Az utóbbi napokban csupa olyan esemény történt, amely arra indíthatná a józan, jóérzésű erdélyi magyar embert, hogy Európára, az európai parlamenti választásra gondolva, felsóhajtson: Mi nem ilyen lovat akartunk!

Megbolydult, megbolondult az ország és a világ.

Szatmárban a miniszterelnök, aki a magyarok képviselőivel kormányoz, kampánygyűlésen politikai ellenfeleinek támogatására buzdította a híveit, mert – mint mondta – csak összefogva győzhetik le a magyarokat.

Kolozsvárt az ellenzéki Norica Nicolai üzent hadat, támadta meg a Székelyföldet. Szerencsénkre nem a régiót, csak a Székelyföld című kulturális folyóiratot. Liberális nézeteit az sértette, hogy a Művelődési Minisztérium kisebb összeggel, akkorával, amekkorát őnoricasága egy hét alatt elkölt, támogatja a legolvasottabb erdélyi irodalmi-művészeti folyóiratot. Az idegesítette fel a kommunista szolgálatok ideológiáján pallérozott honanyát, hogy a kiadvány szerkesztői nem átallják a Székelyföldön megjelenő lapot Székelyfölnek nevezni. Ráadásul kifogásolta, hogy a folyóirat „száz százalékban magyar nyelvű”. Holott szerinte Európában a többnemzetiségű közösségek valamennyi hivatalos nyelven népszerűsítik kulturális identitásukat, amikor közpénzből jelentetnek meg folyóiratot. (Látszik, hogy egy sem járt a kezében…) Az pedig végképp kivágta a hölgynél a biztosítékot, hogy – idézem, mert ekkora stupidságot én nem tudok újrafogalmazni –:  „A Székelyföld olyan folyóirat, amely teret enged az RMDSZ választási anyagainak és üzeneteinek. Minden tiszteletem a magyar nemzetiségű román állampolgároké, viszont politikai propagandának tartok minden kísérletet, amely az ország határaitól próbál különválasztani régiókat. A hasonló üzenetet megjelenítő szervezet vagy kiadvány egyértelműen túllép a törvényes kereteken, mivel a román állam széthullását szorgalmazza.”

Ennyit a listavezető EP-jelölt nyelvi egyenjogúságról vélt gondolatairól, politikai tisztánlátásáról.

A tisztánlátással másoknak is bajuk akadt a napokban. Traian Băsescu román államfő (hebehurgyasága miatt államférfinak nem mondanám) és Dmitrij Rogozin orosz kormányfő-helyettes azon vitázik egymással, hogy ki ivott többet. Utóbbi, amikor megfenyegette Băsescut, amiért Románia nem engedélyezte különgépének átrepülését az ország légterén vagy előbbi, amikor kötekedni kezdett az orosz kormány Gigi Becalijával?

A nyilatkozatháborúból nem maradhatott ki Victor Ponta miniszterelnök sem, aki a szatmárti magyarok legyőzése után az orosz polgári repülőgépek vadászgépekkel való földrekényszerítésének valószínűségéről beszélt. Mindenesetre nem vall józanságra a csörte, és javunkra sem válik. Legalább Traian Băsescu, aki sokszor járt Kovásznán, annyi székely bölcsességet megfogadhatott volna, hogy a medve nem játék.

De a hatalomtól megrészegült politikusok olyanok, mint a Habsburgok, nehezen tanulnak és könnyen felejtenek.

Az európai politikusok sem tanultak semmit abból, hogy az ukrán–orosz konfliktust, az ukrán polgárháborút az robbantotta ki, hogy a kijevi parlament visszavonta a nyelvtörvényt, kétségbe vonta a kisebbségek – amely nagy területeken orosz többség – jogát, hogy anyanyelvét hivatalosan is használja. Vagy azok gyújtották meg a robbantózsínort, akik ezt a „megoldást” a sok megvakult képviselőnek – mint kisördögök – a fülébe súgták. Európa ma egy olyan ukrán kormányt támogat, amely a zömében nacionalista és esetenként fasiszta képviselőkre támaszkodik.

Mindez elrettentő is lehetne azok számára, akik töprengenek, szavazzanak vagy sem Európára. Ne legyen az! Mi valóban nem ilyen Európát akartunk, akarunk. De hogy olyan legyen, amilyenre vágyunk, választanunk kell. Aki nem választ, az is választ! A Norica Nicolai féle múltszázadi politikusokat támogatja. A Băsescu-Rogozin féle erőszak politikát és gyűlöletbeszédet promoválja.

Pedig azokat kellene saját érdekünkben támogatni, akik – még ha szerintünk keveset is – léptek előre a sokszínű, be- és elfogadó Európa építésének irányában. Akik összefogták az európai kisebbségek képviselőit, felrázták az alvó kisebbségvédelmi szervezetet, s kérik, egyre inkább követelik, hogy az őshonos kisebbségek kérdése ne a tagállamok belügye maradjon, hanem összeurópai megoldás szülessen.

A Fidesz-KDNP és az RMDSZ lehet a mérleg nyelve a Néppárt kontra szocialisták ugyancsak komoly pár(t)harcban, olvassuk. A nyertesek mi magyarok is lehetünk, ha részt veszünk, részt vállalunk.