Áttörést jelent-e, hogy az alkotmánymódosító parlamenti bizottság elfogadta, hogy az alaptörvény rögzítse: a nemzeti kisebbségek államalkotó tényezők, akik szabadon használhatják nemzeti szimbólumaikat, illetve létrehozhatják az identitásuk megőrzésére, fejlesztésére és kifejezésére (magyarán kulturális önrendelékezésük érdekében) az önálló döntéshozó testületeieket? Sokan és sok helyen kérdezték ezt meg tőlem az elmúlt héten.

Kishitűségre valhat (noha éppen ellenkezőjét hivatott bizonyítani), de válaszom: nem! És nem csupán azért, mert a bizottság döntését meg kell erősíteniük a szenátoroknak és képviselőknek, akiket sok esetben nem az észérvek hatnak meg, hanem a populizmus legolcsóbb formája, a nacionalizmus hat át. Nemleges válaszom fő oka, hogy a normalitásba nem lehet áttörni, csak visszatérni. Igaz, hogy ez a visszatérés Kelet-Közép Európában másfél évszázada lehetetlennek tűnik.

Tévednek azok, akik a kisebbségi jogok biztosítását harcként fogják fel, megvívott csatákról és megnyerhető háborúról regélnek. Az etnikai-kulturális kisebbségek jellemzője a rejtőzködés, csak ritkán fenyegetik a többséget, akkor is eredménytelenül, sőt károkat okozva önmaguknak. A rejtőzködő állapot arról vall, hogy milyen vaskos a föléjük rétegződő társadalmi és politikai intolerancia, s hogy a többség nem tudja elviselni mások másságát.

A világfalu épülésének közepette a kelet-európai államok nagy része – szinte valahánya – ráérez arra, hogy nincs más esélye, el kell fogadnia, el kell érnie a liberális demokráciát mint a kormányzás végső formáját. De a világ elmaradottabb részéhez hasonlóan – Francis Fukuyama szerint – a maguk „nemzetalatti” állapotát, a nem egyszer több évszázados elmaradottságot a nemzetállamiság ideáljának fölmelegítéséve próbálják feloldani. Ehhez termékeny táptalajt nyújt, hogy a kelet-európai népek emberemlékezet óta a nemzeti nagyságot, a felsőbbrendűséget, a mások elviselésének nehézségét vagy lehetetlenségét hangsúlyozó ideológiákkal küszködnek. Gyakran úgy tűnik: kilátástalanul.

Románia Alkotmányának első, nemzetállamra vonatkozó paragrafusa ezt az állapotot tükrözi. Megváltoztatásának – szintén alkotmányosnak mondott – tilalma azt a reménytelenséget, hogy a ország aktuális vagy jövendőbeli vezetői képesek lennének egy korszerű, megegngedő és személyiségi valamint kollektív jogokat biztosító, s ezáltal prosperáló társadalmat biztosan és hatékonyan irányítani.

Victor Ponta miniszterelnöknek és pártjának az a huszárvágása, hogy az első paragrafust úgy erősíti meg, hogy közben kiegészíti a normalitás irányába mutat. Románia – az új koncepció szerint – olyan nemzetállam lenne, amelynek államalkotói a nemzeti kisebbségek is. Azaz lehetőség nyílik arra a percepcióra, hogy a nemzet összetett és nem sematikus fogalom. Nem elválasztja, leválasztja a kisebbséget a tobbségtől, többségről, hanem megvalósítja a politikai nemzet és a kultúrnemzetek bonyolult, ám tartós szövevényét. Annak a Közép-Európának a matricáját, amelyről néhányan – a tisztán látók – másfél évszázada csak álmodnak.

Néhány éven belül eldőlhet: kell-e nekünk Közép-Európa, mint a világfalu egyik tizede?

Győzött-e az RMDSZ, a romániai magyar kisebbség? Ez a második leggyakoribb kérdés, amit az alkotmánymódosító bizottság döntése nyomán nekem szegeznek.

Kishitűségre valhat (noha éppen ellenkezőjét hivatott bizonyítani), de válaszom: nem! És nem csupán azért, mert a bizottság döntését meg kell erősíteniük a szenátoroknak és képviselőknek, akiket sok esetben nem az észérvek hatnak meg, hanem a populizmus legolcsóbb formája, a nacionalizmus hat át. Hanem azért mert a kisebbségnek soha nem a győzelem az állítmánya. Gyakrabban jelzője az alárendeltség, a joghátrány, a kiszolgáltatottság. Ám annak ellenére, hogy a többségtől szenvedi el fosztottságát, ellensége mégsem a többség. Nem a többséget kell legyőrnie, hanem enyhítenie kell a politikai, társadalmi türelmetlenségen, növelnie kell a másság elfogadottságának mértékét és értékét.

A módosíthatatlan paragrafus kiegészítése természetesen előrelépés az RMDSZ és a romániai magyarság számára. A legfontosabb eredményt azonban az jelentené, ha a több mint két évtizede újra és újra megkísérelt, mindenek ellenére tovább folytatott politikai párbeszéd nyomán evidenciává válna a hazai politikai gondolkodásban, hogy a mennyiségi szempontokon alapuló jogetika nem a tolerancia csúcsa, ellenkezőleg, olyan meredek lejtő, amin nem lehet megállni, s a mennyiségi mutatók átemelése a demográfiai szintről a jogbiztosítás szintjére a lehető legkatasztrofálisabb eredményre vezetne.

Az első paragrafus módosításával elismert közös sorstudat ugyanakkor kapaszkodót jelenthet a romániai magyar kisebbségnek.

Fogódzókra márpedig nagyobb szükségünk van, mint lózungokra.