Van már külkirály és belkirály is rromáéknál. Elvesztett az ethnosz egyet, s maga helyett a jó király két kisfiára hagyta a szapora csácsogó alattvalókat. Egyik örökölte cizellált koronáját, csattogó láncát, jogarát, a másiknak ez alkalommal verettek egy drb. 24 karátos aranyérmékből vakító királyi fejéket. Mindezalatt az anyakirályné ott állt hagyományos rokolyájában, csapzott hajfonatokkal, mintha csak most kelt volna ki a régi rozoga viskóból. Se uszály, se udvaroncok, palotahölgyek.

A nőknek nincs semmiféle látható szerepük ebben a királyi vállalkozásban, hacsak az utódok világra hozatalát nem tekintjük. Abból azonban minél több.

Ám Csabikáék megálltak kettőnél, valószínűleg királypapa észbe kapott, két törvényes ágyból és ágyékból való fiúgyermek elegendő a királyság örökléséhez, ha felosztaná valamennyi gyermeke között a birodalmat, foncsikák (morzsák) jutnának egyeseknek is, másoknak se.

Na de így az egyikőjük, Dani Románia fölött fog uralkodni, a földalatti, a láthatatlan, a kültelki, a putris, viskós, nyomorúságos és/vagy hivalkodó habostortaházak, fényes bádoggal ornamentikázott paloták felett. A másiké, kinek neve Dorin, a nagyvilágban szétszóródott, az időről-időre népszemlére hazatoloncolt, sehol szívesen nem látott külvilági rromák feletti dominancia.

Ámbátor az egyik – a külkirályság – tulajdonképpen ellenőrizhetetlen, meg- és összefoghatatlan, homályos információkra épülő. Ahhoz hogy valamennyi alattvaló szemmel tartassék, mozgásukat, foglalatosságaikat, életjelenségeiket, netán követeléseiket és szokott évi börtönbüntetéseiket ismerni lehessen, védőügyvédet szerezni számukra, a beszerzett külhoni jövedelmekről fogalmat alkothasson a király (bár nem adóznak sem neki, sem másnak, büszke nemesurak), be kell épülni azoknak az országoknak a rendőrségébe és szolgálataiba, nemzetbiztonsági kockázatelemező sejtjeibe, ahol ezek a válogatott cigánylegények és rányik, bulák alamizsnáskodnak, csorellálnak, védelmi pénzeket behajtanak.

Persze a belkirály kormányzása sem problémamentes. Meg kell osztania névleges hatalmát a császárral, aki ugyanezen ethonosz fölött uralg.

Ha folytatódik a hatalom felaprózása, tartani lehet attól, hogy a vajdák mellett lesznek fejedelmek, tartományi kiskirályok, basaságok, autonóm szabad báróságok. A megosztás nem csak ebből a szempontból aggasztó, hanem a különböző törzsek közötti egység is hiányzik, attól kezdve, hogy Indiából vagy Egyiptomból kiszakadtak. Mind a maga töredező hagyománya felett őrködik, az asszimilációt különböző mértékben fogadták el-be, a civilizáció különböző fokain állanak, bár elfogadásuk, befogadásuk mértéke még mindig a legalacsonyabb valamennyi hazai népcsoport közül. A széttagolodó tömeg, a megszámlálhatatlan alattvaló rejtőzködik: hacsak nincs párhuzamos vagy titkos, láthatatlan népszámlálás, csupán találgatásokra, bizonytalan becslésekre vannak, vagyunk utalva.

A hivatalos statisztikák csak töredékét adják a valós arányoknak. A népszámlálóknak hol magyarként (Székelyföld, Erdély egyes vidékein), hol románként nyilvánítja önmagát jelentős hányaduk. Elbúvik a számlálóbiztosok elől, kibújik a hatóságok nyilvántartásából. A különböző nagy vagy történelmi egyházak megpróbálják őket magukhoz láncolni, szakadár kisegyházak bűvölik, maga a jó király is jópásztor volt egy személyben, bár a nyáj gyakran szétszalad; a hagyományos törzsi összetartás szétdarabolódott már a múlt század végére, vallják a néprajzkutatók.

Másfelől a kölcsönös belső lenézés, megvetés, előítélet (történelmileg indokolatlan, lélektanilag megérthető), a régi haragok, vérbosszúk, a gazdasági érdekszférák ütközése, a konfliktuskeresés még járhatlanabbá teszik a békés kormányzást. De valószínűleg nincs is szükség erre, mert a királyság végső fokon címvadászat, névleges és önkörű. Nincs parlament, nincs koronatanács, nincs alkotmány. Sem alkotás, csak pénzszerzés. Kamarilla van. (Kincsekamarilla.)

Ugyanis az önmagát beteljesítő királyjóslat – sokasodás és szaporodás, mint a tenger fövénye – hamar befutja előre kijelölt pályáját. Egyszerűbben szólva: a kommentátorok, szociológusok, sorsfürkészek és drámaírók hasztalan várnak majd véres és pártütőkkel tarkított királydrámákra a társuralkodók hívei és maguk a királyfiak között. Csak a nóta szavai írhatják le a jövendőt: „Szeben szélén nagy a zsivaj lárma...”