Olvasom a hírt, hogy „nemzeti fedezőménként folytatja Overdose a magyar ex-csodaló”. Ettől ijesztően sok asszociációm támad.

Overdose túladago(lás)t jelent, ez engem kezdettől zavart kissé, mint Pesten, a Kiss József utcában egy fodrászszalon neve: Hair-oin. Ami a csodalovat, a ló csodáját illeti, reményeink azért jobban fel voltak ajzva, én legalábbis többet vártam tőle, valahogy a győzelmeket O. a versenypályán nem adagolta túl az elviselhetőség határáig. (Ami az övé, az övé, sokat volt sérült.) Az ex viszont találó, olyan, mint az ex-uralkodó: volt, de már nem az – esetünkben csak ló, nem király.

De mégsem akármilyen cocó ám, hanem egy olyan, amelyik ezután fedezni fog. Még stílszerű is lesz, ha O. minden társánál hamarabb végez. (A lovak köztudomásúlag másodpercek alatt megteszik a kört...)

Mindent összevéve engem lelkesít, hogy a csodaló folytatja. Nem akasztotta patkószögre a karriert, hanem hivatást váltva más eszközökkel, mondhatni közszolgálati jelleggel szerez nekünk – és ezúttal immár önmagának is – örömet. És nem akárhogy folytatja, például bányalóként, hogy drámát írjanak belőle, szódáslóként, ami kiment a divatból, de annak a boldog kornak a felélesztésével együtt miért ne lehetne visszahozni a szódáslovat és akkor már a vén csatalovat is, vagy pláne kolbászként, esetleg ex-portálva marhahúsként.

Kérdés azért marad bőven, például hogy kit fedez majd az ex. Ejsze nem valamilyen amúgy is titkos ügynököket (bár sokszor kívántunk overdose-méretet az illetők hátsó gondolataiba). És azokat a lólányokat sem, akiket eddig hellyel-közzel megdugott, hacsak hóhányó bukmékerek nem hagyták, hogy szegény mesterségesen vezesse le a nemi vágyait, mint valami pattanásos kamasz. Magyarán: méltó kancákat kell majd találni neki, lehetőleg kezes jószágokat, nehogy új fő munkaeszköze itt is megsérüljön, s kezdődjék elölről a vesszőfutása.

Legmagasabbra mégis attól hágott a jókedvem, hogy nem akármilyen fedezőménként fog működni irigyelt barátunk, hanem nemzeti fedezőménként. Nem amolyan kis frinc-franc pórias fedezések lesznek azok, hogy némi hancúrozás után csak úgy bele, ösztönösen, jujj, kész – hanem igazi, méltóságteljes fedezések! Mindössze az eldöntendő még, hogy a művelet módja legyen-e unortodox, ebben tapasztalt nemzeti fedeztetőké az utolsó szó. Ugyanilyen rendjén a dolgoknak szögezzük le, hogy az aktus helye nyilvánvalóan nem lehet más, mint a centrális erőtér, annak is a kellős közepe. Ha majd az ott fogant utódokból mének és mémek lesznek, s ménesek és mémesklubok alakulnak, lehet a nemzetifedezés-bajnokság céljára pompás stadionokat adagolni.

Szó, ami szó, nincs rossz dolga ennek az Overdose-nak! Minden utódnemzés hazafias cselekedet, azt már tudjuk, alapesetben a honosításnál is jobban hozzájárul a nemzet gyarapodásához, de az ex-csodalóé ennél is több. Méghozzá jelképes tartalmánál fogva. Nekünk most ő értékesebb, mint volt Nagy Sándor Bukephalosza vagy Caligula Incitatusa, mint a névtelenségben maradt trójai faló (bár az nehezen fedezhetett, nem csoda, hogy a harcias görög múltból csak a magyarfaló változata örökítődött át sorozatos szűznemzéssel), mint a mondabeli fehér ló vagy Pegazus, mint akár O. nagy elődje, Imperiál. (A Kentaur említése még ebben az ártatlan fejtegetésben is túl frivol képzettársításokat gerjesztene.)

Felmerült, hogy O. Nyugaton fog fedezni, ezt – hörrrr! prüssszk! – nem hagyhatjuk! Az örökítőanyagnak itthon kell maradnia! Nemzeti kincsről van szó, amely itt nem részletezhető módon a szabadságvágyunkat és függetlenségi törekvéseinket fejezi ki.

Nem csodálkoznánk ezek után, ha Kerényiék megörökíttetnék egy művésszel a fedezőmént, természetesen nemzeti feladatának teljesítése közben, a legjellemzőbb pozícióban. Az már ma kétségtelennek látszik, hogy az ex-csodaló jónéhány nemzeti kitüntetés várományosa. Tán még egy-két nemzeti dohánybolt is jut neki s csapatának.

Kívánjuk mindnyájunk nemzeti ménjének, hogy jól teljesítsen! Mi pedig minden megtermékenyítő sikere után tűzhessük ki képzeletben vívmányainkra a szívünknek oly kedves lóbogot.