Miniszterelnök-helyettesünk, Liviu Dragnea mindent megtesz azért, hogy a külföldi befektetők – legalább is az élelmiszeriparba beruházni szándékozók – paradicsomnak érezzék Romániát. Ezt pedig tételesen is az értésükre akarja adni, ezért minden alkalommal letesz elébük az asztalra néhány paradicsomot.

Dragneát nem érdekli az sem, hogy a befektetni szándékozó sertéshizlaldát nyitna, esetleg felvágottat gyártana, netán halkonzervet – ő váltig paradicsomot rak elébük, jóllehet, véleménye szerint, minden más, Romániában megtermelt zöldség-gyümölcs íze fenséges, mint egyébként bármi, amit a román föld megtermel. Ő azonban mégsem tököt vagy póréhagymát netán labodát tesz elébük, hanem paradicsomot mutat nekik (szerencsére a füge nem jutott eszébe, pedig az is megterem Bukarestben).

Dragnea pedig tudja, hogy mit beszél – nem hiába miniszterelnök-helyettes. Mint mondotta, Teleorman megye prefektusaként, illetve megyei tanácselnökeként minden külföldi küldöttséget megkínált román paradicsommal, amely rendkívüli módon ízlett a vendégeknek. Ebben persze volt némi trükk is. Dragnea közölte a küldöttségekkel, hogy román és külföldi paradicsomot kóstolhatnak meg, hogy megállapítsák: melyik az ízletesebb. Ám nem rizikózott: azt ugyanis nem árulta le, melyik hol termett. Így aztán a vendég által jobb ízűnek talált paradicsomot kiálthatta ki románnak.

Arról viszont nincs tudomásunk, mekkora külföldi beruházások érkeztek Teleorman megyébe a paradicsom hatására – statisztikusok szerint azonban az országos viszonylatban is visszaeső külföldi tőkebefektetések tekintetében Teleorman megye valahol a táblázat vége felé kullog.

Ezt a módszert szeretné alkalmazni a nyáron Romániába invitált kínai beruházókkal is. Nos, elképzelem, hogyan is történhetne mindez. Megérkezik ugye, a kínai küldöttség, tagjai, mint Kínában szokás, udvariasan hajlonganak, aztán bemutatkoznak egymásnak, lejattolnak, helyet foglalnak a tárgyalóasztalnál, ellenőrzik a mikrofonokat (már azokat, amelyek az asztalon állnak, a többiekről talán a házigazda sem tud), majd a kölcsönös üdvözlő szövegek után bejön a pincérsereg és leteszi az asztalra a paradicsomokat.

A kínaiak csak nézik, nem tudják mire vélni mindezt, feltehetően valami furcsa román szokásnak tartják, és amilyen udvariasak, valahogy szerét ejtik, hogy rövid időn belül maguk is letegyenek az asztalra néhány paradicsomot. A beálló csendben a paradicsomok farkasszemet néznek egymással, a kínaiak is Dragneával, miközben – szokásuk szerint – székükön ülve is olykor udvariasan hajlonganak.

A képtelen helyzetnek feltehetően a tolmács vet majd véget, aki közli a kínai vendégekkel Dragnea szándékát: egyék meg a paradicsomokat, aztán mondják meg, melyik a román, utána pedig ruházzanak be. A kínaiak pedig – mivel már szó volt róla, rendkívül udvariasak – igencsak készségesnek bizonyulnak, mindent megígérnek, tudják, nem szabad felbosszantani az ilyen embereket, aztán igyekeznek valamilyen ürüggyel minél gyorsabban felállni az asztal mellől. Néhányszor még meghajolnak, majd a paradicsomukat is otthagyva, igyekeznek kifelé az épületből, hogy felülhessenek a legelső repülőgépre. A gépben az éhgyomorra megevett paradicsomok miatti gyomorégésüket enyhítő rizspálinkától kissé megnyugodnak, odahaza pedig már nevetve mesélik fura kalandjukat a gyenge idegzetű román miniszterelnök-helyettessel. Mert hát ők távoli személyről beszélve is igen udvariasak.