Remek első szakaszon van túl a brazíliai futball világbajnokság, talán minden idők legszínvonalasabb, ha nem is legizgalmasabb játékát láthattuk. A világ labdarúgása az információ korában egyre látványosabb, a favoritok mind kevésbé mehetnek biztosra, a versenyrendszer gazdagodik és tökéletesedik, vagyis a szervezők, a szponzorok, a szurkolók és a fogadóirodák is elégedettek lehetnek.

Fáradt Európa. Jók a meglepetések, de az a tény, hogy három nagy európai csapat, három volt világbajnok – Spanyolország, Olaszország és Anglia – időnek előtte búcsúzni kényszerült, nem ad örömre okot. Ne feledjük azonban, milyen fantasztikus meccseket láttunk nem sokkal a vébé előtt ezeknek az országoknak a nemzeti bajnokságaiban (meg a német első osztályban) és az európai kupákban! Az európai válogatottak egy pszichésen és fizikailag rendkívül fárasztó idény után érkeztek Brazíliába, több sztárjuk sérülten. Ilyenkor a formába hozás nem könnyű, a légköri körülmények (magas hőmérséklet és páratartalom) is kifacsarják a játékosokat.

Tikk-takk, tiki-taka. Miután a spanyolok – nem először, de a világbajnokságon csúfosan – lebőgtek vele, sokan (szurkolók és szakemberek) el is temetik a sokkpasszos, nyomasztó labdabirtoklásra alapozó taktikát, játékstílust. Szerintem korai temetni. Tény, hogy a cikk-cakk „kicsi kaka” ellenszerét már korábban kitalálták és szép sikereket értek el vele: a Heynckes vezette Bayern München ripittyára verte a Guardiola vezette Barcelonát, majd az Ancelotti vezette Real Madrid a Guardiola vezette Bayernt kalapálta földbe, de mindezekben az eredményekben természetesen más tényezők is szerepet játszottak. A kicsi kaka legnagyobb veszélye, hogy nem csak az ellenfélre nézve lélekölő, hanem a passzolgató játékosok összpontosító képességét is kikezdi. No meg a nézőkét! Ki jár azért meccsre, hogy másfél óra passzolgatást nézzen. (A válasz: sokan.) Orbán Viktornak nem sok találó aforizmáját jegyzi fel a történelem, de az erre vonatkozót feljegyezhetné: „Aki a Barcelona egyik meccsét látta, az az összest látta.”

Fekete pénzek. Maradt botrány is a nyolcaddöntőkre, s mi egyéb, ha nem a pénz körül. Emlékezetes, hogy az egyik afrikai ország, Kamerun még közvetlenül a vébé kezdete előtt is azzal fenyegetőzött, el sem utazik Brazíliába, ha a játékosok nem kapják meg a pénzüket. Nem tudom, mit kaptak meg, ugyanis a jó öreg Eto’o vezette társaság pont nélkül, 1 – 9-es (a tornán magasan a legrosszabb) gólkülönbséggel és a leggyengébb teljesítménnyel esett ki. Nem jutott tovább Ghána sem, mert képtelen volt győzni az utolsó fordulóban, pedig előtte már megérkezett a címére Brazíliába hárommillió dollár. Most Nigéria játékosai fenyegetőznek azzal, hogy nem állnak ki Franciaország ellen a nyolcaddöntőben, ha nem kapják meg a járandóságukat: a kijutásért megígért pénzt. Persze a játékosoknak igazuk van. A FIFA-tól a díj nyilvánvalóan megérkezett. Korrupció lenne? A követeléssel a sietség oka lehet az is, hogy a csapat tagjai és vezetői félnek, hogy kikapnak/kiesnek – és utána aztán mind reklamálhatnak.

Ég és föld. Cristiano Ronaldo nem először jótékonykodik, segít beteg gyermekeken, bajba jutott szegény embereken. Olvasom, hogy frizuráján egy rákos kisgyerek fejműtétének sebvarratát reprodukálva lépett pályára. Kissé zavar a nem egyértelmű „jelüzenet”, de végül elfogadom, mert ismerem a nagy portugál játékos korábbi nemes gesztusait, amelyekkel – sok kommentelő véleményével ellentétben – kerüli a túlzott reklámot, nem hajhássza a népszerűséget. CR7-nek – sérülése, szokott játékostársainak hiánya miatt is – a vébén nem ment a játék, sokan a pályafutását féltik sérülékenysége miatt. Nem az ő versenye volt, ez nyilvánvaló. Ennek ellenére emelt fővel mehetett haza, tisztességesen küzdött, amennyire tudott, még gólt is rúgott, az ötvenediket a válogatottban, tehát jubiláns csúcstartó.

