Valamikor huszonix évvel ezelőtt, a Gorbacsov nevével fémjelzett érában kicsit kinyílt a világ itt a szocialista táborban is. A peresztrojka és a glasznoszty magyarországi lecsapódása az volt, hogy a vidéki gimnáziumnak lehetett olasz testvériskolája. S éltünk is a lehetőséggel, busznyi diákot vittünk el az európai kultúra egyik bölcsőjébe, s mi is vendégül láthattunk olasz gimnazistákat. Ebben az időszakban az olasz politikai életet évtizedes zűrzavar és bizonytalanság jellemezte, két-háromhavonta kormányválság, hihetetlen koalíciók, törékeny kabinetek, a maffia és az alvilág nyílt beleszólása a hatalmi viszonyokba, szóval (akkor még ilyesmiről szólt a tévéhíradó) minden napra jutott hír az itáliai csizma belpolitikai válságának aktuális alakulásáról.

Az olasz kollégákkal hamar megtaláltuk a közös hangot, ők különös tisztelettel övezték azokat (engem is), akik megtanulták s tanították a megszállók nyelvét, az oroszt. Gorbacsov történelmi szupersztár volt, mi pedig a vasfüggöny mögött szegénységben tartott, elnyomott bennszülöttek. De azért megkérdeztük: hogyan lehet élni egy olyan országban, amelyet a teljes politikai bizonytalanság jellemez, egyik kormányválságból bukdácsol a másikba. Amire az volt a válasz, hogy az olasz egy rendkívül tehetséges és szívós nép, egy ilyen inkompetens politikai elit mellett fejlődik a gazdaság, épül az ország, növekszik a jólét. És ezt el kellett ismernünk, akkoriban láthatóan dübörgött a gazdaságuk, épültek az autópályák, elárasztották Európát az ipar termékeivel.

Most minálunk hasonló helyzet látszik kialakulni. Van egy rendkívül szívós, életrevaló, sikeres politikai elitünk, amely fejlődik, gazdagodik. És van egy ország alattuk, amelynek a gazdasága, boldogsága, épülése alakul, ahogy alakul, többségében függetlenül a fent lévők tevékenységétől. Levonhatjuk a két példából a kézenfekvő következtetést a társadalom és a politikum egymástól független működéséről?

Vajon a politikai elit léte és működése nem csupán káprázat? Tévéhíradó meg újságcikk? Alkotmányt szövegeznek, törvényeket gyártanak, kuruc háborút vívnak az Unióval, sajtótájékoztatókon fényezik önmagukat, óriásplakátokkal gyalázzák az ellenzéküket, bevezetik az erkölcstan tantárgyat… És sorolhatnám a végtelenségig az összes tevékenységüket. De vajon léteznek-e egyáltalán, s ha igen, akkor alakítják-e a magyar valóságot, vagy alakul az nélkülük a maga törvényei szerint?

Nem szeretnénk belecsúszni a gondolatmenettel a szubjektív idealizmus csapdájába. A világ, a Fidesz és Orbán Viktor létezik, egyik sem a képzeletünk szüleménye. Hogy milyennek látjuk őket, abban már nagy szerepe van az alkotó fantáziának. Ha valóságos, kézzelfogható bizonyítékot keresünk a létezésükre, akkor nézzük meg a tulajdonviszonyok alakulását kormányzásuk három éve alatt.