Aki műszaki tökéletességre vágyik, alighanem azonnal otthagyja a helyszínt. Vetítővászonnak ugyanis nem volt se híre, se hamva, a fénysugarak omladozó, piszkos-fehér falakra, sőt a szokatlanul meleg novemberi estében még levelekkel teli ágakra zuhantak, a program menüpontjait sem mindig találták, a vetítést vezérlő számítógép olykor meg túlságosnak lassúnak bizonyult. Azután meg a mintegy másfélszáz álldogáló nézőnek tekernie kellett a nyakát, hogy lásson valamit, akár a szomszédja fölött is áttekintve.

Szóval nem volt ez valami nagy csinnadrattával beharangozott hivatalos rendezvény, ahol minden tökéletes, ahol milliméterre összerakott székeken üldögélnek a meghívottak, az első sorban természetesen a hivatalosságok, a médiamunkások pedig ott rohangálnak körülöttük, hogy lehetőleg nyított szemmel és mosolyogva kapjanak el róluk egy portrét.

Egyik ismerősöm javasolta péntek este, hogy Kolozsvár belvárosában valamilyen építészeti projektet mutatnak be, menjünk és nézzük meg. A tömegben hallottam azután, hogy talán azért a romos épületben, mert végleg lebontják és irodaházat építenek a helyébe. Lehetne ez valamiféle tiltakozás? – ütött szeget a fejembe, de hát erről senki nem beszélt, hanem inkább arról, hogy mit is kellene megfigyelnünk a maga teljességében azon a falon, amit csak részletekben láttunk.

Dan után Ágnes beszélt, azután meg Beáta, azután meg Mihai, valószínűleg már sem a nevekre, sem a sorrendre nem emlékszem tökéletesen, csupán a hangulatra, hogy egyáltalán nem magyaráztak szájbarágósan, hanem természetesnek tekintették, hogy mindenki tud mindenféle számítógépes programot, tudják, mit jelentenek a rétegek, az adatbázisok, ami tekintve nem csupán a húszas-harmincas előadókat, hanem a hasonló életkorú közönséget, nagyon is magától értődőnek tűnt.

Dióhéjban: a madeincluj.org világhálós címen fiatal műépítészek, webfejlesztők és alighanem a szakma útjain most induló egyetemisták elkészítették Kolozsvár neves belvárosi épületeinek és utcáinak régi térképek és felvételek alapján összeállított, további fejlesztések alatt álló honlapját, sőt a bemutató helyszínén, az egyik romteremben egy hatalmas, három dimenziós makettet is összeraktak, fölötte pedig egy olyan molinót húztak ki, amely az utcanév-változásokat tükrözi az idők folyamán. Az átalakuló utcanevekhez nem társítottak semmiféle kommentárt, sem évszámokat, sem korszakokat, sem történelmi eseményeket, csupán a jelenleg használatosakat emelték ki sötétebben. Rábízták a szemlélőre, hogy a saját fejében alakuljon ki a történelmi változásoknak az a menetrendje, amelyet átélt évek vagy könyvek tucatjai alapján az idősebbek olyan jól ismernek.

Valahogyan úgy éreztem, hogy a fiataloknak ebben a rendezvényében benne volt az európai hangulatnak legalább az a töredéke, amely néhány nappal azelőtt természetesnek tekintette, hogy a Bánffy palotára öt nyelvű táblát helyezzenek el, és amely nem ütközik meg azon, hogy szombaton egy magyar kutató a Babeş -Bolyai egyetemen a nemzetközileg elismert, kortárs román filmek nőalakjairól készített doktori értekezését mutassa be.

Nem élek Kolozsváron, távol áll tőlem, hogy bármiféle futó benyomások alapján összegezzek és messzemenő következtetéseket vonjak le. De úgy érzem, hogy leginkább a fiataloknak köszönhetően a város megtett néhány lépést, hogy kilábaljon a funári nacionalizmusból, amely nem csupán polgármesteri mandátumok idejére, hanem hosszabb távon is sötétségre ítélte volna, és elindult azon a nyugat-európai úton, amelyen mindenekelőtt az emberi teljesítmény, az alkotókészség, a nyitottság a fontos, és amelyben nem görcsösen szorongó, hanem önmaguk munkáját nyugodtan végző, derűsebb emberek alkothatnak közösségeket.

Spenótlevélen céklaszelet és rajta tormakrém. Fogpiszkálóra tűzött, sült sütőtök kockák, zakuszka és almástészta . Egy másik romszobában jórészt ebből állt az a svédasztal, amely a bemutatót zárta, és bizony úgy éreztem: nem cserélném fel sok olyan mással, ahol jövőt körvonalazó, nagy és dörgedelmes szózatok után költségvetési pénzeken hozzák szemnek és szájnak ingerét.