Sebestyén Mihály: Piazza del Kukkoló

A kivándorlás, a ki- és áttelepedés fő csapása egy viszonylag friss felmérés szerint Olaszország, amely a maga bájos napfényével 46 százalékot ragad el az összlétszámból. Régebben hajlamos lettem volna valóban csapásnak tartani a romániai kivándorlást azokra az országokra nézve, ahová a fapados repülőgépeken megengedett batyuval megérkezik a honi állampolgár, büszkeségében porig alázva s belátva, hogy sem a nagy december elsejei egyesülés, országgyarapodás, sem a zsidóktól, szászoktól, sváboktól, örményektől, elvándorolt/üzött magyaroktól, földesuraktól, gyárosoktól elzabrált vagyon, sem augusztus 23-a, sem a 89-es felfordulat, a forradalmak, kormányhatározatok és ütemesen rikoltozott jelszavak nem hozták meg tartósan a várt, elképzelt, műreményekkel kitapétázott jobbulást.

Olaszországban tényleg jobban keres – ha van munkája. Ha nem, akkor a bandaképzés klasszikus, balkáni, olasz kartársaktól eltanult vagy eredeti módszereihez folyamodik: betör, rabol, útonáll (a nyugati civilizációban csodálatos műutakon áll, nem elhagyatott zsiványösvényeken), lebukik. Lerbe csukják, ahol végre tökéletesen elsajátíthatja az olasz nyelvjárások bármelyikét, a napi sétautakon cellatársaitól könnyedén megtanulhat bármit, albánul koszovár koszvájároktól, valamelyik észak-afrikai nyelvet a lélekvesztőkön lélekjelenlétüket elvesztett érkezettektől, hiszen az élet a legnagyobb tanítómester, csak oda kell tartanunk agyunkat, fülünket, kezünket tanszavához. Asszimilációja elkezdődik…

Ugyanezen statisztikával értesítenek, hogy a teljes romániai kivándorlás alig három százaléka irányul Magyarország felé. Ami azért csalóka, mert ez nem egy mikrobusznyi csórót jelent. Hanem diplomásokat, barátokat, hozzátartozókat.

Aztán mostanában a statisztikák arról is árulkodnak, hogy ami a 2007. esztendőben például a román nemzeti jövedelem legtetemesebb forrásának mutatkozott, a külgazdálkodásban, eprészetben, kisegítőmunkákban, bármiféle jobban megfizetett tevékenységben megkeresett összegek, miket a lakosság kint tartózkodó része hazaküldött, postázott, bugyijába rejtegetve hazahozott, hogy itt befektesse valamibe, amit lukratív ügyre vagy ingatlenszerzésre fordított: az ma már a felére csökkent, és fogyó hold képét mutatja a továbbiakban is az előrejelzések szerint.

Nem mintha nem keresnének jól – a honi bérszínvonalat messze meghaladóan –, csak ráébredtek, hogy nem érdemes hazaadni, mert itthon a befektetések perspektívátlanok, hamar csődbe mennek, ugyanis a kis- és törpevállalkozók nem rendelkeznek közgazdasági tapasztalattal, üzleti műveltséggel, munkaszerettel. Annyira profitorientáltakká válnak, hogy elfelejtik a kötelező önrészt: a munkát, szorgalmat, kitartást, becsületet (régi szó, elismerem, lassan kopik ki a szótárból és a kereskedelemből), az üzleti és munka-etikát. Másfelől, megszokva a külhoni liberális gazdasági, jogi és társadalmi viszonyokat, a belhoniakat pedig feledve, arra is rá kell jönniük, ha már hazatelepedtek, bármennyire szeretnék megélni a hazafias honszerelmet, az szinte lehetetlen a bürokratikus akadályok, a korrupció, csúszópénz-átadási technikák szédületes tökéletesedése, az itthoniak irigysége miatt, a gátnak bizonyuló törvények és rendelkezések dzsungelében elvész, nem érti már saját nyelvét sem. A cápa-barát gazdasági környezet nem kedvez.

Belátja, boldogulásának legfőbb akadályai nem a kisebbségek, hanem maga a többség által kigyöngyözött elit. Hiszen bármennyien ragadjanak is odakinn Európa boldogabbik térfelén, ott ők is kisebbséggé váltak, ám ez a kisebbségi státus nem akadály a boldogulásokhoz, és inkább vállalják az idegenséget, azt, hogy a gyermekeik elfelejtik Eminescu szerelmét Eros Ramazzottiért.

Nem jönnek haza. Fészket raknak. Nosztalgiáznak, ha van idejük. A pénz pedig áll a helyi bankokban, nem irányítják át. Boldogít. Az áttelepedett inkább kihozza az öregapját, agg anyját. Hónapokra, félévekre. Azok meg összebarátkoznak vén szárd parasztokkal, latiumi pizzafutárokkal, sakkoznak a Piazza del Popolón, vagy nyáladznak a Piazza del Kukkolón egy egy ifjonc argesi fruska tompora felett.

A hon pedig ott van, ahol szabadon kukkolhatsz – vagy kussolhatsz. Lehet választani. 

Kimaradt?