A nyelvszabadság alapvető emberi jog – mondta Békéscsabán, anyaországi és anyaországon kívüli magyar újságírók előtt Andrássy György pécsi jogász professzor. Ez az evidencia azonban nem mindenki számára nyilvánvaló, ezért sokszor és sok helyen kísérletet és erőfeszítést kell tenni a bizonyítására – fűzte hozzá.

Például Marosvásárhelyen. A piacon vagy a Városi Tanács ülésein – gondoltuk mi, erdélyi magyar újságírók, s a kétnyelvű termékfeliratok kérdésére később a professzor is utalt.

A nyelvszabadság szót Andrássy György alkotta meg a szólás- és véleményszabadság mintájára, mert jogosultsága szorosan összefügg ezeknek az alapvető emberi jogoknak a meglétével és szavatolhatóságával. Mindezek ellenére a nyelvszabadság nem szerepel a nemzetközi egyezményekben. Azokból csupán kikövetkeztethető, hogy megkerülhetetlen – véli Andrássy professzor –, mert a gondolat nyelvhez kötődik, és milyen nyelven lehetne szabadon véleményt nyilvánítani, kifejezni a kánonoktól mentesített gondolatot, mint anyanyelven.

Ez az okfejtés számunkra, idegen nyelvtengerben élők számára elegendő is. A nemzetállamokra esküvő politikusok és nemzetközi jogászok számára, sajnos, nem az. A nemzetközi jogászok között uralkodó felfogás szerint ugyanis – figyelmeztet Andrássy György – az államok nagy szabadságot élveznek nemzeti nyelvjoguk megalkotása, kialakítása során; szabályozási hatalmukat e téren a nemzetközi jog csak csekély mértékben korlátozza.

Ebből számunkra világossá válik, hogy miért korlátozhatják a nem az államnyelvet vagy hivatalos nyelvet beszélők szabadságjogát az országok (nyelv)törvényei. Azért is többek között, mert a  nemzetközi nyelvjog jelenleg csupán a nyelvi megkülönböztetés tilalmával, bizonyos kisebbségi nyelvi jogok vagy bizonyos kisebbségi és regionális nyelvek védelmével szab gátat a továbbra is az etnikai- nyelvi  tisztaságot célravezető megoldásnak tartó államok nyelvjogi abberációinak.

Ezek ellen harcolni hasztalannak tűnik. Andrássy professzor szerint azért is, mert a kollektív kisebbségi jogok elismeréséről hallani sem akar a legtöbb állam, de lelassult, megtorpant az egyéni kisebbségi jogok nemzetközi elismerésének folyamata is, és nem várható látványos, nagyobb horderejű előrelépés a kisebbségi vagy regionális nyelvek védelmének terén sem. A nemzetközi kisebbségvédelem alakulása érdek- és helyzetfüggő, s az államok, úgy tűnik, jelenleg nem érdekeltek ebben.

Azt már csak halkan jegyzem meg, mert sokan lehurrognának miatta, hogy hasztalannak tűnik több száz kiló egy, öt és tíz banissal elvenni a hatóság kedvét attól, hogy nyelvi jogokat érvényesíteni akaró polgárjogi harcost megbírságoljanak. (A hatóság magyar közalkalmazottra is rábízhatja a banisok különválogatását és megszámlálását.) A Székelyfödet megmozgató banigyűjtésnek természetesen van pozitív hozadéka: felháborodik a magyar közösség a nyelvszabadság megsértése miatt, ismét felfigyel a nyelvének értékére (nem alacsonyabbrendű mint a többségé), szolidarizál, cselekvésre késztet. De sajnos, hasztalannak tűnhet.

Miként hasztalanná válik a marosvásárhelyi tanács magyar tagjainak tiltakozó akciója is, hogy mindannyian magyarul szólaltak fel a legutóbbi ülésen, ha ez nem lesz gyakorlattá. Egyébként a tanácsosok legfennebb azzal menthetik magukat, hogy pusztán udvariasságból és a román nyelv iránti tiszteletből, az eredményes kommunikáció és együttműködés érdekében nemigen szólaltak fel eddig magyarul a tanácsüléseken. Semmi más nem mentheti fel őket az alól, hogy noha az az érdekvédelmi szervezet, amelynek színeiben tanácsosok lettek, törvényi garanciát harcolt ki a szabad anyanyelvhasználatra a közigazgatásban – még 2001-ben! –, ők eddig ezzel a joggal nem éltek. Azzal sem érvelhetnek: olyan rég volt 2001, hogy megfeledkeztek a 215-ös törvényről. Nem, mert erre a törvényre a nyelvszabadság érdekében az RMDSZ legutóbb 2013. március elsején hivatkozott, amikor az RMDSZ három regionális önkormányzati tanácsa együttesen fogadott el ezirányú nyilatkozatot.

Hogyan lehet rákényszeríteni a nemzetközi jogalkotókat a nyelvszabadság biztosítására másként, mint azáltal, hogy élünk a már meglévő jogainkkal és határozottan fellépünk, hazai és nemzetközi fórumokhoz fordulunk hivatalos jogkereslettel, ha picit is sérülnek nyelvi jogaink? Ezt a lehetőséget – amely igaz, csak hosszú távon kecsegtet eredménnyel – aprópénzre váltani nem szabad!

Így látja ezt Andrássy professzor is a kérdést kizárólag elméleti úton megközelítve: ilyen időkben is van esély a nyelvszabadság kiteljesítésére, ha a kezdeményezés elvi-elméleti szempontból jól meglapozott, és a javaslatokat jó érvek támasztják alá.