Olvasom, hogy befektetést ösztönző társulás létrehozását tervezi Hargita Megye Tanácsa. És első gondolatként eszembe jut, hogy a romániai rendszerváltás után immár közel egy negyedszázad telt el, amíg eljutottak erre a következtetésre.

A kísérő tanulmányból megtudhatjuk, hogy 2011-ben (ennél frissebb adatra nem bukkantam) Hargita megyében mintegy 87 millióra tehető a befektetett külföldi tőke összege. Eszembe jut, hogy ez nagyságrendben alig valamivel több, mint amint legutóbb a Bosch, Kolozsvár mellett, egyetlen üzemébe befektetett.

És olvasom azt is, hogy a létrehozandó társulás majd összesíteni fogja a befektetésre alkalmas megyei telkek listáját, befektetői kalauzt dolgoz ki Hargita megye gazdasági versenyhelyzetének az ecsetelésére, adatbázist készít lehetséges romániai és külföldi befektetőkről, vásárokról, kiállításokról, nagykövetségekről, gazdasági attasékről, több minden másról és mindezeket majd online felületeken is megjelenteti.

És olvasom azt is, hogy a tanulmány készítői elemezték Kolozs, Brassó, Temes, Szeben és más megyék tapasztalatait, rádöbbenve arra, hogy a zöld mezős beruházások mellett helyenként a szocialista iparosítás egykori fellegvárait, a lerobbant gyárcsarnokat is tudták barnamezős beruházásokként értékesíteni.

Olvasok én még több mindent, csupán az alapkérdésre nem kapok választ. Milyen gazdasági vagy szolgáltatási területekre szeretnének befektetőket vonzani?

Mostanig elénekeltünk néhány slágert: a székely termék megváltja a Székelyföldet. Azután rájöttünk, hogy az áfonyalekvár és medvegombás sajt csak néhány családnak jelent megélhetést, a helyi termékek vásárain keresgélnek ugyan ezt meg amazt a városlakók, de az állandóan működő székelytermék-üzletek nem tudják kitermelni önmaguk fenntartásának a költségeit sem.

A turisztikában bíztunk. A borvízekben, a panziókban, a nemzeti turizmusban. Aztán kiderült, hogy a turizmus Hargita megye gazdasági életének egy százalékát sem teszi ki.

Közben néhány külföldi – főként magyarországi – cég berobbant a székelyföldi közszolgáltatásokba, hogy civilizációt teremt, de csakhamar kiderült: az árak gyors emelésével leginkább az amúgy is pénztelen falusi lakosokról szerettek volna lenyúzni még néhány bőrt.

Aztán az erdőkitermelésben és a faiparban reménykedtünk. De amikor megjelent az első osztrák nagyvállalkozó, akkor kiderült, hogy az eddig jórészt feketén és olcsón fát szerző székelyföldi deszka- és lécműhelyeknek a tyúkszemére lépett, és a magasabb áron megvásárolt fa miatt nyersanyag nélkül maradhatnak. Itthon kellene magasabb hozzáadott értékkel feldolgozni a fát, hát persze. De mi történt azokkal a világszinten felszerelt bútorgyárakkal, amelyek még nem is olyan régen kimondottan exportra termeltek és ma a legjobb esetben valamiféle behozott forgácslemez bútorok porosodó raktáraivá váltak?

Nem jön ide senki – mondogattuk gyakran –, mert nincs infrastruktúra, rendkívül rosszak az utak. Nos, most rendkívül jók a főutak: Maroshévíztől Sepsiszentgyörgyig egyetlen döccenés nélkül el lehet jutni, ugyanígy át a Hargitán vagy bármelyik nagyobb szoroson Moldva irányába.

Megvált minket a biogazdaság – hangoztattuk éveken át, hiszen ezek a remek, vegyszermentes földeket az Isten is arra teremtette. Csakhogy a remek, vegyszermentes földek legalább kétharmadát nem műveli meg senki, és az egykori kaszálókat is manapság leginkább tavaszi égetéssel takarítják meg a tavalyi, elszáradt növényzettől.

Majd friss fuvallatot hoz a Sapientia, az itthon kiképzett és itthon is maradó kiművelt fők sokasága – hangzott el meghatóan szép beszédekben nem is egyszer, de a kiművelt fők javarésze valahol Angliában vagy Európa és a világ más táján babysitterkedik és pincérkedik.

Nem folytatom, mert túlságosan eltorzítanék egy képet. Hargita megyében és a Székelyföldön ugyanis még mindig rengetegen dolgoznak. Főként a központi, megyei és helyi költségvetésekhez tartozó alrendszerekben, azonkívül pedig pénzügyi szolgáltatóknál, kereskedelmi üzletlácokban, kisvállalkozásoknál, de olyan bér- és jövedelemszintekért, amelyek nem képesek arra, hogy a havi túlélésen túl az élet számos területén a fejlődés erőteljesebb pezsgését hozzák létre. Ezért persze ugyancsak jól fog bármiféle beruházás ösztönzés, csak jóval céltudatosabban. Ha úgy tetszik, kreatívabban, kitörve az eddigi skatulyákból.

Miért ne lehetne Hargita megye valamiféle műépítészeti központ, hiszen rengeteg itt a jó műépítész? Miért ne lehetne IT-központ, hiszen programozók sokasága dolgozik a világ számos országából érkező megrendeléseken? Miért ne lehetne valamiféle egyedi egészségügyi, mondjuk reumatológiai központ, hiszen ha valahol van tapasztalat a mozgászervi megbetegedések gygógyításában, akkor itt akad bőven?

Miért ne lehetne felmérni, hogy az üres telkek és lerobbant gyárak mellett végső soron milyen típusú munkaerővel rendelkezünk és hogyan működhet ez legalább országos versenyhelyzetben? Építeni akarunk? Szállítani? Összeszerelni? Kitermelni? Zabot hegyezni? És egyáltalán: miért nem mérjük fel, hogy önmagától a piacgazdaság hová helyezte el az előretolt pilléreit és a már csírázó folyamatokba hogyan lehetne jobban bekapcsolódni?

Mindezek persze csupán példák a nélkülözhetetlen, gondolkodásbeli váltásra. Arra, hogy lenne itt bőven amiért vonulni és menetelni, tévéközvítések nélkül is. És főként gondolkodni, tanácskozni, törni a fejet, ha valóban komolyan, a mindennapi életre lebontva, az országos és európai versenyhelyzetet figyelembe szeretnénk kitörni a gazdasági elmaradottságból és részt venni abban a modernizációban, amelynek nem csupán Brassó, Gyulafehérvár, Temesvár, Szeben, Kolozsvár környékén fújnak erőteljesen a szelei, hanem olyan kisvárosokban is, mint mondjuk Nagyszalonta, ahol él és virágzik az ipar. És akkor még nem is szóltunk a Kárpátokon túlról, ahol a magunk felsőbbrendűségének a tudatában még oly sok mindent le tudunk nézni, de talán azt is észrevesszük, hogy bizony imitt-amott a munkahelyeken és növekvő jövedelmeken alapuló életminőség alakulásában alaposan megelőztek.

Ezért ha későn is, de jó az ébredés. Valamiképpen a Székelyföldön munkahely teremtéssel együtt járó gazdasági növekedést kellene elindítani.

Más  kivezető út nincs. De példa bőven akad az ellenkezőjére: a zsákutca.