Több Európát! jelszó alatt zajlik-zajlott az Európai Néppárt kongresszusa, s e két napra tényleg nem panaszkodhatott Európa-hiányra a román főváros. Tegnap itt volt szinte mindenki, aki él és mozog, számít Brüsszelben, s igazi európai szópárbajnak is tanúi lehettünk, amely a Parlament és az új nemzeti stadion között zajlott. A nagy eseményeket a televízióból figyelő halandó pedig elégedetten vagy döbbenten nyugtázhatta, hogy echte európaiak vagyunk, hogy a nagy európai vircsaft lényege gyakorlatilag semmiben sem különbözik a mienktől.

A pártokon belüli szolidaritás, a betyárbecsület Brüsszelben is összetartó erő mindaddig, míg voksban mérhető, s ott sem akadnak fenn olyan apróságokon, mint ideológia/(párt)váltás, ha a saját javukra történik, de a jogállamiság kereteinek feszegetése is csak akkor vérlázító és szóvá teendő, ha nem a saját kutyánk kölyke szemtelenkedik. A párhuzamosan zajló néppárti kongresszus és a stadionbeli szociálliberális hakni újfent azt a bizonyította, hogy a brüsszeli rendezőelv nem sokban különbözik a mi tájainkon érvényesülőtől: a mienk orrára nem koppintunk, vagy legalábbis nem a nyilvánosság előtt, az ejnye-bejnye is csak színfalak mögött hangzik el, vagy gesztusokban nyilvánul meg, ha egyáltalán elhangzik vagy megnyilvánul, miközben a másik tábor mellényúlásait természetesen minél hangosabban szóvá tesszük.

„Kedves Traian Băsescu, kedves Vasile Blaga, kedves Kelemen Hunor, köszönjük, hogy lehetővé tették, hogy ma Bukarestben találkozhassunk..." – nem kisebb személyiség, mint Európa új Vasladyje mondta e kedves szavakat a néppárti kongresszus alkalmával a házigazdáknak. Az már senkit sem zavart, talán rég a feledés homályába is merült, hogy a nagyobbik rendező párt, Băsescu PDL-je bizony a másik térfélen kezdte, egykoron, még PD-ként nem kis presztízsharcot vívott Iliescu PSD-jével, hogy melyik az igazibb román szocialista, szociáldemokrata párt, melyiket fogadja be hamarabb a Szocialista Internacionálé. Băsescu nyert, az ő tábora bizonyult „szocialistábbaknak", még ha nem is hosszú távon. Innen nyergeltek át a jobboldalra, de hát jó keresztények között illik megbocsátani ugyebár, hiszen ha Pálnak szabad volt megvilágosodni a damaszkuszi úton, akkor mai prófétáinknak miért ne lehetne? Az a lényeg, hogy most jó néppártiak, jó sok szavazatot biztosítanak az Európai Parlament brüsszeli néppárti frakciójának.

De ugyanebben a pártban hosszú ideig alelnök lehetett az az Orbán Viktor is, aki bár ma példás keresztény és elkötelezett jobboldali, az egyházhoz fűződő viszonyát a kilencvenes években bizony még az elhíresült „Térdre, csuhások!" mondata jellemezte. Ő is megjárta a damaszkuszi utat, a Liberális Internacionálé lelkes katonájából vált az Európai Néppárt alelnökévé.

A nagy ünneplésben, az sem zavart már senkit, hogy 2007-ben ugyanez a párt még megtagadta Tőkés László egyéni képviselő soraiba fogadását, majd 2009-ben RMDSZ-listán már annyira szalonképes lett a volt püspök, hogy gond nélkül néppártivá avanzsálhatott, olyannyira, hogy vadonatúj pártjának felvételét is kérte már.

A felszólalások egyhangúságát, a túloldalra való üzengetést csak Donald Tusk lengyel miniszterelnök ünneprontó felszólalása zavarta meg, aki ahelyett, hogy a túlparton állókat ostorozta volna, vagy a román kormánykoalíció nyáron tanúsított demokrácia-deficitjére tett volna utalásokat, saját táborát figyelmeztette az elhatalmasodó képmutatásra.

Tusk arról beszélt, hogy „képmutatás az, ha egy politikus Bukarestben több Európáról beszél, majd másnap Brüsszelben már úgy gondolja, hogy kisebb európai költségvetésre van szükség. Képmutatás az, amikor a politikus több Európát követel, de közben azt hangoztatja, hogy nincs szükség olyan integrált Európára, amely nem oszlik eurozónára és az új tagok zónájára. De képmutatás az is, ha valaki Bukarestben ugyan azt mondja, hogy „Több Európát", majd ugyanaz a politikus amellett áll ki, hogy nem kell minden európai uniós országnak Schengen- övezeti tagnak is lennie. „Több Európát!, kevesebb képmutatást", mondta a lengyel kormányfő, aki előtt kalapot emelhetünk, mert talán ő volt az egyetlen, aki vállalni merte azt, hogy jó lenne a saját portán is kissé söpörni, és szóvá merte tenni a schengeni tagság kapcsán tanúsított kettős mércét is.

Márpedig erre a saját portára valóban ráférne egy alapos söprögetés. Nem kívánok más szemetében turkálni, a sajátunk is elég. Băsescu államfő, aki mögé fegyelmezetten felsorakozott a nyáron a néppárti tábor, bizony éveken át feszegette az alkotmányosság határait, anélkül, hogy valaki is az orrára koppintott volna a demokráciára és jogállamiságra oly érzékeny néppártból. Arra sem emlékszem, hogy túlzásba vitték volna a tiltakozást, amikor Orbán Viktor csinált kirakatot a magyar alkotmánybíróságból, de ugrottak azonnal, amikor Pontaék ennél kevésbé nyúltak hozzá a román talárosok jogköreihez. Akkor is csak némi kulisszák mögötti ejnye-bejnye volt, amikor a magyar miniszterelnök Moszkvához hasonlította Brüsszelt, a Nyugat alkonyáról beszélt Tusnádtól Azerbajdzsánig.

Tusk igazát bizonyítva tegnap is, miközben Orbán Bukarestben több Európát követelt, addig unortodox szakminisztere Budapesten sajnálkozva jelentette be, hogy ők aztán igazán nem nyúznák tovább a népet, de hát nincs mit tenni, mert a gonosz Európai Unió ezt kéri tőlük, újabb 360 milliárdos megszorító csomagot (bocsánat, csak a szocialisták szorítanak, a Fidesz csak korrigálja a költségvetést, amit már két éve padlóra küldött az új „igazságos és arányos" adórendszerével).

De a másik tábor sem bizonyult kevésbé európainak. A szociálliberális nagygyűlésen részt vevő új európai szocialista vezért, Szergej Sztanisevet sem zavarta látszólag, hogy Gigi Becali is ott lehet a jelöltek között, egyetlen szava sem volt Pontaék nyári ámokfutására, de annál keményebben bírálta a néppárti „megszorító" politikát. Pedig ő is tudja, nem pártcsaládhoz való tartozás függvénye a megszorítás, 2008 óta belebukott már ebbe néppárti, szocialista kormányok sora egyaránt, de ennél okosabbat azért még senki sem talált ki.
Igen, több Európát – csak lehetőleg ne ilyent, amilyen körvonalazódni látszik!