Izgalmas, bár fárasztó volt az éjszaka lépésről lépésre végig követni a magyarországi országgyűlési választások eredményének alakulását. Így, a tévében, fokozatosan adagoltatva, mintha a végkifejlet kevésbé tűnne meglepetésnek – nem csodálkoznék, ha többen azt mondanák, előrelátták a végkifejletet. Egy idő után a tét már csak az volt, hogy a remekül közvetített, magyarázott, grafikonozott állások közül a legelső sor végén az a bizonyos szám 134, 133 vagy 132 lesz-e, azaz megszerzi-e a Fidesz a mandátumok kétharmadát. Végül úgy kellett lefeküdnünk éjfél után három órakor, hogy meg is szerezheti, meg nem is, amint a maszol.ro reggeli tájékoztatójából is kiderül, van rá esély.

Ezek a billegő eredmények! Az elnökválasztásokon – az USA-ban, Romániában és máshol – nem egyszer a csalás gondolatát, forgatókönyvét vetették fel; demokratikus eljárás ugyan, de valamit csak ki kellene találni, hogy olyan nagy tétek, mint egy ország jövője, egy párt, néhány fontos ember sorsa, ne ilyen „hajszálakon” múljanak.

Jómagam például egy olyan forgatókönyv gondolatával játszadoztam el a sors iróniájára alapozva, hogy a Fidesz a kétharmados többségnél kevesebbet szerez, a Jobbik megközelíti a baloldali demokratikus ellenzéket, és akkor – igen, Magyarországon! – a nép szolgálatában álló politikai vezetők bölcs belátása folytán meg szükségből (a kétharmados többség kényszeréből, amely többség nélkül nem lehet visszacsinálni sok eddigi ostobaságot, továbbá a szélsőjobb kizárásának kényszeréből) létrejön a jobboldal és a baloldal nagykoalíciója. Úgy mint Németországban és mint – meglehet – rövidesen az Európai Parlamentben, Unióban. Ábrándosan már azt is láttam lelki szemeimmel, mint szűnik meg egy csapásra az átkos megosztottság, mint békülnek ki családtagok, bajtársak, munkahelyi kollégák, nemzetrészek a hazában és a határokon túl, hogy a KDNP-nek is jusson egy ájtatos szó: miként fog, bár kissé nyugtalanul, a bárány együtt aludni az oroszlánnal.

Ábrándomra a valóság alaposan rácáfolt, de nem bánom, az a néhány órányi lelki komfortérzet a lefekvés előtti felébredésig megérte. (Jóakaróimnak pedig a figyelmébe ajánlom, hogy ez a rovat véleményeket tartalmaz, nem szakelemzéseket, helye van írásaiban az elkalandozásnak, az iróniának, a túlzásoknak... az nem lehet, hogy egy média ilyen rövid idő alatt annyira lerohadjon, hogy legszentebb posztulátuma – „A hír szent, a vélemény szabad” – érvényét veszítse.)

A Fidesz fényesen megnyerte, az ellenzéki összefogás kategorikusan elvesztette a választásokat, puszta önbátorításnak bizonyult a „kormányváltó hangulat”. A Jobbik konszakrált politikai erővé vált. Az LMP bekerült a parlamentbe, megtartva a pluralizmus látszatát, és így legalább nem a kevéske liberálissal meg civillel fűszerezett baloldal az egyedüli demokratikus erő a magyar törvényhozásban.

Orbán Viktor miniszterelnök győzelmi beszédében elmondta: az „eget rengető győzelem” rekordot eredményezett: az európai pártok között ez a legnagyobb arányú diadal. Vona Gábor sporttársat egyetlen körülmény vigasztalja, az nevezetesen, hogy a Jobbik is kontinensbajnok: Európában a legerősebb nemzeti radikális párt. Ha ábrándom ellentéteként e két csúcspárt támogatottságát együtt vesszük, kijön a közel nyolcvan százalékos jobboldali túlsúly – igazából ezen hüledezhet Európa, ennek kellene hogy keresse és minél előbb meg is találja a magyarázatát.

A bal-liberális-civil oldal ismét védekezésre, magyarázkodásra szorult. Az eredményhez képest elég sok vezetője van, a kötelező önbírálat után valamennyien méltóságteljesen indokolták a vereséget. Hogy a választójogi változtatások és a gazdasági, valamint médiafölény végül manipulált választásokhoz vezetett, a verseny már a diverziósan indított sok párt és álcivil szervezet miatt sem volt fair (véleményem szerint mindebben sok igazság lehet), hogy az elmúlt négy év kormányzása Magyarországot letérítette a jogállamiság és a demokrácia útjáról (többek, például Sólyom László volt alkotmánybizottsági és köztársasági elnök véleményét osztva erről magam is meg vagyok győződve, hozzátenném még a magyar múlt sötét korszakainak rehabilitálására tett kísérleteket), hogy ez a jobboldali győzelem nincs arányban az ország állapotával (a megjegyzés telitalálat – de hát éppen ehhez kellett a tömegtájékoztatás orwelli megdolgozása: a lakosság sem a kormány disznóságairól, sem az ellenzék üzenetéről és érveiről nem szerezhetett kellő mennyiségű és minőségű tájékoztatást, ehelyett bűvkörébe ejtette a hatalomgép nemzeti és szociális populizmusa)...

Mindez igaz lehet, de mit érnek vele? Legfeljebb keserítik magukat és a választóikat. A történelmet a győztes írja, és az állampárt – bár szám szerint az eddigi legkevesebb szavazattal – felhatalmazást kapott a folytatásra. És folytatni fogja! Ahogyan elkezdte. A végsőkig. Rekordok, reszkessetek!

Magyarországnak ismét olyan vezetője és vezetése van, amilyent megérdemelt.

PS. Nézem Magyarország friss választási térképét. Budapestet leszámítva szinte makulátlanul narancsszínű. Jelképesnek veszem, és nem csak politikai metafora alapjának, hanem a magyar sajtó riasztó „meteorológiai” állapotjelzőjének. „Veszélyt hordozó időjárási jelenség, amely káreseményekhez vezethet, vagy akár személyi sérülést, balesetet is okozhat. Érvényben lévő veszélyjelzés esetén legyünk nagyon körültekintőek, vigyázzunk saját biztonságunkra és értékeinkre. Részletesen tájékozódjunk az időjárás alakulásáról.”