A reprimitivizációnak gazdag szakirodalma van – a folyamat megállíthatatlan, sopánkodni rajta felesleges –, de megragadható publicisztikailag is.

Hogy a dolgok közepébe vágjak, itt volt (tegyük jótékony múlt időbe, mert azért lassan még ez is lecseng) a magyarellenes médiahisztéria először az RMDSZ kormányra kerülése, majd a nemzeti ünnepünk körül. Főleg a televíziók jeleskedtek, mert reflexük minden dulakodásból világraszóló eseményt fabrikálni. A kormány, illetve az államelnök pártján állók – pillanatig úgy tetszhetett – valamiféle „kohabitációra” jutottak, s csak abban versengtek, hogy nemes felháborodásában ki mond nagyobbat. Az ostoba ember sohasem dölyfösebb, mint amikor meg van győződve róla, hogy méltatlankodásával a „hazáját szolgálja” és ettől népszerű lesz.

Lehetne azzal foglalkozni, hogy az államelnök médiája miként lett hirtelen ilyen csahos, esetleg a volt zseniális teniszbajnok indulataival (csak azért venne részt az európai parlamenti választásokon, hogy „Barrosót a kijáratnál megvárva” felvilágosítsa a magyarok megátalkodottságáról – szólhatnának neki, hogy a választások után már nem a portugálnak, hanem egy németnek kell majd szerválnia), de ez csak olcsó hatásvadászat lenne.

Hanem eszembe jutott egy régi gondolatom, és nyílt levelet írtam az ország legnépszerűbb tévébohócának, Mircea Badeának. Bár az ország elnökével szembeni ellenszenvét osztom, és alig várom, hogy a duhaj csúcsragadozó a törvény ítélőszéke elé kerüljön, ki kell jelentenem, hogy ez a mellesleg nem tehetségtelen fiatalember maga a megtestesült politikai inkorrektség. Helytelen, hogy a műveletlenségét fitogtatva a nézők közönségességére utazik, helytelen például, hogy humorának legfőbb forrása a nevek kifacsarása, a magyar nevek hibás kiejtése láthatóan különös kéjt okoz neki, helytelen, hogy a leggyakoribb érve: nem érti a dolgot… Egyszóval felfújt hólyag, mondhatnám, szinte tökéletes bunkó. Szégyellem, hogy néha szórakoztatott, az utóbbi időben egyszerűen nem tudom nézni.

Két kérdésben fordultam hozzá. Az első politikai-közéleti. Ahányszor alkalma volt, de különösen olyankor, amikor felmerült a magyarok kormányra kerülése, az antennák sztárja azzal érvelt, hogy az RMDSZ mindkét felfüggesztéskor az államelnök oldalán állt. Ezt a valótlanságot a világhálón is ellenőrizhető módon cáfolni lehet. 2007-ben az RMDSZ mind a parlamentben, mind a választók eligazítását illetően a felfüggesztését támogatta, okkal (az államelnök alkotmányt sértett, ezt voltaképpen a talárosok is elismerték, bár hozzátették, hogy „csak egy kicsit”); utána a sebzett politikai vadállat nemtelen bosszút állt, szegény Nagy Zsolt azóta is nyögi. 2012-ben az RMDSZ a parlamentben megszavazta a felfüggesztést, a választóknak pedig azt tanácsolta, szavazzanak belátásuk szerint. Igaz, hogy volt egy nagyokos megyei vezetőnk, aki távolmaradásra buzdított, akárcsak a magyar miniszterelnök, még az is valószínűsíthető, hogy ezzel szerepet játszottak a székely szavazók tömeges távolmaradásában – de tény, hogy az RMDSZ végül is politikailag helyesen járt el.

A levelemet így folytattam (fordítom magyarra): „Nem tudom, sikerült-e legalább elgondolkoztatnom. Tudnia kell azonban, hogy e nélkül a több-kevésbé politikai érv nélkül az RMDSZ-ellenes megnyilvánulása egyszerűen nacionalizmus. Aminek lehet visszhangja az ilyen szellemű emberek körében, lehet akár választási hatása, de nem jelenthet kiindulópontot felelős politikusok számára. Meg kell szoknia, hogy a romániai magyar nemzeti közösséget illető demokratikus döntések a közérdeket (igen, a román nemzeti érdeket) szolgálhatják, és az RMDSZ kormányra kerülése esetén fogják is szolgálni. A Victor Ponta kormányfő emlegette társadalmi és etnikai békén túlmenően gondoljon arra, hogy hozzáértésükkel, tapasztalatukkal, komolyságukkal és megbízhatóságukkal a magyarok hozzájárulhatnak a kormányzás művéhez.”

Választ nem kaptam, pedig a levelet elküldtem az illető adás vezetőjének és a tröszt által kiadott napilap főszerkesztőjének is.

Abban a másik kérdésben lenne a magyarázat, amiben a nacionalizmus elmevírusának hordozóját szintén megszólítottam? Kíváncsi vagyok, olvasóim mit szólnak hozzá.

A fickó műsorát minden éjjel ezekkel a szavakkal zárja: „Romániában élünk, és ez minden időnket lefoglalja.” Nagyon eredetinek tűnik, és rendkívül szellemesnek, mint ahogy tényleg az. Nos, megkérdeztem tőle, ismeri-e Örkény Istvánt. (Semmi válasz.) És olvasta-e a groteszk irodalom magyar mesterének Földet ért a magyar holdrakéta című egypercesét? (Semmi válasz.) Le is írtam neki a két űrutassal készült beszélgetésnek álcázott írás egyik részletét, románul, a Constantin Olariu kiváló fordításában megjelent Örkény-kötetből. Eredetiben írom ide azt a részt: „– Eszerint élnek ott emberek? – Élnek, mégpedig kellemes meglepetésemre magyar emberek, akik már jól alkalmazkodtak a nagy hőmérsékleti ingadozásokhoz és más helyi adottságokhoz. Megedződtek a hideg ellen, és persze hőállóak is, továbbá levegő híján – mert az a Holdon nincs – zacskóból vesznek lélegzetet, melyben még a hazulról hozott levegőt tartogatják. – Milyen megható! És azon kívül, hogy magyarok, mivel foglalkoznak? – Azon kívül, hogy magyarok, nem foglalkoznak semmivel, mert ez teljesen igénybe veszi az idejüket.”

Milyen megható, csakugyan. Lám, egyformák vagyunk. És ez minden időnket leköti.