Az RMDSZ és a kormánykoalíció többi részének, jelesen a külügyminisztériumnak a viszonya – nem először, de talán az eddigieknél élesebben – ismét válságosra fordult. Hagyjuk most a külképviseletek ügyét, azt a diplomácia majd valahogy megoldja, bár nyilván ott is inkább bel-, mint külpolitikai indítékokról, megfontolásokról van szó. Elvi-politikai síkon fontosabb a másik konfliktus, amely a kormány és az RMDSZ kisebbségvédelmi politikája között a luxemburgi per kapcsán bontakozott ki.

Egyértelmű, hogy erkölcsileg az RMDSZ-nek van igaza. A többség megint jobban tudja, és ő akarja megmondani, hogy mi a jó a kisebbségnek. Ugyanaz a kopott film. A külügyminiszter arra hivatkozik, hogy a kormány álláspontja a helyes, hiszen az európai kánon alapján áll: a kisebbségvédelem nem része az uniós hatáskörnek, és nem is kell azzá válnia. Ilyen értelemben „Románia álláspontja egyezik az EU-tagállamok többségének és az Európai Bizottságnak az álláspontjával”, s a román fél ezt csak „megerősítette”. Ebből, elvontan nézve, a külügy elég nehezen engedhet.

Mire számíthatunk akkor? Megint olyan helyzetbe kerültünk, amelyből nehéz (presztízs)veszteség nélkül kijönni? „Logikailag” az ellentmondás feloldására egyedüli megoldásként a kormányból való kilépés látszik. „Tudathasadásos állapot, hogy a koalíció egyik vezetőjeként, miniszterelnök-helyettesként saját magam ellen vagyok perben”, fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök. Viszont az okos, kompromisszumos politika célja éppen az ellentmondások feloldása, a formális logika meghaladása – ha a közösségi érdek úgy kívánja.

Tehát dönteni valóban az fog, ami ezután következik, a miniszterelnökkel a főszerepben. Hajlandó lesz Victor Ponta kompromisszumos megoldást keresni, megtalálják közösen? Ebből a szempontból kulcsfontosságú az, hogy „az RMDSZ téjékoztatta partnereit a román kormány ellenlépéseiről”, azon belül is egy rendkívül fontos, a közleményben remekül kidomborított mozzanat, kulcsmondat a Régiók Európában, régiók Európája című nemzetközi konferenciáról: „Matteo Renzi olasz miniszterelnök úgy fogalmazott, büszke regionális, nemzeti és európai identitására is, ezzel pedig nem egy másik identitás ellen foglal állást”.

Nos, Olaszország az Európai Unió soros elnöke, a szocialista Matteo Renzi Európa legfiatalabb kormányfője, egyik politikai reménysége. Kapcsolata Victor Ponta miniszterelnökkel (aki előtte volt a legfiatalabb európai kormányfő) állítólag kiváló. (Teljesen mellékesen, mikor figyel már fel arra a sajtó, európai szellemben, milyen nagy adu Románia számára, hogy miniszterelnöke magas szinten beszél angolul, franciául, olaszul és spanyolul, és ennek is köszönhetően könnyen közvetlen kapcsolatot teremt számos ország vezetőivel.) Olaszország uniós elnöki tervei között fontos helyen szerepel – a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás fellendítése mellett – az alapjogok védelme. Ami témánkat illeti, Dél-Tirol státusa-helyzete-példája és Matteo Renzi igazi európai demokratára valló fentebb idézett kijelentése hivatkozási alapot jelenthet nem csupán az RMDSZ román külügyminisztériummal folytatott vitájában, hanem a FUEN óvásának ügyében is.

Perében az RMDSZ aligha támaszkodhat kizárólag a jobboldali, néppárti családra, amelynek tagja. (Voltak lényeges periódusok, amelyekben korábban sem nagyon támaszkodhatott.) Az Európai Unióban ádáz harcok dúlnak a politikai családok között, és legalább olyan nagy harcok a családokon – legfőképpen az Európai Néppárton – belül is. Lásd az Európai Bizottság elnökének megválasztása körüli vitákat a sajátos brit és magyar állásponttal, annak következményeivel. De gondolhatunk akár a Néppárt néhány emblematikus személyiségének – Silvio Berlusconi után Nicolas Sarkozy, az esetek súlyosságát tekintve egyáltalán nem utolsósorban a román államelnök – viszontagságaira a magas korrupcióval, vagy a magyar kormány rendületlenül romló megítélésére.

Szigorúan belpolitikai szempontból sem valami biztató a helyzet. Nem tudom, hogyan áll a parlamenti többség, miután – szintén az RMDSZ emlékezetes tiltakozása ellenére – a PSD lepaktált Dan Diaconescu gyülevész alakulatával, továbbá miután belharcok nyomán a liberális oldalról is feltehetően több képviselő és szenátor átáll a kormány oldalára. A kisebbségek csoportjának álláspontja érdekes és fontos lehet a kisebbségvédelmi vitában: ha egyfelől elvben egyetért is a magyarok óvásával, másfelől elfogadhatja a cinikus nemzetállami tételt, miszerint a romániai kisebbségek érdekeit „Románia képviseli”; ám ez a csoport a parlamentben aligha változtat hagyományosan kormánypárti magatartásán. Különben is, megkezdődött a parlamenti szünet, aminek szintén megvan a jelentősége...

Két körülményre feltétlenül tekintettel kell lenni. Az egyik a belpolitikai erőviszonyok folyamatos átalakulása a „baloldal” javára a „jobboldallal” szemben az államfő két évvel ezelőtti felfüggesztése után (az idézőjeleket ezúttal nem fogom magyarázni, hiszen tudjuk, mennyire „autentikusak” a szóbanforgó eszmerendszereket valló alakulatok Romániában). Az alkotmánybíróság és a külföldi támogatók szembemenése a népakarat egyértelmű döntésével kétségtelenül hozzájárult a parlamenti választások kimeneteléhez. A legutóbbi korrupciós ügyek (a jéghegy csúcsa, az igazi ezután következik!) az államelnök által kézben tartott intézmények vezetőit is elgondolkoztathatják.

A másik körülmény az, hogy határozott – a külügyminiszter szerint elsietett – nyilvános politikai/sérelmi kiállásával az RMDSZ nem csupán ellendrukkereinek harsány, de végül is nem túl népes táborában keltett kaján visszhangot, hanem feltehetően az önkormányzati tisztségviselők, az egyszerű tagok és általában a romániai magyarok többségét is – „türelmünknek vége már”, ugye – a kilépés helyeslésének irányába sodorta. És mindenképpen olyan magas labdát küldött a PSD térfelére, amelyet az könnyedén leüthet. Értsd: komplikációk nélkül „megszabadulhat” az RMDSZ-től, ha akar. Ámde az is lehet, hogy – egyelőre – választási érdekeinél fontosabbak a jó kormányzáshoz fűződő érdekei.

Mondják, hogy a válság mint a viszonyok és értékek zűrzavara akár termékeny is lehet: a szemléletváltás, a fejlődés lehetőségét kínálja, nyomában tisztázódás és fellendülés következhet. Persze azoknak, akik nem maradnak alul, nem pusztulnak bele.