Milyen szomorú, hogy a XXI. század Európájában az iskolájához és az egyházához egyszerre ragaszkodóknak Igazság napját kell meghirdetni. Ez az érzés hatalmasodott el rajtam szombaton, noha reménykeltőnek éreztem, ahogyan méltósággal és felelősséggel ismét össze tudtunk fogni, össze tudtunk fogni az újabb függőleges veszedelmek alatt mi, erdélyi magyarok: emberek, történelmi egyházak, civil szervezetek és a politikum.

Szomorúnak tartottam mégis, mert mintha az igazságnak nem mindennaposnak kellene lennie, hanem kivételes alkalomként kínáltatna csak fel a reménykedőnek. Annak, aki naivan hisz abban, hogy Justitia a mi tájainkon mégsem gazságszolgáltató szövetkezet. Annak ellenére él benne e hit, hogy – ezúttal mindennapos – tapasztalatai vannak, hogy a talárosok közül oly sokan (természetesen nem valahányan) Tallérosy Zebulonhoz mérhető figurák. (Aki rég vagy soha nem olvasta Jókai Mór regényét: korlátolt, kényelmes és gyáva, a nemzet ügyét csak a saját szűkös, önző perspektívájában képes szemlélni, hősnek nem való. Való igaz, azért nem is hitvány figura; mert amikor mérhetetlen becstelenségre akarják kényszeríteni, a maga kisszerű módján megtalálja az ügyes kibúvót. Ám mindenképpen az eseményekkel sodródó, kétkulacsos, eszménytelen ember.)

A Talárossy Zebulonok diktatúrájában aztán jönnek maguk Talárossy Zebulonék, és elkezdik sápítozni, hogy nekünk, akiknek nincsenek megfelelő jogi tanulmányaink erkölcstelen, törvénytelen és talán még büntetendő is Talárossy Zebulonék döntését kommentálni, nem is beszélve azokról, akik tüntetni mernek ellene. (Esetünkben a Buzăui Városi Bíróság Mikó-ügyben hozott ítélete ellen.)

Micsoda nagyképűség, hölgyeim és uraim! Maga az Úr Jézus Krisztus sem tiltotta meg, hogy evangélistáinak szövegét, az ő kinyilatkoztatásait kommentálják. Pedig az Szentírás!

Talárossy uraim, Talárossy hölgyeim, az igaz, hogy nekem annyi jogi ismeretem van, mint ahány gerinccsigolyájuk önöknek, de Bernard Shaw-val mondom, noha életemben nem tojtam egy tojást sem, meg tudom állapítani, hogy az friss-e. Márpedig az Önök ítélete Mikó-ügyben bűzlik, mint a kotlott tojás.

Van, egy Önök szerint bizonyára gyengécskének tűnő jogi érvem is. (Az az érzésem, amúgy sem az érvek mentén döntöttek.) 1928. július 23-án az akkori Oktatási Minisztérium (Ministerul Instrucţiunii – beszédes név!) 81-es számú engedélyében jóváhagyja Sepsiszentgyörgy községben egy felekezeti fiúiskola, a Székely Mikó Líceum Kollégium működését. A dokumentumban szerepel a következő megállapítás: „Aceasta scoala este proprietatea Eparhiei reformate din Ardeal" (Ez az iskola az Erdélyi Református Püspökség tulajdona).

És tudni akarják – nem akarják? Hát tudják meg! – ki írta alá az engedélyt? Az a Constantin Angelescu tanügyminiszter, aki reformjával hátrányos helyzetbe hozta a romániai kisebbségek oktatásügyét. Az az Angelescu, aki a kultúrzóna, a névelemzés, a kisebbségi tanítók és tanárok nyelvvizsgáinak a szellemi atyja volt. Akit Sándor József, az Országos Magyar Párt parlamenti képviselője egy parlamenti felszólalásában ezzel az anekdotával üdvözölt: „Két gyerek sétál egy erdélyi falu utcáján. Arra jön egy ember és románul megkérdezi tőlük: »Ti jártok iskolába?« »Igen« – felelik a gyerekek. »És melyikbe?« – kérdezi a bácsi. »Nem mondjuk meg, mert Angelescu tanügyminiszter azt is bezárja!«"

Nos, még ez a gyerekek lelkében mumusként élő magyarfaló sem tagadta le, hogy kié jog szerint a Mikó.

De a gyenge jogi érvem mellett van még józan paraszti eszem. (Székelytamásfalvi nagyapám öröksége.) Talárossy uraim, Talárossy hölgyeim, a helyzet végtelenül egyszerű. A visszaszolgáltatás annyit tesz, mint visszaadni annak, akitől az állam elvette. És kitől vette el? Az Erdélyi Református Püspökségtől!

Ezt az evidenciát ne szabadna kinyilatkoztatnia egy még mindig közel másfél milliós közösségnek. Hallgatni kellene, ha a rabló a megkárosítottra tiolvajt kiált? Azok ellen kellene miniszterelnökként (!!) kivizsgálást kérni a Legfelső Bírói Tanácstól, akik az igazságot követelik? Ejinye-bejnye, Ponta úr! Ez amolyan sztálinista reflex egy lassan sztálinistává zsugorodó eredeti demokráciában!

Jussunkat ám vitassák, de jussunkból mi nem engedünk! És hiszünk abban, hogy az igazságnak Európa eme részén nem csak egy napja van. És abban is, hogy nincs többségi és kisebbségi, román és magyar igazság. Csak a gazságnak van ilyen vagy olyan nemzetisége.