gazdasági pályán van. A politikát gyilkos széthúzás, szembenállás jellemzi. A társadalom nagyobb része a szolidaritás reménye nélkül, kilátástalan, súlyosan igazságtalan és egyenlőtlen viszonyok között vergődik. Magyarország nemzetközi presztízse, tisztessége és hitele mélyponton áll. Egy nép, egy nemzet vagyunk. Számunkra Magyarország és a magyar nép sorsa fontos, pártállástól, ideológiai, vallási különbségektől függetlenül. Az Orbán-rendszer leváltása, egy új, párbeszéden és összefogáson alapuló, demokratikus, európai rendszer létrehozása az ország és a nemzet érdeke. Ezért az 1956-os forradalom emléknapján együttműködésre, összefogásra szólítjuk fel mindazokat, akik gondolkodni és cselekedni kívánnak egy igazságosabb és szolidárisabb, demokratikus és jogállami, egy európai Magyarország létrehozásért."

Balla Zsófia, Bárándy Péter, Báthori Csaba, Csányi Vilmos, Ferge Zsuzsa, Fischer Iván, Gombár Csaba, Györgyi Kálmán, Halmai Gábor, Heller Ágnes, Jancsó Miklós, Kilényi Géza, Komoróczy Géza, Konrád György, Kornai János, Kulka János, Laki Mihály, Láng István, Lengyel László, Majtényi László, Parti Nagy Lajos, Radnóti Sándor, Réz Pál, Soós Károly Attila, Standeisky Éva, Szilágyi Ákos, Szilágyi János György, Tarr Béla, Teplán István, Tóth Krisztina, Várhegyi Éva, Váradi András, Venetianer Pál, Závada Pál