A grúz közszolgálati televízió szeptemberben jelentette, hogy a Kreml külön államokként jegyezte be Abháziát és Dél-Oszétiát a szocsi téli olimpiára. A gesztus teljesen várható volt orosz részről, de a grúz oldalon ismét robbantott. Ha nem is indult be szódobálás az épp kutyás-macskásan békülő felek között, beindult viszont ismét a hírgyártás a miniszterelnök korai lemondásáról.

Amennyire örömteli várakozással nézett a Nyugat Bidzina Ivanisvili hatalomba kerülése elé, hiszen egy új EU-Grúzi gazdasági és külkapcsolati tisztalapos nyitást reméltek tőle, annyira aggódva figyelik a miniszterelnöki mehetnéket. Az oroszokban is volt egy kis boldog várakozás, ami Ivanisvili országvezetését illeti, lájkolták az orosz kereskedelmi és vámunióhoz is hajlandóságot mutató politikust. Fent nevezett úriember elég tiszta programmal nyert választást, s úgy tűnt, tartalmat is ad elképzeléseinek: lecserél mindent, ami a Szaakasvili-rezsimre emlékeztet, redundánssá teszi az elnöki hatalmat a miniszterelnöki kézbe konvergálva azt, a saját pénzbirodalmára támaszkodva javít az grúz gazdaságon, valamint úgy közelít az oroszokhoz, hogy Európát sem hagyja el.

Teltek a hónapok, és a fogadalom kezdett furcsa lenni, az előző rezsim jogi átvilágítása helyett a kommerszebb, de jobban élvezhető sugárzott, írott médiás lejáratás, bedutyizással való fenyegetés lett divatos. Annyira, hogy ennek a jelenségnek a kontraproduktivitására már a Nyugat is figyelmeztette a miniszterelnök-államfőt, nehogy a publikus cirkuszkavarás miatt veszítsen politikai legitimitásából. Amolyan grúzos Julia Tyimosenko-effektust emlegettek.

Ami a gazdasági felemelkedést illeti, egyelőre az is elmarad az elképzelések mögött. Ha a választási zűrzavarban kevés külföldi befektetőnek volt hajlandósága Grúziába telepedni, az elmúlt évben jócskán hangoztatott miniszterelnöki lelépési szándék miatt a hajlandóság mindinkább kivárásra váltott. Ami ehhez is köthető, de mindenképpen a grúz-orosz közeledés része, az viszont korántsem mutat annyira pocsékul, mint ahogy arra Ivanisvili rosszkedvében hivatkozik, ugyanis: az Oroszországba tartókkal szemben a vizumkövetelmények már nem annyira nehezek, a grúz ásványvíz elkezdett visszajutni az orosz piacra, a híres és masszív exportalapot képező grúz borok szintén kezdik pótolni a két ország közötti villongások miatti kiesést. Ez igencsak fontos mutató, hiszen az orosz piacon tradicionális helye volt a volt provinciából származó jóminőségű boroknak, s bár az orosz blokád sokat ártott ennek, még igencsak jelentős hányadát teszik ki az orosz populációnak azok, akik grúz borokon szocializálódtak, nem pedig a mostani jövevény spanyol vagy dél-amerikai verziókon.

Mindezek a közeledés sikerének óvatos jelei, csak módjával hát azzal a lemondó hangsúllyal! Inkább a folytatott kislépés-politika, mint a billegő országstabilitással játszó Ivanisvili-féle depresszió – és módjával, hisz meggondolhatja magát, főleg miután az októberi elnökválasztásokon az ő embere, Giorgi Margvelasvili nyert.