Ha többszörösen jegelték, akkor is örmény genocídium volt, amit a törökök birodalmuk végnapjaiban kitelepítés címén műveltek, és ha ennek elismertetésére nézve nagy is az amerikai-francia nyomás, egyelőre jogi kötelező jelleg nélkül történik. Nem akarok cinikus lenni (írtam is annó dicsérő sorokat ebben a témában), de mai eszemmel az az érzésem, hogy az örményeken kívül minden barátjuk nagyjából tesz a tömeges gyilkosságok történelmi tényére, a levonható morális, jogi és historikus tapasztalatokra.

Szükség van valamilyen témapórázra, amellyel Örmény- és Törökország remélhetőleg közelebb rántható, s ha nem, akkor a pszeudoeuropéer Ankara fegyelmezhető, vagy a Hegyi-Karabah Köztársaság ügyében minduntalan kiélesedő örmény-azeri konfliktusok egy európaibb, puhább, „civilizáltabb” hangvételszerűséggel enyhíthetők.

Ebből a történelemmel, vérrel és posztszovjet újratöltött globálpolitikai kavarással felülfertőzött kapcsolatrendszerből, ha örmény lennék, én is ki akarnék lépni: valamerre, tartva a saját haszon szentírását is. A szuverén döntésképesség megőrzését az Európával (a Nyugattal en général) és Oroszországgal való egyszerre bizniszelésben látták. Nem csodálom. Egészen pontosan arról volt szó, hogy az oroszok katonailag kellett hogy garantálják helyi és régiós nyugalmukat, az Uniónak pedig teljes gazdasági mellbedobással kellett támogatnia a fejlődésüket.

Az orosz oldal tökélyre vitte a katonai melléállást (Karabah ügyében is), ami viszont az EU-t illeti valójában sosem tudta megvalósítani azon álmát, hogy továbblépési/bővítési lehetőség reményében üzleteljen a helyiekkel és túlüzletelje a Kremlt.

Mondják, a helyi mindenható korrupció nem sosem kedvezett az európai befektetőknek, és ebben van is igazság, ha csak a Robert Kocharian vagy a Szerzs Szargaszjan államfők kissé permisszív rendszerére gondolunk. Továbbgondolva azonban, bár az országnak elsők között lett elege a szertehulló szoc-blokkból és függetlenedett, valójában sosem tudott teljes értelemben azzá lenni, nem engedték.

Most pedig vették szépen az Uniós biztosítékokat, és sorjában kiverték őket: eldöntötték, hogy az orosz vámügyi és kereskedelmi együttműködés rendszeréhez csatlakoznak, s lépésük az EU-ellenes Eurázsiai Unió felé viszi őket. A csatlakozási egyezményt a Putyin és Szargaszjan kettős jelentette be Jerevánban.

A pánik nagy: az orosz vérmedve ismét bekebelezett valakit a potenciálisan uniósok alkotta nyájból! Pedig csak az történt, ami eddig is történésben volt: mindkét féllel tovább üzletel Jereván, csak a hangsúly tolódik el egy kissé a Brüsszel-Moszkva tengelyen az utóbbi felé. Ezt próbálta kedélynyugtatólag a belga-flamand fővárosba siető örmény külügyes is hangsúlyozni... de a pánikhangzavarban nem hallatszott.

Végül két megjegyzés: 1. a döntésről még nem történt népszavazás, s ha ez elmarad, nem biztos, hogy lázmentes lesz az oroszokhoz való közeledés; 2. gazdasági érdekek mentén előállt némi öropéer moralizálhatnék, de hát nem istenadta joguk az örményeknek úgy dönteniük, ahogy az nekik jobban megfelel?