Ismerem a viccet, miszerint a férfiak azért házasodnak meg, mert vannak dolgok, amelyekért egyszerűen nem lehet a kormányt hibáztatni, mégis meglepett, amikor a lezárt budapesti rakpartok miatt kialakult dugóban egy férfi a kormányt s „a földkerekség minden politikusát” kezdte szidni. Dudálva, lehúzott ablak mellett kiabálva gyurakodott előre a toporgó autók között, s mi mindnyájan lehúztuk az ablakot, helyet is csináltunk neki, akár egy mentőnek, mert ilyen csodát sem mindennap látni egy civilizált város közlekedésében.

A hülyeség ragályos, nagy tömegben pedig még gyorsabban terjed.

Én is elkezdtem játszani a gondolattal: mi van, ha mégis...?

Amióta nálunk is kitört a demokrácia, már mi is tudjuk, hogy minden bajok forrása a politikus, miért ne lehetne ez a csuda nagy árvíz is valami gonosz politikusi ármánykodás eredménye? Valami újabb mutyi...

Hiszen ezek a természeti katasztrófák is mintha csak azért történnének, hogy a kedves választó megmérhesse, ki a legnagyobb legény a gáton. Amerikában is minden választási kampányra jut egy tornádó, mikor az épp újraválasztásáért küzdőnek, mikor ellenfelének segítve be a voksvadászatban. Olyan, mintha direkt rendelésre jönne a szél, a legnagyobb mindig az elnökválasztások finisében csap le, lehetőséget adva a jelölteknek vezetői alkalmasságuk bizonyítására.

Most Közép-Európában sodor életeket, vagyonokat az évszázados, sőt meglehet, hogy végül több évszázados rekord méretűre dagadó ár, a kamerák mégis, még ebben a drámai helyzetben is, elsősorban a politikusokat keresik. Amint felhúzzák a gumicsizmát és megjelennek a gáton, már csak az ő szavaikra irányulnak a mikrofonok, már csak körülöttük villognak az akkuk. Most aztán megláthatjuk, ki az igazi legény a gáton!

Az utóbbi időben minden magyar miniszterelnöknek kijutott egy-egy Wesselényi-szerep, akár össze is hasonlíthatjuk az ötven éves Orbánt első kormányzása idején készült árvízi képekkel. De gumicsizmát húzhatott Medgyessy és Gyurcsány is, csak a válságkezelő Bajnainak nem kellett eddig ilyen téren bizonyítania.

Petőfi óta tudjuk persze, hogy „azért a víz az úr”, de mostanában, mintha túl gyakran igazolódna.

Lehet, hogy tényleg a globális felmelegedés okozta rendkívüli időjárás következménye a gyakori pusztító árvíz, de hajlamos vagyok inkább arra voksolni, hogy az évtizedek óta késésben lévő árvízvédelmi munkálatok elhanyagolásának levét issza most a magyar. És, meglehet, nemsokára a román is. Meg persze annak az emberi pusztításnak, amit a folyók természetes árterületén végeztünk. Most azért önt el több lakóházat, üdülőtelepet, szántóföldet Tisza, Duna, (Maros, Olt stb.), mert hódító kedvünkben beépítettük a folyók természetes árterületét, mert kiegyenesítettük természetes kanyarulataikat, és saját elképzeléseink szerint próbáltuk átírni azt, amit a Teremtő tartott természetesnek és tökéletesnek.

Ezek után pedig a kormányok sorozatban hánytak fittyet a vízügyi szakemberek figyelmeztetéseire, s halogatták az árvízvédelmi munkálatokat. Iszonyú késésben vagyunk a gátak erősítésével, magasításával, a vésztározók megépítésével, s ezúttal is kénytelenek vagyunk a sebtében összehordott homokzsákokra és a Fennvaló kegyelmére bízni magunkat.

Talán ez lesz majd az az árvíz, amely elhozza az ígéretek megvalósulását, az amúgy íróasztalnyi, mindenféle szép hangzatos nevet viselő árvízvédelmi terv megvalósulását is. Vagy marad minden a régiben. Majd meglátjuk.

Ám ha majd összevetjük a németországi és mifelénk – Magyarországon, Romániában – felhalmozódott árvízkárokat, az a sanda gyanúm, hogy mi vezetjük majd a listát. Nem azért, mert Angela Merkel jobban mutatott gumicsizmában a gáton, s ezúttal is, mint mindig, ő nyeri az európai politikusok megmérettetését. Nem is csak azért, mert földrajzi helyzetünknél fogva – a Duna magyarországi és romániai szakasza ugyanis mélyebben fekszik, mint a már elöntött országokban – fokozott veszélyt jelent számunkra minden nagyobb áradás. Hanem az árvízvédelem szintje miatt is.

A dunai gátak nem egyszer szálltak szembe sikeresen az árral, vélhetően ezúttal is kiállják majd a próbát. De meddig? Meddig lesz előrébbvaló stadionépítés, kormányzati kommunikáció, és sok minden más az árvízvédelmi munkálatok előtt, amikor tudva tudjuk, hogy bizony időnként, már-már kormányzati ciklusonként, számolni kell vele?

Emlékeznek még biztos a 2005-ös nagy romániai árvízre, amikor Băsescu gumicsizmában járta az országot, s kedélyesen eltársalgott Ionnal és Jánossal, egyikükkel még annak tehenére is fogadott... Mi változott azóta? Védettebb lett-e a román választó a pusztító árral szemben? Aligha... De a magyar sem, pedig jobbról-balról megígérték már neki.

Nem tudom, mit ígért a gáton Angela Merkel a németeknek, de azt tudom, hogy arrafelé – többek között – azért okoz kevesebb kárt az ár, mert a gumicsizmában elhangzott fogadalmakat is be szokták váltani.

De visszatérve a budapesti dugóban elhangzott összeesküvéselméletre – én Angela Merkelre tippelek főbűnösként. Egyedül náluk fújdogál már kampányszél, egyedül neki hozhat voksokat a víz. És fog is hozni, ez nem kérdéses. Európa legkeményebb legénye ő, nem fogja a Duna sem elgáncsolni újabb mandátuma felé vezető úton.

Mi közben abban reménykedhetünk, hogy majd e tapasztalat birtokában, hátha valami közös, kötelező európai árvízvédelmi sztenderdet is átver az uniós országokon. Nem lesz nehezebb, mint a megszorító csomagok. Merthogy attól tartok: tájainkon pedig mindaddig, míg valami kötelező brüsszeli előírás nem születik, maradnak a gáton készült gumicsizmás képek és a nea Ion tehenére tett fogadások.

Az árvíz nem politizál, nincs párttagsága. Pusztít és fenyeget. A legfrissebb jelentések szerint a közép-európai árvizeknek már tizenöt halálos áldozata van, négy ember pedig eltűnt. A tizenötből nyolcan Csehországban, négyen Németországban, ketten Ausztriában, egy pedig Szlovákiában halt meg. Mi következünk. Lehet szidni a politikusokat, de most nem ennek van az ideje, hanem a tényleges összefogásnak, a közös kiállásnak a gáton.

Majd ha levonul az ár, végig gondolhatjuk, hová is tűnnek idővel a gumicsizmában tett fogadalmak.