Székely Ervin: Nemzetstratégák
Ma ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a két kisebb magyar párt, az EMNP és az MPP képviselői, megegyezni arról, hogy együtt indulnak a december 9-i parlamenti választásokon. Ha valóban meg akarnak állapodni, akkor sok választásuk nincs: vagy az egyik vagy a másik párt listáján indulnak, mert választási koalícióról már csak a jogi akadályok miatt sem beszélhetünk. A csütörtöki első fordulóról elhangzott nyilatkozatok szerint a felek ezzel maguk is tisztában vannak, következésképpen az MPP-nek arról a javaslatáról tárgyaltak, hogy a közös lista tulajdonképpen a polgári párt listája legyen. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az MPP színekben induló EMNP-sek kilépnének pártjukból és MPP-tagokká válnának. A hivatkozott nyilatkozatok szerint erről még nem született egyezség, de „az álláspontok közeledtek egymáshoz". Az MPP vezetőinek optimizmusát az EMNP vezetőinek olyan kijelentései táplálják, miszerint a két párt együttműködésének akadálya eddig is csak Szász Jenő volt, mi több, az EMNP meg sem alakult volna, ha a nemzetstratégává felkent politikus nem lett volna.
Ha mindez igaz, akkor elgondolkodtató következtetésekre juthatunk. Kiderült ugyanis, hogy az EMNP – nem jelentéktelen magyarországi anyagi ráfordítással – nem azért jött létre, mert az RMDSZ nem tudta megszólítani azt a hatszázezer romániai magyar választót, akiket ők el akartak vinni az urnákhoz; nem azért mert az autonómia gondolatának ne lett volna hiteles politikai képviselete, nem azért, mert az RMDSZ belesimult a bukaresti politizálásba... nem. A pártot kizárólag azért kellett létrehozni, mert létezett egy Szász Jenő nevű vidéki párt provinciális elnöke, akinek a kezéből sehogyan sem sikerült kicsavarni a pecsétet. Amely mellesleg – mint Toró T. Tibortól tudjuk – atomfegyver. Ha tehát az ENMP ma aláírja a megállapodást, akkor gyakorlatilag lefejezi saját magát (hiszen a pártelit átlép az MPP-be), elveszíti politikai rációját, mert politikai pártként nem indul a választásokon és megjósolhatóan eltűnik a hazai politikai palettáról (ami talán nem tekinthető tragédiának, hacsak nem azért, mert akkor Tőkés László, a párt védnöke – remélhetőleg csak átmenetileg – védenc nélkül marad).
De legyen mindez az EMNP-nek és szimpatizánsainak morális dilemmája. A két párt esetleges összefogásának igazi kérdése az, hogy vajon alkalmas-e ez a módszer az RMDSZ alternatívájaként működő szervezetek támogatottságának növelésére. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy nem. Hat évvel ezelőtt, amikor az MPP megalakult, mindazok, akik ma az EMNP vezérkarát alkotják, nagyjából ott voltak az alternatív pártban, vagyis akkor már megvalósult az, amin most dolgoznak, ám az eredmény meglehetősen lesújtó volt a számukra. Az idei helyhatósági választásokon kipróbálták a recept ellenkezőjét: külön indultak, és összeadva sem tudtak több mandátumot szerezni, mint annak idején közösen. A következtetés tehát nyilvánvaló. Létezik ugyan egy az RMDSZ-szel elégedetlen és egy radikálisabb megoldást preferáló magyar választói bázis, ez azonban számbelileg elégtelen ahhoz, hogy az RMDSZ-képviselet kvázi-monopóliumát megingassa, amin nem változtat az sem, hogy az említettek szavazataiért hány szervezet verseng. Az MPP és az EMNP számára tehát az igazi kérdés nem az, hogy együtt vagy külön indulnak a választásokon, hanem az, hogy miként tudják hitelessé tenni magukat a romániai magyarok körében és ezáltal szélesíteni választói bázisukat.
Ezzel viszont a két párt vezetői egyáltalán nem foglalkoznak. Programjaik – ha vannak – homályosak és általánosak, üzeneteik kimerülnek az RMDSZ-nek vagy képviselőinek – olykor becsületsértő – bírálatában, de semmit nem mondanak arról, hogy milyen saját elképzeléssel jelentkeznének ők maguk. Ilyen körülmények között pedig megalapozott az a feltételezés, hogy céljuk nem a parlamenti képviselet elérése (jelenleg részükről még az alternatív küszöb átlépésének sincs semmilyen realitása), hanem az, hogy az RMDSZ-t elüssék az öt százalékos küszöb elérésétől, ami után immár nagyobb zsarolási potenciállal követelhetik az RMDSZ-től az „összefogást", meg is jelölve, hogy melyik „udemerés" politikus az akadálya a megállapodásnak. Vagyis hogy ki válthatja Szász Jenőt a nemzetstratégiai intézet élén.