Több mint egy évre vagyunk a líbiai amerikai nagykövet, Christopher Stevens meggyilkolásától, és még most is kérdéses, hogy mennyire ostromállóak az ottani követségek. A legbiztonságosabb a főváros lenne, de épp egy inneni luxushotelből rabolták el (pár óra múlva szabadon is engedték) a miniszterelnököt, Ali Zidant. Egy, a rendfenntartással megbízott (!) volt milíciacsapat „emelte el”, megtorlásként, hogy a kormány állítólag tudott a Deltaforce-os Abu Anas al-Libi elrablol va-letartóztatásáról.

Rosszul fizetett alkalmazottak, vagy kormányzati puccskísérlet ez? Ali Zidan bűne, hogy miniszterelnök, az al-Libié az, hogy része volt az 1998-as tanzániai és kenyai USA-nagykövetségek elleni bombamerényletekben.

És ebben a Líbiában nagykorúsodik az a föderalizálódás-ötlet, amely már Kadhafi végnapjaiban jelen volt. Kirenaika, Fezzan és Jabal Nafusa régiók türelmetlenül és némi joggal követelik, hogy többletpénzeket kapjanak a fővárostól, minthogy leginkább ezt a három vidéket marginalizálták a diktátor idején. Tripoli ódzkodik az ilyes protekciózástól, és nem csak azért, mert az ígéretesnek minősülő olajeladások a régiós konvulziók és a saját kormány tehetetlensége miatt drasztikusan visszaestek (napi 1.3 millió hordóról, alig 200 ezerre), s üres a pénztárca, de azért is, mert félnek egy ellenőrizhetetlen, más területekről is befutó többletkérés-hullámtól.

Kirenaikának erős saját rendfenntartó rendszere van, a fezzani nagy öregek, etnikai és vallási csoportok vezetői egyként követelik a teljes függetlenséget. Miért nem jó egyelőre erről beszélni Líbia esetében? A Kadhafi zsoldjában lévő tuaregek állig felfegyverezve mentek haza Maliba, és szentül hitték, hogy végre megvalósíthatják az ottani függetlenségüket, ehelyett azonban összeszűrték a levet a honi iszlámistákkal, alig sikerült átállniuk a francia, és kormányoldalra mielőtt felmorzsolódtak volna téves döntésük miatt. Ez egy gyenge államból kilépő, új államalapítási erőfeszítés volt, de ugyanabban a gyenge államban a belső leválásnak is hasonló a veszélye.

A kulcsprobléma ebben az esetben az, hogy a líbiai Általános Nemzeti Kongresszusnak (GNC) soha sem volt parlamenti működési képessége, hatásköre, legjobb esetben neki kellett volna létrehoznia egy permanens képviselőházat, de egyelőre becsődölt. Nem képvisel igazi pártkoalíciót, mert nem képviseli az egész országot, így még ha pszeudo-parlamentként működne is, kilincselnie kellene minden egyes törvényhez a kismilliárd függetlennél. A meghozott törvényeknek így is ideiglenes hatálya, hatásköre van, Ali Zidan miniszterelnököt és a GNC blokkot tehetetlenné cincálja a szekularista/iszlamista (Igazság és Fejlődés Pártja, azaz Muszlim Testvériség) ellentét, így minden elválást azonnali hatállyal megpróbálnak letörni. Isten őrizz attól, hogy egy gyenge, működni alig képes, és így viccre vett kormány hullámokban erélyesnek, erősnek akarjon tűnni! Szerencse: a katonai diktatúrához jóval több kormánykatona kell, mint amennyi van.