Ugyanakkor olvasom, hogy Diego Maradona, a volt argentin sztár még jobban elripacsosodott. Nőket kért, prostikat, kommentárjaiért egy tévétől, valamelyik vitatársának az ocsmány középujjas gesztussal beintett... Maradonát pont azért nem bírom, amivel a híres csalását, meccset eldöntő, focitörténelmet megváltoztató kezezéses gólját indokolta: „Isten keze” volt. Gyönyörű, mit mondjak... Az argentin istenhívők biztosan nagyon büszkék voltak rá. Kíváncsi volnék ezzel kapcsolatban a nagy focidrukker római pápa véleményére. Lehetett zseniális játékos Maradona, nekem nulla. (Ellenpélda Klose, aki bírói döntést változtatott meg, bevallva, hogy gólja előtt kezezett.)

No és itt van ez a pszichiátriai ügy, az uruguay-i Luis Suárez újabb harapása. (Ha az volt...) A kilenc válogatott meccstől, továbbá négyhónapi minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől való eltiltása szigorú. Szinte biztosra veszem, hogy enyhítenek rajta, ha a kedélyek lehiggadnak. Mégis, kannibál hajlamai ellenére valahogy nem tudom úgy elítélni Suárezt, mint Maradonát. Ugyanis gesztusa nem a cinikus, hanem – bár ez is súlyos – a magáról megfeledkező, játék közben magán uralkodni képtelen játékosé. Tipikus szenvedélyes zseni, igazolja, hogy a lángészt az őrülttől olykor csak egy lépés választja el. Suárez újabb harapása után elszaporodtak a mémek és a kommentárok. Nekem a legrövidebb tetszett legjobban: „Isten foga!”

Jó öregek. Megdőlt annyi rekord között a Roger Milláé is, aki húsz esztendeje 42 éves (és harminckilenc napos) korában lépett pályára (csapata, Kamerun akkor 6-1-re kikapott Oroszországtól). Most, a Kolumbia – Japán csoportmérkőzés végén öt percet töltött a pályán Faryd Mondragon kapus. A harmadik kolumbiai gól után szólt neki José Pekerman kapitány, hogy be fogja cserélni. Így is történt, ezzel a 43 éves (és három napos) Mondragon lett minden idők legidősebb világbajnokságon szerepelt játékosa. Mielőtt pályára lépett volna, „az öreg” a születésnapi ajándék fölött érzett örömében nemes egyszerűséggel összecsókolta José kapitányt. Kereken hatvan évvel ezelőtt a világhírű angol Stanley Matthews állított be rekordot 39 évesen (és 147 naposan) – az az ’54-es svájci vébé számunkra, magyarok számára is emlékezetes. Ha már az öregekről van szó, itt van a már említett Klose. A derék, szerény anyja-lengyel német. Őt is becserélték, s hát nem megrúgta kevés ideje alatt azt a gólt, amellyel beérte a brazil Ronaldót a világbajnoki találatok rekordlistáján? Utána karakterisztikus (Gera Zoli által is többször bemutatott) akrobata módján örült, a mutatványa nem sikerült éppen tökéletesre, ami az egyik kommentátorát a következő megállapításra sarkallta: „Miroslav Klose öregszik, szaltója már nem a régi.”

Mi jöhet? Az első tizenhat közé bejutott tehát: nyolc (dél-, közép- és észak-)amerikai (a tízből), hat európai (a tizenháromból), és két afriakai (a nyolcból). A nyolcaddöntők érdekessége, hogy két mérkőzés dél-amerikai csapatok összecsapását hozza, és európai európaival nem került össze. Esélyesebbnek tűnik ellenfelénél a negyeddöntőben Brazília, Kolumbia, Hollandia, Costa Rica, Franciaország, Németország, Argentína és Belgium. A sorsolás rögzített: jöhet Franciaország – Németország, Brazília – Kolumbia, Hollandia – Costa Rica, Argentína – Belgium. (Kéretik behelyettesíteni, ahol nem találtam el a negyeddöntőbe jutott csapatokat.) Tovább, nem kevésbé kérdőjelesen: Brazília – Németország, Hollandia – Argentína. A döntő pedig akkor: Brazília – Argentína, vagy Brazília – Hollandia, vagy Németország – Argentína, vagy Németország – Hollandia. Lehet tippelni! És lehet szurkolni – Európának.