Milyen legyen az iskolai vallás-, vagy az azt helyettesítő erkölcstan-oktatás? Áprilisban már írtam róla , de a kérdés továbbra is nyitott. Magyarországon ismét elővették, s az iskolakezdéssel nálunk is aktuálissá vált.

Az egyik marosvásárhelyi iskolában az volt a szülők (egy részének) kérése, hogy a vallásórákat tegyék a napi program végére, mert ők nem kívánják a gyermeküket agymosásnak kitenni, inkább ’fölmentetik’ a tantárgy alól. [Közbevetőleg: Kádár János idején a főelvtársak gyermekei a győri és pannonhalmi bencés gimnáziumokba jártak, nyilván nem az agymosás kedvéért. Tetszik érteni?]

Mit lehet egy ilyen vélemény hallatán tenni? Megcsóváltam a fejemet, s elővettem az értelmező szótárt. Gyakran folyamodom ehhez a cselhez, mert már a régi görögök is arra tanítottak: nem árt, ha tudjuk, miről is szól a vita.

Erkölcs = vki, vmi magatartását irányító, annak megítélését segítő, társadalmilag helyesnek tekintett szabályok összessége, ill. ezek megvalósulása.

Erkölcstan = 1. A filozófiának az akarás és a cselekvés értékelésével foglalkozó ága. 2. Vmely vallás erkölcsi tanításainak összessége.

Nyilvánvaló, hogy az általános iskolában oktatandó erkölcstan nem Kant erkölcsfilozófiájának kritikájával foglalkozna, mert ahhoz alaposabb életismeret és komolyabb képzettség kelletik, tehát a mi esetünkben a 2. pont érvényes. Az első osztályos csemetéknek a mesék segítségével lehet elmondani: milyen fán teremnek a társadalmi együttélés szabályai. (Móra Ferenctől Selma Lagerlöfig rengeteg jó mesélőt találhatnak a tankönyvírók és szaktanárok.) – Szerintem az erkölcsi nevelés az illemszabályok lassú csöpögtetésével kezdődik. Én nem tartom agymosásnak az elemi szabályok ismertetését, de most nem a felnőttoktatás a téma, ezért itt megállok.

Több magyar tévécsatorna vitaműsorai között is szerepelt a vallás- és/vagy erkölcstan-oktatás témája, s bizony elég meredek véleményeket hallottam. Egy úriember azt sérelmezte, hogy a tantárgynak nincs alternatívája.

Erről két dolog jutott eszembe.

1) Van-e alternatív matematika, amelyben 2 x 4 = 9?

2) Hetedikes koromban az alkotmánytan is szerepelt a tanrendben. 1961-ben Édesapám nem ment be az iskolába, hogy alternatív tantárgy felvételét sürgesse, vagy fölmentessen e tantárgy okozta traumáktól, mondván: az alkotmány időleges valami, ennek okán 1990-ben újra fogják írni az egészet… Megtanították, elfelejtettük, esetleg ami fontos volt, az megmaradt. A keresztény erkölcs alapszabályai viszont tartósabbnak mutatkoznak, mint a sztálini alkotmánytan alapelvei. A tízparancsolat Mózes óta változatlan, tehát olyasmit kell tanítani, ami további néhány emberöltőig érvényes lesz még.

S hogy véget vessek a módszertani kérdéseknek, és valami konkrétumot is asztalra tegyek, elmondanám, hogy 1979-ben milyen erkölcstan órát tartottam én az akkori, érettségire készülő osztályomnak. Mérnök-tanárként technológiát és szerszámgéptant okítottam a vár mellett álló líceumban, egy tavaszi délelőtt viszont azt mondtam: a mai óra anyaga nincs a tanrendben, de érdekelni fogja az osztályt. A nap utolsó három órája az enyém volt, s tizenegytől kettőig szünet nélkül tartottunk egy hosszabb ’tárgyalást’. Egykor bejött az osztályfőnök, hogy miért nem megyünk szünetre, de néhány szóban elmondtam neki, fontos megbeszélnivalóink vannak, s szünet nélkül tartjuk az órákat.

Tizenhét éves fiúk és leányok, május… Nyilván a szerelem volt a téma. Meg a hozzá kapcsolódó erkölcsi kérdések. – A témát egy magyarországi oktatási folyóiratból kölcsönöztem, s egy kicsit a helyi körülményekhez adaptáltam. Adott a következő szituáció: Ádám és Éva 17 éves kamaszok, szerelmesek. ’Eljátszották’ magukat, a mag termékeny talajra hullt, s a szerelem gyümölcse lassan fejlődni kezdett. A gyerekek pánikba estek, a szülőknek nem merték elmondani a dolgokat, egyikük nagybátyjától pénzt kértek, és egy bábához fordultak, aki a magzatot megpróbálta elhajtani. A beavatkozás nem sikerült, Éva meghalt. – Ki a hibás? A válasz megkeresésére rögtönzött bíróságot kreáltunk, én voltam a koronatanú és a ’moderátor’. Volt ügyész, ügyvéd, bíró és hallgatóság – közbeszólási joggal. A három órás ’tárgyaláson’ nem várt érettségről és fejlett erkölcsi érzékről tettek tanúbizonyságot a diákjaim. Egyik-másik brillírozott, akik nem szóltak hozzá, azok élénk figyelemmel követték a történéseket. 

A későbbi érettségi találkozók valamelyikén felidéztem ezt a rendhagyó órát és mindannyiuk számára maradandó élménynek bizonyult. Tankönyv és tanterv, óravázlat nélkül így lehetett erkölcsről beszélni, vitatkozni. Semmi más nem kellett hozzá, csupán egy aktuális (= mindenkit érdeklő) téma. Ádám és Éva története természetesen kitaláció volt, mondhatnám mese. Tanulságokkal telítve.

Valahogy így képzelem el ezeket az órákat: minden korosztály – a saját tudásszintjén – hallgasson előadásokat, történeteket, meséket az őt érdeklő témákról. Feltételként szerepeljen az erkölcsi tanulság. Frász, görcs, alternatív tantárgy és szülői nyomásgyakorlás nélkül.

Úgy tetszik gondolni, hogy nagyok az elvárásaim?