Ettől már te is fel fogsz háborodni, remélem!

Nocsak, mitől?

Az éjjel nem tudtam aludni, és szokásomhoz híven természetfilmeket néztem. David Attenborough a patkányokról beszélt, és egyszerre csak azt mondta, rajtuk kívül egyetlen olyan faj van, amely minden körülmények között megél. Nagyvárosi képek következtek, hömpölygött a tömeg, aztán Attenborough-ra villantottak, aki bejelentette, ez a faj bizony az ember. Mit szólsz?!

Ki kell ábrándítsalak, sajnos.

Reméltem!

Sajnálom, de hát mégis mi a baj ezzel a kijelentéssel? Ortega y Gasset Elmélkedés a vadászatról című könyvében olvastam, hogy a bölények kipusztulásának egyik oka a telepesek teheneinek kolompja. Vagyis a legtöbb állat nagyon nehezen viseli el környezete bármily csekély megváltozását. Ezzel szemben mi megszoktuk a gépkocsikat, a repülőket, a hangszórókat, a gépfegyvereket, a szomszédot, aki éjjel-nappal fúr, a megállóban szünet nélkül bömbölő rádiót – tulajdonképpen mindent.

A szomszéd mégsem ugyanaz, mint a gépfegyver!

Nem, bár gyakran jut eszembe róla. A lényeg az, hogy a patkány is nagy túlélő, az ember is. És hát egy embertömeg van olyan ocsmány, mint egy patkányáradat.

Ebben véletlenül egyetértünk. Néztem a nagyvárosi képeket, és azon álmélkodtam, hogy nem gyilkolják meg egymást az emberek.

Akadnak futóbolondok, ne aggódj… Érdekes, kétféle tömegember van. Az egyik az, amelyik teljesen átadja magát a tömeghangulatnak, és még büszke is erre, a másik az, amelyik látszólag felülemelkedik ezeken az ostobaságokon, valójában azonban nagyon is egyetért velük.

Hogy érted ezt?

Van egy olyan réteg, amely operába jár, véresre tapsolja a tenyerét egy világhírű énekes láttán, finomkodik, ám a saját környezetében nem bírja elviselni a teljesítményt. Most olvasok egy Móricz-monográfiát: hogy miket nem mondtak erről az emberről! A hazaárulás még a legenyhébb vádak közé tartozott.

Nem gondolod, hogy te most sokkal okosabb tudsz lenni, mint ők?

De, mindenképpen. Csakhogy azt látom, ez a fajta ember nem változik. Rekedtre érvelhetem magam az ízlés vagy a szép fogalmának megváltozása mellett, ők csak a magukét hajtogatják. Mondhatom, hogy Adyt hogy tették tönkre, most már Móricz-cal is jöhetek – meg se parittyázzák.

Ady maga is sokat tett a saját elpusztítása érdekében.

Ez is igaz. De bár gyakran a póz miatt kellett innia, amelybe beleköltözött, szinte biztos vagyok benne, hogy gyakran meg azért, mert ki kellett bírnia, ahogy ingatják a fejüket egy-egy sora vagy verse miatt. Máskor meg, ahogy félreértik. Például, amikor Jászai Mari egy antialkoholista esten olvasta fel Az ős Kajánt. Vagy itt a színház: sokan azt hajtogatják, „a színház tükröt kell tartson a mának”, de ha valóban tükröt tart, ők sértődnek meg a legjobban. Úgy viselkednek, mint a gonosz mostoha a Hófehérkében: a tükörnek azt kéne mutatnia, ami nekik tetszik.

Be kell látnod, hogy az a sor, „egymás húsába beletépünk”, sokkal szalonképesebb, mint amit a maiak leírnak.

De hát éppen ez az! Akkor ettől a sortól rendültek meg, ezt nem tartották szépnek. A Móriczban olvasom, hogy olyan szavakért vádolták, „melyeket egy úriember soha nem ejtene ki a száján.” De hol vannak a tegnapi úriemberek?!

Sehol, sajnos.

Hol van a tegnapi illem, a tegnapi ingerküszöb?! Miközben minden változik, az írónak, a rendezőnek és a többieknek be kellene költözniük a Jólvasaltak Múzeumába.

Gondolod, hogy a patkányok is ocsmány verseket írnak?

Ha van közöttük egy költő, megemelem a kalapomat: előtte, mert tudott költő lenni, a többiek előtt, mert hagyták, hogy költő legyen.