Névre szóló tájékoztatást kaptam az RMDSZ-től, nyilván sokadmagammal – ügyes fogás, mert ugyan nem ez vesz rá, hogy a jelöltjeinkre szavazzak, az régen el van döntve, de jelzi a figyelmességet, mintegy illusztrálja, hogy csakugyan „minden magyar (szavazata) számít”. Miután lelkiismeretesen elolvastam a tájékoztatást és végignéztem-hallgattam az összes felszólalást, állítom: a székelyudvarhelyi kampányindítóhoz hasonló színvonalút még nem láttunk, sem magyarul (itt és odaát), sem románul. Ha csupán ez számítana, biztos lenne a siker.

És nem elsősorban a látványosságra és az újszerűségre, az 1750 lelkes résztvevőre gondolok. Hanem a rendezvény üzenetére „a korábban ilyesmiről távolmaradók” számára is. A politikán túl pedig néhány katartikus mozzanatra.

Furcsa helyzetben van a multimédiával a mai újságíró, publicista! Hiszen miközben ma már mindenki elérheti világhálós videón az esemény teljes rögzítését, és ő maga is ajánlja annak megtekintését (lelkesen teszem: itt tessék megnézni!), aközben a maga dolgát nehezíti meg, hiszen bármilyen tény, elhangzott szó, ezen az alapon véleményének az indokoltsága is nyomban ellenőrizhető.

Ezzel együtt kijelentem: az RMDSZ idei európai parlamenti választási kampánya a hit és az akarat jegyében indult. Hogy ez önmagában elég lesz-e a sikerhez (az igazi siker három magyar képviselőjelölt bejutása lenne), az május 25-én elválik. De érdemes beszélni róla, azért is, mert a hit és az akarat egyrészt önmagában érték, másrészt mert mozgósító ereje van, és végül mert más tanulságokkal is szolgál.

Kétségtelennek tartom, hogy a kampányindító jó hangulatához hozzájárult egy hiány is. Annak a személynek a hiánya az idei listáról, aki talán már korábban is kakukktojás volt. Elgondolkodhatunk rajta: nem csak az ő, hanem egész nemzetünk tragédiája, hogy elsősorban nem a (politikai) ellenfeleivel, hanem a saját démonjaival vívott harcát nem sikerült megnyernie. Pedig legalábbis én mennyire szorítottam neki, mennyire szerettük volna, hogy a megértés és a türelmesség legyen úrrá a hübrisze fölött! És éppen ezért nem szabad megfeledkeznünk elévülhetetlen érdemeiről, az 1989-es történelmi fordulatban játszott meghatározó szerepén túl a magyarságszeretetéről, a történelmi igazság helyreállításáért folytatott önemésztő harcáról – és persze arról sem, hogy politikai pályája akár folytatódhat.

A képviselőjelöltek jól beszéltek Udvarhelyen, az RMDSZ meghatározó vezetői még jobban beszéltek, szavuk nyomán világos a cél, a program, így kell ezt csinálni, ilyen emberi hangon. Hanem említettem a katartikus mozzanatokat. Szubjektív megítéléssel próbálom leírni ezeket is.

Fényes ötletnek tartom, igazi telitalálatnak Böjte Csaba és Nagy Zsolt meghívását. Kezdem mégis a harmadikkal. Aki más helyzetben mindennek, csak katarzist kiváltónak nem mondható. A rendezvény fő szervezője, Verestóy Attila azonban – mint annyiszor bonyolult pályafutása során – nagy kockázatot vállalt és nagy áldozatot hozott, ahogyan Markó Béla felhívta rá a figyelmet, az egészségét tette fel erre a „dobásra”. És akkor miért ne mondanánk ki itt is, magunk is: áldozatos munkát végzett általában az RMDSZ, a romániai magyarság javára! Jó tárgyaló politikusként, alapítvány és sportklub működtetőjeként, munkaadóként, sajtómecénásként. (És nem biztos, hogy ha a viszonyok másképp alakulnak, utóbbi minőségében nem tett volna még többet.) Házigazdai felszólalásában egyszerű retorikai ötlettel felsorolta az utóbbi huszonöt év főbb RMDSZ-es jelszavait. Nem magáról, nem a saját érdemeiről beszélt. Verestóy Attila 1990-től folyamatosan a magyarság képviselője Románia törvényhozásának felsőházában, ezzel „magasan csúcstartó” (Wikipédia). Kísérje politikai utódainak elismerése!

Katartikus mozzanat volt, bár legszívesebben elragadónak mondanám, Böjte Csaba beszéde. Annak a rendnek a szerzetese ő, amely kezdettől a szegénység erényén alapult. Csaba testvér nagyságának titka az egyszerűsége. Ebből fakad meggyőző ereje, rendkívüli tisztasága, szívjósága – még a humora is, ez az egészséges népi humor. Egy szóra elhittük neki, hogy nem politizálni jött – hanem szeretetet, megértést, bizalmat, hitet hirdetni. Az a tény, hogy Böjte Csaba elmondta, mennyire fontos, hogy a romániai magyar emberek képviselve legyenek Brüsszelben, az RMDSZ egyik leghatásosabb „kampányfogása”. Vegye hát magára a lelkész következő gondolatát is: „Vágysz megértésre? Próbálj megérteni másokat! Vágysz dicséretre? Dicsérj meg másokat (...)! Vágysz kedvességre? Légy kedves!”

Nagy Zsolt azért jött el a kampánynyitóra – külön megköszönve Kelemen Hunornak a meghívást –, hogy elmondja: Érdemes! Hét évvel ezelőtt ő volt a listavezető. Karrierjét akkor törték derékba megátalkodott gazemberek. Tudjuk, milyen poklokat járt meg, mivel fizetett a saját és az RMDSZ tisztességes politizásáért, mennyire nem érte meg neki. De felállt, vívja a harcát, és most eljött elmondani, hogy: Mégis érdemes! És elszorult torokkal hallgatva határozott, de az izgalomtól mégis el-elcsukló hangját, hinnünk kell abban, hogy ezért az emberért kiállni is érdemes, sőt kötelező.

Az RMDSZ említett tájékoztatója a kampányindító „élénk” sajtóvisszhangjáról beszél. Nem is tudom, lehet, hogy kissé eltérnek a fogalmaink az élénkségről... De ez nem fontos.

Ami a fontos, az végtelenül egyszerű. Pragmatikusan, programatikusan fogalmazta meg a szövetségi elnök: „Ha az RMDSZ jelöltjei nem jutnak be az európai parlamentbe, minden erdélyi magyar képviselő helyét egy román foglalja el. Romániának csak román képviselői lesznek, és ők, ahogy itthon sem, úgy Európában sem fogják érdekeinket képviselni. Ha nem leszünk ott, Romániában is meggyengül a politikai súlyunk – itthon nehezebben fogjuk érvényesíteni akaratunk. Az idei választások tétje tehát túlmutat az európai képviseleten. A május 25-i választásokon a magyarság itthoni képviseletéről, az RMDSZ jövőjéről szavazunk.” Mint eddig annyiszor, sikerrel.