Sebestyén Mihály: Azokról, akik előkerültek
Olvasom a rendőrségi hírek között, hogy nagyon megszaladt nekik a múlt héten. Mármint a testület fejvadászainak. Több mint százhatvan körözött vagy eltűnt embert sikerült begyűjteni a Nagyhéten. Ez mindenképpen figyelemre méltó, hiszen ha összevetjük az elmúlt hetek statisztikájával a zsernyákoknak rég nem volt ilyen gazdag termésben részük.
Mert az emberek csak emberek, gyarlók és bűnre hajlamosak, eltűnnek hozzátartozóik túláradó szeretete elől és elvonulnak valamerre ebben a wellnes-gazdag országban, ahol kipihenhetik – telefon, távíró, telex és Facebook-Twitter és internet nélkül – magukat, a túláradó szeretet jeleit kiáztathatják.
Megszakítanak minden összeköttetést. Könyvet vesznek a kezükbe, tudod, olyat amiben több a betű és kevesebb a kép, mint egy átlagos reklámban. Majd mikor kiolvasták – úgy tűnik a múlt héten sokuknak sikerült a könyvolvasás –, jelentkeznek a rendőrségen, csakis szívjóságból és azért, mert mindenképpen szeretnék a rendőrség munkájának hatékonyságát bizonyítani saját példájuk árán.
Az eltűnések okai között kell keresnünk az iskolázottság átlagos növekedését a fiatal lakosság körében. Ők azért tűnnek el az iskola és a család szeme elől, mert elegük van a hajszából, a túlhajtásból, a frászból, a jótanácsokból, kijárási tilalmakból, a különórákból vagy mert tartanak a következményektől, amelyek akkor válnak folyománnyá, midőn a tanuló ifjú rossz jegyet kap, nem sikerül a próbaérettségije, az évharmadi dolgozata, kicsapták lógásért, szipózásért és elvesztette a puskáját vagy a szűzességét.
Mások egyszerűen eltűnnek a hatóságok szeme elől, a közéletből, vannak azonban olyanok is, akiket a korrupció, az adócsalás, zsarolás, hatalmi visszaélések, túlkapások felszámolására született antilop-egységek kísérnek be egy jól fűtött, kényelmes VIP zárkába. (Ezek is a már említett statisztikai adatok hízlalói.) Nem tudjuk milyen sok időt töltenek ott. Kit érdekel még, ha egyszer láttuk a lefülelést? Egy idő után azonban újra feltűnnek a közmédiában vagy a hivatalokban, ahová ravasz ügyvédek visszacsempészik őket, hogy rövid idő múltán a rendőrség újra bekísérhesse a statisztikák javuló tendenciáinak fenntartása érdekében többek között „feltételezett bűnelkövető”, „körözött egyén” azonosítóval. A körözöttek közé tartoznak az elszökött gázolók, a rendőri megfigyelés alól kibújtak, a börtönbe vonulásról rossz autóbuszra szállás, cammogó vonat, kioldódott cipőfőúző miatt elkésett nyomoroncok.
De ímé, a közelgő ünnep hatására a múlt héten mind jobb belátásra tértek, megbánták tettüket, önként feladták magukat, abban a reményben, hogy az igazságszolgáltatás elnézőbb lesz velük szemben, a buszok és vonatok összeszedték magukat, pontosan futottak be a célállomásokra, sikerült megkötni a cipőfűzőt, amit a rendőrségi fogdában úgyis elszednek, de hiánytalanul megőriznek szabadulásig.
A Nagyhét rendőrségi sikerét semmi sem magyarázza jobban, mint a szeretetre vágyás vagy az arra habilitált hajlam, amelyet az anyatermészet (a Teremtő) minden emberbe beletáplált. Ezek az emberek – eltűntek, elcsavargott, kicsapott és kikapcsolódott, elmagányosodott vándorlelkek – közösségre vágynak. Hazatérnek húsvétra/karácsonyra. Megkapják a kitörő szeretetet, a hiányzó jó szavakat, amivel családjuk fogadja a régen látott tékozlót, esznek egy jót, a mama főztjét, az asszony utánozhatatlan puliszkáját berbécstokánnyal, ajándékot kapnak (v.ö. nyuszi-mikulás), elmennek öntözni, várják az öntözőket (már ahol ez szokásban van), piros-sárga-kék tojást festenek a rendőröknek is, akik húsvétkor is szolgálatban vannak és üldözik a gazt, híreket, értesüléseket szednek fel, újabb tippeket és ötleteket kapnak, hová lehet legközelebb elcsángálni, mit lehet kifosztani, hogyan, mikor, bandába szerveződnek stb.
Egyszóval 162 ember megkerült, 162 esetben helyreállt a lakosságnyilvántartó kimutatása, 162 családban pontosan lehet tudni, hova kell beadni a húsvéti szeretetcsomagot, hol látogathatók azok a rosszcsontok. 162 családban ez a dátum emlékezetes marad sokáig, még ha a most előkerített nem krónikus visszaeső minden megbánása annyit ér is, mint kotlónak a hímestojás.