Az amerikaiak sokkal többet vártak a mexikóvárosi és a washingtoni első emberek találkozójától, mint amennyit Peña Nieto személyzete ajánlani tudott-akart, s ennek megfelelően volt lepetés, mikor az eddig szabad bejárást, döntés és akciójogot nyert amerikai drogellenes és bűnmegelőző szerveket diszkréten hazaküldték. Jól befészkelődve, a DEA, CIA, FBI inkább figyelt az Amerikába áramló drogforgalomra, mint – küldetésük szerint – Mexikó állam (mondjuk emberrablási, fegyvercsempészeti, bandaháborús) biztonságára.

A tíz éves politikai nyugdíjba vonulásból reaktivált Forradalmi Intézményes Párt (PRI) visszatérését Peña Nieto elnök személyében nem csak Washington várta keserűbb szájízzel, de a mexikói diákság fontos szervezetei sem örvendtek neki, az elnöki beiktatást megelőzően a választások megbundázását firtató ellentüntetésekre került sor.

Kis kellemetlenség ennek a nyugodt országnak, ám a találkozó után Amerikának teljes egészében átdobták a Mexikóhoz köthető bevándorlás problémáját, ugyanakkor paradigmaváltásra készülnek a drogkartellekkel kapcsolatos háborút illetően.

A mexikóiak harca a drogbárókkal mindeddig igencsak hasonlított ahhoz, amire például Oroszország mintha már készülődne, csak éppen a hiperiszlámista terrorizmus elleni küzdelemben: a katonaság átveszi a tehetetlenkedő bűnmegelőzési, antitero-szervektől az akciójogot. A 2012 decemberében leköszönő Felipe Calderón-adminisztráció nemes egyszerűséggel vonta be a szervezett bűnözés elleni harcba a hadsereget, s ennek a döntésnek a kritikusai azt siratták, hogy ezáltal szabadult el igazán az Estados Unidos Mexicanosban a vérfürdő: mindkét fél egymáshoz idomult a durvaságban. Az elnök szerint a vérfürdőnek vége és erre a legjobb módszer a drogbárókkal való tárgyalás, illetve a felfegyverzett USA-ügynökök nélkülözése – ezt a kényes kérdést ezentúl a felduzzasztott számú (legalább 40 ezer) félig rendőr, félig katona csendőrség és az államrészekben diffundáló belügyesek, valamint a lokális ágakon keresztül a szövetségi központokba, majd a fővárosba jutó információk, az ezekre érkező utasítások oldják meg.

A nemzetbiztonsági ügyekből így lenne rendőrségi probléma, ehhez viszont nagybetűs rendőrség kellene, amely Nieto „új” problémájával, a mondjuk Michoacán és Guerrero államokbeli civil milíciákkal, a vigilantekkal is tárgyalóképes.

Pazar elképzelés és teljesen a szociálisan érzékenyebb Peña Nieto politikai színe és habitusa szerint való, már csak az kérdés, hogy az Intézményesek miképpen szabadulnak meg attól a negatív megítéléstől, amelyet akkor vívtak ki maguknak, amikor még hatalmon voltak, és éppen a drogbárókkal való fura viszony miatt. Sokan a felső vezetésből ugyanis már akkor annyira tárgyalóképesek voltak, hogy egyenesen „el Chapo” Guzmannal, vagy Coronel Barrerassal (Guzman apósa) egyezkedtek az országos csend-rend érdekében. Igaz: Barrerast május elején elkapták, s ennek alapján remélhetőleg innen már nem a temetők populációja, de a börtönöké gyarapodik.