Építeni lehet a gyűlöletre, az indulatra, az érzelmekre, a helyi traumákra, a kirekesztésre, az undorra, az emberi hiszékenységre és butaságra, mindenre, amit amúgy megvetünk, aljasnak tartunk vagy csak ízléstelennek. El lehet adni a politikust is, mint akármely fogpasztát. Aztán vagy tiszta lesz a közélet, vagy nem.

A legősibb trükk, hogy azt az egyetlen elemet tekintjük és fogadtatjuk el a vetélkedés tárgyának, amiben előnyünk van. Ha egyformán állunk a közvélemény-kutatásban, de nekünk fegyelmezettebb a táborunk, akkor azt kell terjeszteni, hogy nem is érdemes elmenni. Ha esélyünk sincs, akkor győztesként kell viselkedni, és rágalmazni, patkányozni, indulatokat gerjeszteni.

Állítólag az amerikai-izraeli tanácsadók győzelemhez segítették Jelcint/Obamát/Horngyulát vagy a szocikat/konzikat/libsiket azzal az egyszerű trükkel, hogy lejáratták az ellenfelet, rémhírt terjesztettek, negatív kampánnyal rongáltak. Profi ötletekkel megvezették egy egész ország választóit. Sok a legenda ezekben a témákban (sőt jól terjesztett, titkosan kezelendő pletykák, bizalmas értesülések a jellemzők), mindenképpen zseniális zsidó emberek, ebben a piaci szegletben (mondhatnánk: jólfizetős észhasználati állásokban), túlreprezentáltak, biztos nem véletlen a dolog, de nem szeretnénk antiszemitának látszani, bár ami tény, az tény, annak látszunk, csak ha eszünkbe jut ilyesmi. Időzítettek, hazudtak, pletykát generáltak, ráerősítettek a suttogó propagandára. Szóval szóval, egyszerű szakmabeli trükkökkel elérték a szabad, demokratikus államok valamelyikében, hogy nem azt választották az emberek, akit akartak, vagy akit akartak, az nem is az volt, akinek mutatta magát.

Errefelé tüntetünk, békemenetelünk, listákat gyártunk, aktivistáink térdig koptatják a lábukat, plakátot ragasztunk és leugatjuk a más véleményen lévőket, miközben ezek a dolgok csak egyszerű szakmai kérdések, amelyeket íróasztalnál eldöntenek Habony Árpád és Ron Werber típusú hátrahúzódó, a nyilvánosságot inkább kerülő emberek. Nem összeesküvés, szakma. Statisztika, pontos közvélemény-kutatás és némi alapfokú pszichológia.

Meg csipetnyi zsenialitás. Utálják a gazdagokat? Nosza, készül is a kalózkiadvány a legyőzendő párt politikusairól mint az ország leggazdagabb mutyizóiról. A tettes és a kiadó ismeretlen. A zemberek jól fogadták a rezsicsökkentést? Nosza, ráerősítünk a kampányban, mire kiderül, hogy hülyeség volt, addigra messze leszünk a választástól. Megígérjük, lehazudjuk, bemártjuk.

Mint mindig és mindenhol, nem a terméket kell eladni, hanem egy életérzést. Büntetni akart a választópolgár az egész elcseszett életéért, hát kommunistáztunk évtizedekig! Bűnösöket keresünk, most a hiteleink meg a válság miatt nyilván a bankárok, multik, zsidók körben kell megtalálni a felelősöket, netán a globálkapitalizmus minden elnyelő kisgömböce a ludas. Az, hogy az ország egyre mélyebbre süllyed a mucsai butaságba, elmaradottságba, arról nyilván a cigányok meg a cigánybűnözés tehet… Vagy a rasszizmus, fasizmus, kirekesztő gondolkodás, ami eluralkodott az agyunkon.

A gondolkodó ember lázasan keres valami értékrendet, erkölcstant (féláron kapható, ha nagyobb mennyiséget rendelünk), aminek alapján biztos fogódzókkal eligazodhatna ebben a káoszban, de küzdelme reménytelen, még mindig a legjobb fogpasztát keresi, miközben már régen kihullottak a fogai.