Megvártam a választások múltát, az első magyarázatok elültét és a ködképek ritkulását, amikor már leírhatom a véleményem a választási kampányról, azokról a jelenségekről, amelyek menet közben leírhatatlanok voltak annak ódiuma nélkül, hogy szimpátiával és elfogultsággal vádolhassanak.

Most mindenki idézze fel magában, hogy miről szólt a választási kampány, mire emlékszik a vitákból, jelszavakból, témákból.

Kommunisták vs fasiszták. Jók kontra rosszak. Bűnösök ellen a tiszták. Magyarok és…

Adott egy posztkommunista ország, amely demokratikus választásokra készül. Szomszédaihoz hasonlóan negyedszázada szabadult a szocialista kísérletből, jelentős lemaradásban van a kontinens fejlett országaihoz képest. Ebben a negyedszázadban csatlakozott a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. Lezajlott benne egy anyagi és ideológiai átrendeződés, privatizáció, kevesek meggazdagodása, sokak elszegényedése. És lassan két és fél évtizede tanulják polgárai a demokrácia szabályait.

Eredmény: vagy nem adaptálható ez a berendezkedés a közép-kelet-európai viszonyok közé, vagy az itt honos népség képtelen megtanulni a leckét. Mindenki a hátsó udvarban, a másodosztályban taktikázik, megpróbál túljárni minden tanult partner eszén a saját népi furfangjával.

Versenyeznek egymással, hol építse föl a multi az összeszerelő üzemet, amelyben a tanulatlan, szakképzetlen munkaerő eladhatná gyenge teljesítményét garantált minimálbérért.

Miről is szólt a választási kampány? Mit tematizált a sajtó és a média? Milyen eredmény? Ha kicsit körülnézünk, akkor mindenütt a korrupcióról, politikusok gazdagodásáról, a szélesebb értelemben vett középosztálynak adott alamizsnáról (rezsicsökkentés, adókedvezmény, nyugdíjak, minimálbér, gázár…) énekelnek a szirénhangok. Ezek a generális kérdések foglalkoztatják a szavazókat.

Mindeközben Magyarországon ötszázezer és egymillió közé becsülik azok számát, akik nem rendelkeznek szakképzettséggel, munkahellyel, nyolcszáz-kilencszázezer a cigányság lélekszáma, évente tizenöt-húszezer diák hullik ki az oktatásból végzettség nélkül funkcionális analfabétaként. Legjobban képzett, nyelvet beszélő diplomás fiataljaink százezerével mennek külföldre dolgozni.  Folyamatosan nyílik az olló gazdagok és szegények életminőségét tekintve. Másfélszer annyi a nyugdíjasok létszáma mint a gyermekkorúaké. Időzített puskaporos hordókon ülünk, és gyufával (Irinyi János találmánya, konzervatív eszköz) vagy öngyújtóval (modernista szimbólum) játszanak a választott vezetőink.

A fejlett demokráciákban jellemzően arra használják a választásokat, hogy finomítsák a szerkezetet, növeljék a társadalmi esélyegyenlőséget, biztosabbá tegyék az alkotmányt, garantálttá a jogokat, élhetőbbé a közösséget. Van, működik egy alap-konszenzus arról, hogy mi a fontos.

Mindeközben pontosan ismert a recept, ki van próbálva, bevált a világ több kontinensén, hogy mit is kell tenniük a lemaradó, fejletlen országoknak. Meg arra is van számtalan példa, amikor a politikai elit szándékosan tartja elmaradottságban és tudatlanságban a népet. És a demokráciákban hatalmas örömforrás az a pillanat, amikor számolhatóan kiderül, a választó és a választott ugyanazt akarja.

A cím Jedlik Ányos szikvízkészítési szabadalmának korabeli címe, hogy valami olyan is legyen a cikkben, ami abszolút hazai.