Egyes kommentárok szerint Victor Ponta miniszterelnök alig várja, hogy a magyarokat kiebrudalhassa a kormányból, s – még jobban – szabadjára engedje a nacionalizmust. Más kommentárok már-már arra a következtetésre jutottak, hogy az egész romániai politikai palettán, beleértve az RMDSZ-t is, csak Victor Ponta miniszterelnök akarja kormányon tartani a magyarokat. (Miután, mint emlékezetes, személy szerint kezdettől fogva – vagyis 2012 nyara óta – szorgalmazta odakerülésüket.)

Most egyesek is, mások is egyelőre feltehetően nem sokat értenek az egészből. Radikalizálódó, megosztott, „erőtereknek” kényszerűen alávetett közösségünkben a kompromisszum kultúrája még nem vert gyökeret. Kíváncsian várjuk az újabb elítélő hangokat, vádakat, miért is ne: a kéjes neptunozást.

Holott nyilvánvaló volt, hogy ha az RMDSZ kilép is a kormányból, azzal a Minority SafePack ügyét jottányit sem viszi előre. A külügyminisztérium persze átgondolatlanul viselkedett (lásd Kelemen Hunor szövetségi elnök meggyőző magyarázatát arról, hogy ez a csomag – lényegét tekintve: a kisebbségügy uniós hatáskörbe vétele – miért jó a külhoni román közösségeknek is), de a logikai ellentmondáshoz, a tudathasadásos állapothoz vezető konfliktus nem az RMDSZ-nek a kormánytagsága, hanem Kelemen Hunor mint a csomagot kezdeményező személynek a kormánytagsága okán merült fel. Hajánál előrerángatottnak tűnik ez az érvelés? Talán. Jogilag és még politikailag is nehéz minden szükséges distinkciót megtenni. Diffúz fogalmak, elméletek, eseményhalmazok területén vagyunk.

Az azonban tény, hogy a Victor Ponta és Kelemen Hunor által megtalált kompromisszum a fő ellentmondást feloldja. Utóbbinak már nem kell tudathasadásos állapotban éreznie magát, előbbi – miután lecsendesítette külügyminiszterét is – békekötéssel lezárta az ügyet. Kelemen Hunornak van éppen elég dolga a közeljövőben ahhoz, hogy a miniszterelnök-helyettesség és a miniszterség nyűgét is tovább cipelje. Másrészt pedig, mondjuk, miért is kellett volna hogy abbahagyja a miniszterséget a nemrég (ismét) a legjobb román tárcavezetőnek megválasztott Korodi Attila környezetvédelmi és klímaváltozási miniszter, az ENSZ környezetvédelmi közgyűlésének alelnöke? – el tudjuk képzelni, hogy ez mit jelent akár a romániai magyarság számára is? (Vajon ez nem lehet ok a büszkeségre? Tudunk például magyarországi tárcavezetőről ilyen kiemelkedő presztízsű tisztségben?)

Nem tudom, milyen érvekkel győzködte egymást a két pártelnök, bár sejtettem, de egy ideje mindenképpen láthatóak egy új, kevésbé formális, kevésbé konfliktuskereső politikai gondolkodásmód jelei. (Azok számára, akik látni akarnak.) Átalakulóban van az európai politikai kultúra, nagykoalíciók születnek a felismert közös veszélyek elhárítására. Miközben a világban egyre több a – nemzeti-nemzetiségi – konfliktus, minden kompromisszumos siker alkalmat adhat a derűlátásra. Persze nem a kerényik-féle idiotoid candide-i valóságszépítő optimizmusról van szó, hanem a ráció felülkerekedéséről a végig nem gondolt gondolat és a rosszhiszeműség fölött.

Lapunk is megírta, hogy az RMDSZ-t (is) „megosztja a kormányon maradás kérdése”. E megosztottsá ellenére biztos voltam benne, hogy a Szövetségi Állandó Tanács végül helyesen, a maradás mellett dönt. Ezt arra alapoztam, ami kissé hangzatosan úgy fogalmazható meg: a döntés tétjének és a várható, elérhető végeredménynek az aránytalansága. Meg arra, hogy a szóbanforgó helyzet (hibás külügyminisztériumi döntés, tudathasadás, a „tömegek” hozzáállása stb.) szinte vegytisztán, esettanulmányba kívánkozóan követelte meg a modern konfliktuskezelés és döntéselmélet alkalmazását.

A kilépés megoldotta volna Kelemen Hunor dilemmáit. De jelentett-e volna elmozdulást az óvás kérdésében? Megenyhül az Európai Bizottság, ha távozunk a kormányból? Meghatódik, igazat ad az RMDSZ-nek, netán vissza is lép a perben, és teljesíti minden kívánságunkat? Más taktika, eszmei talaj és érvelés kell oda, nagyon magas szinten, az alapjogok általános nagy témakörében. (Ne feledjük, nem csak Románia, de Szlovákia is belépett az ominózus perbe az Európai Bizottság oldalán, Magyarország pedig a FUEN oldalán. Nyilvánvalóan Magyarországnak drukkolunk, de kíváncsian várjuk a szlovákiai magyar politikusok reagálását is!)

Még egyértelműbb a helyzet, ha az igazi, a kormányzással összefüggő tétet nézzük. A kilépéssel sok lehetőségtől fosztjuk meg magunkat – mondom ezt annak tudatában, hogy messze nem minden valósult meg ezekből a lehetőségekből, a nekünk tett ígéretekből. Viszont gondoljunk arra, hogy milyen nehezen és egyre nehezebben megy kormányra kerülni – ha most elesünk azoktól a tisztségektől, amelyekből mozdítani lehetett a közösség érdekében, ki tudja, mikor lesz még lehetőségünk rá. Nehezen részletezhető itt, de a kormányszerep jelent bizonyos védettséget is – akár nemzetiségi ügyekben.

Mindent összevéve, úgy vélem, helyes megoldás született. Folytatható a munka, minden lehetőség nyitva maradt – akár a kilépésre is... Jó az, hogy nem a sérelem jogossága, a személyes és a pillanatnyi érdekek meg a logikai ellentmondások figyelembe vételével, hanem a realitások, a tét és a távlat figyelembe vételével történt meg a döntés.