Ország- és világszerte nagy a felháborodás amiatt, hogy mennyire gyalázatosan szervezték meg a határon túl a diaszpóra szavazását. Valóban, szomorú volt látni, hogy órákon át kellett sorban állni a voksoláshoz, az pedig még elszomorítóbb, hogy voltak, akik végül nem is jutottak el az urnákhoz. Persze, a bajon viszonylag könnyen lehet segítni, akár egy külügyminiszter leváltásával, néhány román nagykövet visszahívásával.

Az elnökválasztások során a legelszomorítóbb viszont alighanem az idei választási kampány volt: a legundorítóbb az összes eddigi kampányok közül. (Ez nagy szó, mert az eddigiek is meglehetősen ocsmányok voltak).

A jelöltek nem programjaikról vitatkoztak, ez érthető is, hiszen az üresjáratú szövegekről nem is igen lehetett beszélni. A tizennégy dühös ember csupán vagdalkozott, vádaskodott, személyeskedett, belegázolt egymás becsületébe (?), és azon volt, hogy megkerülje a választókat igazán érdeklő kényes kérdéseket. Az egészben a legrosszabb pedig az volt, hogy mindegyikük rendkívül elmésnek képzelte magát és igyekezett megcsillantani kültelki humorát.

A második fordulóba jutott két jelölt (nagy nehezen összehozott) két szembesítése sem volt kivétel a – sajnos általánosítható – szabály alól. Mindkét fél sokat beszélt – Iohannis valamivel kevesebbet –, de nem mondtak semmit. Hallgattak az államfőit tisztséggel járó feladatokról, szinte szó sem esett az ország külpolitikájáról, ami különösen furcsa a jelenlegi geostratégiai helyzetben.

Persze, mindebben nem csak a jelöltek, de az őket indító pártok, az egész politikai osztály – valamint a (csaknem) teljes román sajtó hibáztatható.

A tévés műsorvezetők például a szóbeli párviadalt amolyan grundon megrendezett bokszmeccsként képzelték el, amelyben a jelöltek válogatott sértéseket vágnak egymás fejéhez, övön aluli ütésekkel növelik a mindenható ratinget, a reklámok által megszakított, menetek közötti szünetekben pedig erőt gyűjtenek a további otrombaságokhoz.

A hőn vágyott rating miatt az újságírók, a moderátorok gondosan kerülték a komoly témákat – amiben egyébként nagy segítséget kaptak a jelöltektől is –, úgy gondolva, hogy mindez csak untatná a (szerintük) pankrációra éhes tévé-nézőket. A jelöltek így aztán úgy érezhették magukat, mintha az X-faktorban versenyeznének. Olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy hány cikkelyből áll az alkotmány, jó ortodoxok-e, különféle idézetekkel nyaggatták őket. Mindez, ugye, rendkívül fontos az államfői tisztséghez.

A csúcs azt volt, hogy a két államfőjelöltnek alkalmasságuk bizonyítására el kellett énekelniük a himnuszt. Romániában ugyanis még mindig az a vélemény járja, hogy aki a himnuszt ismeri, az rossz hazafi nem lehet.

Szerencsére nem kérdezték ki mind a tizenegy szakaszt. Egyrészt ártott volna a ratingnek, másrészt ők maguk sem tudták. És ott volt a fránya Traianusos strófa, ami annyi bajt okozott már a 2004. évi államfő-választásokon is, amikor a szociáldemokraták szerint a strófa tisztességtelen előnyhöz juttatja Traian Basescut; a tájékozatlan szavazó könnyen azt hihetné, a románok eme és nem ama Traian utódai.

Iohannis, mivel az iskolában kórustag volt, az első szakaszt tenor hangján el is énekelte. Igaz, nem volt egy Placido Domingo, de azért megjárta. Legalább is elegendő volt az államfői tisztséghez.

Victor Ponta rosszul szerepelt az államfő-jelölti X-faktorban. Húzódozott az énekléstől, a prózában felmondott első strófába pedig belebakizott, így nem ment át az államfői vizsgán sem.

A nyomban megjelent vicc szerint azonban szándékosan tévesztett, nehogy megint plágiummal vádolják…