Székedi Ferenc: Mezsgyére fel!
em vagyok nyelvész, nem is néztem utána, de hangzása után így is biztosra megyek: a ‘mezsgye’ szláv eredetű szó. És hogy mit jelöl, annak megállapításához nem kell Nobel-díj, különösképpen a Székelyföldön, ahol mind a mai napig egymást érik a mezsgyéktől elválasztott nadrágszíj-parcellák. Ha pedig egyik vagy másik gazda egyik vagy másik oldalról beleszánt a mezsgyébe, akkor a károsult mindig dühbe gurul, majd amikor hirtelen támadt indulatai elpárologtak és már nem akarja krumplikapálás közben agyonvágni a szomszédot, akkor elballag az ügyvédhez növelni az egyébként is a Rekordok Könyvébe illő székelyföldi birtokperek számát.
A ‘tárház’ nyilvánvalóan valamiféle raktár, ahol rövidebb-hosszabb időre elhelyeznek, ha úgy tetszik, tárolnak ezt-azt meg amazt: kézi és gépi eszközöket, terményt és terméket, bármiféle anyagi javakat, sőt átvitt értelemben szellemi javakat is.
Miért vagyok ilyen szájbarágó?
Mert az erdélyi magyar nyíltlevél-irodalom legújabb gyöngyszemében, a Magyar Polgári Párt elnökének politikai hitvallásában, megütötte a szememet néhány mondat: „Az együttműködés tárháza széles, nekünk meg kell találni azt a mezsgyét, melynek mentén az említett filozófia szellemében biztosítani tudjuk a plurális egységet, azaz a választások szabadságának biztosítását és az erős nemzeti érdekképviselet megteremtését. Ezen elvek ellentétesek a Néppárt által szorgalmazott fúzió gondolatával. Arra kérjük hát a Néppárt vezetőit, hogy lépjenek túl saját árnyékukon, hagyjanak fel a közvélemény folyamatos manipulálásával, a sajtón keresztül történő üzengetéssel, a fúzió alapokat nélkülöző erőltetésével és amennyiben tényleg szívükön viselik közösségünk sorsát akkor maszatolás helyett válasszák bátran az őszinte párbeszédet. A magunk részéről erre vagyunk nyitottak.”
Gondolom, e bevezetés után az olvasóknak már nem esik nehezére elhelyezni a tárházban a mezsgyét mint együttműködési eszközt. Ha pedig úgy gondolják, hogy egyik vagy másik vége kilógna a tárházból, akkor ne feledjék: a fogalmat a szerző itt minden bizonnyal átvitt értelemben használta. A parlagon hagyott, gyomokkal felvert politikai életben kell megtalálni hosszas és körültekintő téblábolással azt a mezsgyét., amely többszörös közéleti mélyszántás után, a hétköznapi észjárás ellenére, nem elválasztja, hanem összeköti az erős nemzeti érdekképviselet két szomszéd birtokosát. Persze csak akkor, ha az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői túllépnek a saját árnyékukon.
Nem tudom, a kedves olvasó próbált-e valaha átlépni a saját árnyékán? Ha igen, akkor csakhamar rájött arra, hogy az eredmény ugyanaz, mint amikor átbújik a szivárvány alatt. Saját árnyéka vagy követi az embert, vagy fényforrás hiányában megszűnik. És kötve hiszem, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt meg szeretné szüntetni bármiféle forrását. Ezért az MPP ne reménykedjen: az árnyék marad.
És tovább üzenget a sajtón keresztül. Nem mint a Polgári Párt, amely borítékba zárva, egyenesen az EMNT székházának a címére küldte el legújabb levelét, hogy az csupán a Wikileaks egy jámbor erdélyi követője révén jutott el a nyilvánossághoz.
Az őszinte, bátor párbeszéd helyett csak nem maszatolt az MPP is?
De hát miért ne tenné? Végsősoron a maszatolás gyermekkorban derűs, tréfás és ártatlan csínytevés. A felnőttek a kópék láttán még el is nevetik magukat. Hiszen a bemaszatolt, vagy mai világunkban az arcfestett gyermekek, rendszerint valami másnak akarnak látszani, mint a valóságban. A gyermeknapok idején úgy tűnt, leginkább oroszlánhoz akarnak hasonlítani, de bőven találni sokféle más utánzatot is.
A képek mutogatásával olyannyira zsúfolt mai világunkban egyvalami a lényeg: hogy az átalakulás nyomán hősök legyenek.
Mesehősök.