Egyetlen – lényegtelennek tűnő – kérdés maradt megválaszolatlanul a magyarországi országgyűlési választások kapcsán. A modern kori Európa történetében először sikerült-e megismételnie négy évvel korábbi eredményét, megszerezte-e a kétharmados többséget a Fidesz–KDNP szövetség. Mert hogy győzelme kategorikus, az biztos.

Mégsem lényegtelen ama kétharmad, mert ha összejön, akkor az anyaországon kívül élő újrahonosított állampolgárok szavazatai révén lesz meg. Ami ismét bizonyítja – az EP-választásokon is jó lesz erre emlékezni! –, hogy egy mandátum, egyetlen szavazat is sokat nyomhat a latban.

Ha a végelszámolásnál összejön a Fidesz–KDNP-nek a kétharmad, ez elegendő motiváció lesz a Fidesz magyarországi szavazóinak, hogy baráti érzéssel gondoljanak a határon túli magyarokra, s elegendő indok a Fidesz ellenfeleinek, hogy gyűlöljenek, gyűlölködjenek. Hogy ismét elpufogtassák vaktöltényeiket: ha nem érezzük majd meg döntésünk eredményét vagy eredménytelenségét, akkor miért köpünk bele a levesükbe? Nos, bármennyire furcsának is tűnik: megérezzük. Az etnikai kisebbségek tagjainak egyáltalán nem mellékes, hogy mennyire erős anyaország áll mögöttük, mekkora presztízsnek örvend világszerte, milyen a viszonya annak az országnak a kormányával, ahol a kisebbség él, miként az sem, hogy az anyaország kormánya, országgyűlésének többsége elfogadja-e a kulturális nemzet részének a határain kívüli kisebbséget vagy még a kulturális nemzet fogalmától is idegenkedik.

Ugyanilyen fontos az is, hogy az anyaország a saját területén élő etnikai és vallási kisebbségeket befogadja, a politikai nemzet részének tekintse.

A vasárnapi választáson a Fidesz–KDNP begyűjtötte az anyaországon kívül kisebbségben élő újrahonosított magyar állampolgárok szavazatainak mintegy 95 százalékát. Az elemzők találóan hálaszavazatnak nevezték a választási kampány ideje alatt a határon túliak levélszavazatát. Talán egy-két százalékkal alacsonyabb lett volna a Fidesz–KDNP támogatottsága, ha a kampány utolsó napjaiban a kormányváltók önjelölt és öntelt szószólójának, Gyurcsány Ferencnek a pártja nem lő ismét ágyúval verébre, nem riogatja a magyarországi választókat ismét a határon túli magyar veszéllyel. De a baloldal által alaposan elbaltázott kampányból ez a gazság sem maradhatott ki. Ahogyan az erdélyi és vajdasági magyarok válaszreakciója sem lehetett más.

Négy év múlva a hálaszavazatok ideje lejár, s az anyaországon kívüli kisebbség már az elmúlt négy év kormányzásának ismeretében, a közösség céljai elérésének reményében szavaz bizalmat és kér támogatást a leendő kormánytól. Fidesz ellen fanyalgóktól kérdem: miért ne lenne jó a magyarországi magyarnak, ha a szomszédos államokban milliós nagyságrendű, alkotó energiájú, identitásához és az anyanemzethez ragaszkodó magyarság fennmarad? Ehhez Magyarország költségvetésének jóval fél százalék alatti morzsáját kell elkölteni, miközben a két világháború között a büdzsé két százalékát fordították az elcsatolt nemzetrészek oktatására, nevelésére, a kulturális intézmények működtetésére.

A kormányváltó koalíció a határon túli magyar veszély meglebegtetésével nem ért célt. Ahogyan kudarcos volt kampánystratégiájának szinte egésze. Ha minket, erdélyi magyarokat megkérdez, mi előre tudtuk volna vetíteni, hogy nyerni negatív kampánnyal ma már nem lehet. (Nem volt elég az RMDSZ versenypártjainak sem az RMDSZ folytonos bírálata. Valami pozitív üzenet, felkínált alternatíva is kellett volna.) Négy éve a Fidesznek még sikerült MSZP–SZDSZ ellenes diskurzussal győzni. Csakhogy akkor mindenkinek tele volt a hócipője a beismert vagy bebizonyított hazugságokkal. Akkor kormányváltó volt a hangulat. Most nem. Mostanra már kiderült: végülis mindenki hazudik. A hatalom hazugságaira senki sem kíváncsi, ám már az ellenzék kliséire sem.

Az ellenzéki klisék szerinti kampánylogika arra terelte a baloldalt, hogy a választók Fidesz-gyűlöletére apelláljon. Hiba volt! Aki ma Magyarországon gyűlölni akar zsidót, cigányt vagy másik magyart, az a Jobbikra szavaz. (Nehezen szabadulhat meg majd a magát egyre inkább szalonképesíteni akaró Jobbik az utálkozóktól…)

A Jobbikra Erdélyben leadott kevés szavazat is azt jelzi: az erdélyi magyarság nem akar gyűlölködni. Számára a vállalható politikai irány a jobbközép. Amelyen a Fidesz–KDNP és az RMDSZ is jár. Ugyanannak az Európai Néppártnak a tagjaként.

Kelemen Hunor személyesen is gratulált Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének és Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének. A Fidesz és az RMDSZ viszonya tizenkét évvel ezelőtt szintén egy gratuláció miatt kezdett megromlani. Az erdélyi magyarok választási opcióját látva a Fidesz–KDNP és az RMDSZ együttműködésre van ítélve. Nem kell feltétlenül stratégiai partnerséget vállalni. Sőt! Az valamiféle alárendeltségi viszonyt is sejtetne. Az egyszerű, egyenrangú és hatékony partnerség elegendő.