Szaftos kis matériát kanyaríthatnék annak kapcsán, hogy állítólag politikai nyomásra leváltották az egyik kormánypárt számára mindenképpen kényelmetlen, „Băsescu-pártisággal” megvádolt korrupcióellenes osztályvezető ügyészt, Lucian Papici-ot, pontosabban nem hosszabbították meg a mandátumát. Az ügyet az is izgalmassá teszi, hogy a hagyományos politikai frontvonalak mintha a galaci és vreanceai földrengés-törésvonalakat képeznék le: az USL társelnöke és a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Crin Antonescu is bírálta a miniszterelnök szerepvállalását a vitatott ügyész elmozdításában és – valószínűleg már a jövő évi elnökválasztásokra kacsintva – hitet tett az igazságügy függetlensége mellett.

Bizonyságát kaptuk továbbá annak, amit eddig is tudtunk, éreztünk, de legalább sejtettünk, hogy a vezető ügyészek szintjén az igazságügyi rendszerre gyakorolt politikai nyomásgyakorlás nagyon is létező jelenség. Az államfő személyesen telefonált Tiberiu Niţu legfőbb ügyésznek, burkoltan arra figyelmeztetve, hogy ne hajtsa végre a kormánypalotából érkező pártutasításokat. S ahogyan ilyenkor már lenni szokott, a menesztett ügyész védelmében megszólaltak az Egyesült Államok és Hollandia bukaresti nagykövetei, nevük elhallgatását kérő politikusok pedig az EU szankcióitól tartanak, mindenekelőtt a schengeni csatlakozás további halasztásától.

Volna tehát miről kacskaringósakat írni, de sajnálom, a valóság ez esetben is sokkal egyszerűbb és unalmasabb, mint a „fecsegő felszín”. Ami ugyanis a politika rivaldafényében történik, az nem ok, hanem okozat, következmény, amelynek magyarázata nem vinné előbbre a fejtegetést.

Az ok kutatásáig pedig vissza kell mennünk tizenhat évet az ország történelmében. Ekkor történt ugyanis, hogy Valeriu Stoica javaslatára módosult a bíróságok szervezéséről és működéséről szóló törvény, s az egyik – már akkor erősen vitatott – módosítás értelmében a legfőbb ügyész kinevezésének a jogköre a Bírák Tanácsától átkerült a az igazságügyminiszter hatáskörébe. E módosítás alapvető és jogos elvi kritikája az volt, hogy a miniszter – mint politikus – kinevezési jogköre révén befolyásolni tudja az igazságszolgáltatást. A szabályozás a Szociáldemokrata Párt 2000-es választási győzelmét követően megváltozott, a legfőbb ügyészt a Bírák Tanácsa nevezte ki, ám a 2004-es kormányváltás után visszatért, annyi módosítással, hogy a legfőbb ügyészt az államelnök nevezte ki az igazságügyminiszter javaslatára. Ezzel a Valeriu Stoica kezdeményezésére megsértett igazságügy-szervezési elv ismét diadalmaskodott, a különbség mindössze annyi, hogy a legfőbb ügyész kinevezésében a végső szót nem a miniszter, hanem az államfő mondja ki, aki ugyanúgy politikus mint az előbbi.

Az igazságügy befolyásolását megengedő szabályozást pedig az igazságügy szervezéséről szóló 2004/304-es számú törvény 65-ös cikkelye tette teljessé, amelynek értelmében az ügyészek szigorú hierarchia szerint dolgoznak, és valamennyien a legfőbb ügyésznek vannak alárendelve. Igaz ugyan, hogy az ügyészek előléptetése, illetve visszaminősítése elvben a Bírák Tanácsának a hatáskörébe tartozik, de ez is a szóban forgó ügyészek feletteseinek a javaslatára történik, tehát gyakorlatilag egy ügyész csak szabályzatellenesen szegülhet szembe feletteseinek akaratával, így szakmai függetlensége erősen megkérdőjelezhető.

Nem itt a helye azt vizsgálni, hogy a valójában párhuzamos hatáskörrel, de nagyobb politikai befolyásolási lehetőségekkel rendelkező Országos Korrupcióellenes Ügyészség esetében a dolgok még inkább így állnak. Azt pedig már egyenesen rosszmájú kötekedésnek vehetik, ha felemlítem, hogy annak idején, 2005-ben Monica Macovei igazságügyminiszter javaslatára Traian Băsescu mindenféle vizsga vagy pályázat nélkül – pusztán saját bölcsességében megbízva – nevezte ki Laura Codruţa Kövesit legfőbb ügyésznek és Daniel Morart az országos Korrupcióellenes Ügyészség vezetőjének. Ja, s akkor sem az EU, sem az amerikai vagy a holland nagykövetség illetékesei nem aggódtak a nyilvánosság elvének sérülése miatt.

A lényeg tehát az, hogy adva van egy rossz rendszer, amelyik lehetővé teszi politikai érdekek érvényesítését az igazságszolgáltatásban. Azt, hogy ezzel a rendszerrel most épp Victor Ponta kívánt élni, nem pedig Traian Băsescu, nem tekinthetjük a demokrácia diadalának (egyébként megfigyelendő, hogy maga az ügyészi kar is alkalmazkodik a politikai szerephez, és Tiberiu Niţu főügyész nem habozott megvonni Lucian Papici mandátumát, hiszen elvben neki túl kellene élnie a jelenlegi államfő hivatali idejét, ezért új munkaadóinak a kedvében igyekezett járni).

Crin Antonescu megszólalása az igazságügy függetlenségének érdekében elvben helyeselhető, azonban a megoldást én nem elsősorban a politikusok önkorlátozásában látnám, hanem a rendszer megváltoztatásában. Ennek az útja pedig a törvény módosítása, a legfőbb ügyész kinevezése hatáskörének elvétele a politikusoktól és átadása egy szakmai testületnek, a Bírák Tanácsának. Az USL parlamenti frakcióinak megvan a többségük egy ilyen törvénymódosításhoz, bizonyítsák hát elkötelezettségüket az igazságszolgáltatás függetlensége mellett!