A Macskafogó kétségtelenül színvonalas alkotás, mely látszólag dicséretére válik a forgatókönyvet jegyző Nepp Józsefnek éppúgy, mint a rendező Ternovszky Bélának, az alakoknak hangjukat (és közvetve tehetségüket) kölcsönző színészeknek éppúgy, mint a zeneszerző Deák Tamásnak.

Ám a „látszólag” szó ily koráni emlegetése korántsem véletlen. Mert a remek rajzokon, a kiváló ötleteken túl (a cselekmény M.M.u. – Mickey Mouse után – 80-ban játszódik, az egerek kémhálózatának neve Intermouse stb.) a rajzfilm – teljes 92 percen keresztül! – a legbántóbb sztereotípiákkal bombázza a nézőt, aki immár szeretne megszabadulni a közhelyektől és előítéletektől. Úgy tűnik, ez ügyben még sokáig fohászkodhat a Szabadelvű Éghez.

De ne panaszkodjunk! Munkára fel! Megállapítom tehát, hogy:

Bár a Macskafogó egy elnyomott kisebbség, a szerencsétlen egértársadalom sorsát ecseteli, s így még akár rokonszenvünkre is igényt tarthatna, hiszen mi más lehetne rokonszenvesebb ma, mikor a merev és konzervatív centrum helyett a rugalmas és liberális perifériákat kellene javasolnunk, méghozzá egyértelmű lelkesedéssel!, egyetlen szó sem hangzik el benne arról a két népcsoportról, melyet a leginkább meg kell védenünk minden nemtelen támadás ellen, mégpedig a zsidókról és a rromákról. Van ugyan egy részlet, melyben Schwarz (talán Von, ez sajnos nem derül ki világosan) megrója Fritz Teufelt, a macskaszindikátus alvezérét, amiért „fajgyűlölő” (lenézi a patkányokat), bárki beláthatja, mennyire fordítva elsülő vád ez akkor, amikor egy szélhámos fogalmazza meg egy még nagyobbal szemben. A mexikóiakról szóló tévhiteket (lásd Lusta Dick kalandjait) már meg sem említem. Következésképpen ez a hiányosság egyrészt létező, másrészt menthetetlen.

A rajzfilm riasztóan kevés figyelmet fordít olyan, rajtunk, baloldaliakon kívül mindenkitől elfeledett csoportokra és szegmensekre, mint a munkanélküliek és a szegények. Mindkettő alig jelenik meg a műben: az egerek bankjait, üzleteit, a nyugdíjas egereket kifosztják ugyan a macskák, ez azonban Grabowski, a hős egérügynök révén orvosoltatik, hiszen Fushimisi professzor elkészíti egy csodálatos szerkezet terveit (nem mellesleg egy óriás páncélkutyáéit, melyen nem fog a golyó!), és a macskák társadalma megszűnik, így hát – legalábbis a film szerint – nem lesznek többé kifosztott nyugdíjasok. Milyen áldatlan naivitás!

Talán elsőül kellett volna említenem (mentségemre szolgáljon, hogy a mű valósággal hemzseg a téveszméktől) azt, ami egy nyitott, szabadelvű, rugalmas, a szólásszabadságot mindenkor tiszteletben tartó liberálist feltétlenül fel kell háborítania: az alkotás úgy ábrázolja a hatalmat, mint amelynek minősége mindössze attól függ, ki gyakorolja! Ha a macskák vannak hatalmon, a hatalom rossz; ha ellenben az egerek, a hatalom jó. Mindenki beláthatja, milyen (ismét!) naiv és ártalmas félreolvasása ez a valóságnak, hiszen minden gondolkodó ember számára világos: a hatalom rossz, nem is lehet más, akárki is gyakorolja! A hatalom elvetendő, ezért nem küzdeni kell érte, hanem megszerezni, hogy aztán végleg és örökre elvethessük!

Ide kívánkozik az a pont, mely szintén felháborít minden jóhiszemű embert: a Macskafogó macsósága. Mindenütt férfiak uralkodnak, minden vezető pozíciót ők töltenek be, a nők szerepe kimerül abban, hogy „selymes a fenekük”, mint a telefonos cicusé, bájosan pislognak, mint Tsino-san, selypegve énekelnek, mint a macskaszindikátus bálján, és fogdossák őket az asztal alatt, mint ugyanott.

Nőtársaim! Mikor ébredtek fel végre/végre fel?! (Most nincs időm bíbelődni olyan apróságokkal, mint a vonzatok helyessége.) Mikor látjátok be, hogy ez nem mehet így tovább?! Mikor ér el benneteket az a felismerés, mely tőlünk nyugatabbra már rég elavult volna, ha nem lenne örök, hogy ti. mi, nők is lehetünk elnökök, mint Bob Poliakoff, pipázhatunk, mint Adlington, karatézhatunk, mint Grabowski, és bárkit megfogdoshatnánk az asztal alatt, ha nem lennénk sokkal jólneveltebbek és emberibbek, mint egykori férjeink, valamint jelenlegi és jövőbeli ellenfeleink?!

A fentiek fényében úgy gondolom, a Macskafogó ártalmas a nézők lelkére és szellemére egyaránt, és bár természetesen nem tilthatok be egy műalkotást, hiszen egyrész a művészet szabad, másrészt a szabadelvűség sem rab, mégis minden EU, Hágai Törvényszék, NATO és Helsinki Egyezmény garantálta jogommal küzdeni fogok a terjesztése ellen!

Tisztelettel:

Bársonylelkű Borbála, a Szabadelvű Liberálisok Feminista Szárnyának elnöknője