Szeptember 5. és 7. között rendezték meg Siófokon a finnugor népek világkongresszusát. Áder János köztársasági elnök nyitotta meg, részt vett még az észt és a finn elnök, sőt Oroszországot a kulturális miniszter képviselte. Szóval nem akármi volt ez a háromnapos rendezvény.

Ehhez képest, amikor beütöttem a keresőbe, első helyen a minisztériumi hivatalos tájékoztató jelent meg a találati listán (a kulturális államtitkár – Szőcs utóda – zárta a konferenciát), s alig-alig van sajtótudósítás az eseményről. Nem feladatunk, hogy a vélemény rovatban pótoljuk a napilapok hiányosságait, de a szellemi élet bizonyos aktualitásaira igencsak lehet következtetni a sajtó érzékeny hozzáállásából.

Fölrónám ennek kapcsán, hogy a nemrég megrendezett Kurultáj sokkal nagyobb publicitást kapott. Hangsúlyozottan kijelentem, hogy semmi bajom azokkal, akik lóról hátrafelé nyilazva érzik magyarnak magukat, sőt a pusztai nomád népekre sem haragszom, és azoktól sem irigylem a kenyeret, akik hosszas okosságos bölcsességű könyvekben értekeznek Jézus magyar voltáról, és a magyar nép egyedüliségéről a teremtésben. Nyilván jobban érzi magát a világban, aki meg van győződve arról, hogy ő egy kivételes, a többinél sokkal különb klubnak a tagja. (Genetikát meg rokonságot csak azért nem említek itt, nehogy a tudományosságnak akár az árnyéka rávetüljön a kérdésre.)

Na. Szögezzük le: a jelenlegi tudományos álláspont szerint a magyar a finnugor nyelvcsalád tagja. Pont. Nem a legnagyobb (ez mérhető), és nem a legelőkelőbb (utóbbinak az emberi hülyeség a mértékegysége) rokonság, és a nemzet nehéz pillanataiban, amikor a nacionalizmushoz menekül a politika, akkor el lehet és szokás játszadozni a félműveltek társaságában azzal, hogy nem is finnugor, hanem Attila népe (Csabáé) vagyunk, Európa eleve hunnak nevez bennünket, de még mélyebbre ásva a múlt feneketlen kútjában, akár lehet babilóniai rokonságunk. Sőt a világ minden kultúráját mi teremtettük meg, és a nyelvünk is egyedülálló mind szépség mind kifejezőerő tekintetében. (Elképzeljük, amint egy svéd, egy kínai meg egy kongói sűrűn bólogatva meghajol a nagyszerűségünket fölsorakoztató érvek súlya alatt.)

Természetesen az is az igazsághoz tartozik, hogy a nyelvészek számára a rokonság 150-200 évvel ezelőtt volt fontos, azóta egészen más kérdések megoldását tartja kihívásnak a tudomány. Ettől függetlenül mi, finnugor népek, amelyek közül a magyar a legnagyobb, összetarthatunk, esetleg lemásolhatnánk a sorban utánunk következő finnek gazdasági-társadalmi sikerét, és segíthetnénk azokat a távoli rokonokat, akiket most éppen a földgáz- és olajlelőhelyek kényszerítenek erőltetett asszimilációra Szibériában.

Amatőr szinten pedig ajánljuk mindenki figyelmébe az összehasonlító nyelvészetet. Mert bizonyíthatóan van értelme annak, hogy a sivatagi népeknek tizenöt szavuk van a homokra, és az eszkimóknak húsznál több a hóra. Meg kellene fejteni, hogy nekünk, a világ leggazdagabb nyelvének, miért van 50 kifejezése a korrupció fogalmára.