Megbolydultak a magyarországi ismeretelméleti viták, miután előbb egy rádióműsorban, aztán egy kereskedelmi csatornán csaptak össze tudósok és magukat „vírusrealistának” nevezők a járványról. Ezt követően ráadásul csoportokat és oldalakat tiltott le a Facebook, amelyek az utóbbi oldalt erősítették.

Ilyen helyzetben nehéz volna úgy írni, hogy a végeredmény mindenkinek megfeleljen – igaz, erre egyébként sem szoktam törekedni.

Az értelmezést mégis érdemes árnyalni. Egyrészről magától értetődőnek tartom, hogy a „vírusrealisták” inkább kuruzslók (itt bólogatnak a „tudománypártiak”, és káromkodásban törnek ki az „ébredők”). Másrészről a Facebook válasza a problémára erősen kétes (itt akkor helyet cserélhetnek a felek a bólogatás-káromkodás reakciókkal).

Egyrészt: a Facebook, bár még magánvállalat, közmű kellene legyen, azt követően pedig, hogy Ausztráliát zsarolja és az EU-t, még inkább szükség van egy komoly változásra, mert velejéig antidemokratikus, sőt társadalomellenes. Másrészt, mert a kuruzslás különböző változatai nem azért lettek ilyen népszerűek, mert hirtelen megbolondultak az emberek, hanem mert elveszítették a bizalmukat a hatalomban – és joggal. Ebben az esetben a tiltás épp annyira értelmetlen, mint a rendszerszintű rasszizmusra filmcenzúrával adni választ.

Ez nem azt jelenti, hogy tiltásra adott esetben nincs szükség. Abban például partner vagyok, hogy kuruzslók és tudósok ne üljenek össze feltétlenül – elvégre ezzel az utóbbiak magukhoz emelik fel az előbbieket, és eljátsszák, hogy azonos felek lettek. Ez pedig nincs így, hiszen a tudósok azért sokkal inkább valós és ellenőrizhető ismeretekkel rendelkeznek, még ha nyilvánvalóan léteznek is belső viták és ellentétek (ez hatványozottan igaz társadalomtudományokra, de így van ez a természettudományokban is). Aki látott már tudományos kutatást, vett részt ilyen vitában, ismeri valamelyest a belső világát, az tudja.

A másik oldal gyakran homályos feltételezésekkel, manipulált vagy gyanúsan értelmezett adatokkal, megérzésekkel és egyebekkel operálnak, rázúdítva minderre a bizalmatlanságot és a paranoiát. Ez legalábbis a végtelenül egyszerűsített, ezért kissé torzító kettőssége a nem egyenlő feleknek.

A probléma azonban máshol rejlik, nem ott, hogy kinek vannak valós tudásai. A probléma a legitimációban rejlik. Teljesen mindegy, hogy Dr. Főorvosnak hány diplomája és hány évtized virológiai tapasztalata van, hogyha Mr. Leleplezőnek tizenötször több követője és a jelen állapotokban több hitele lett.

Lássuk be: a Dr. Főorvost követőknek épp annyira nincs fogalmuk a vírusokról, mint a Mr. Leleplezőt követőknek. Az egyetlen különbség, hogy ők pont jó lóra tettek, mert az ismeretelméleti kérdésekről feltehetően van némi tudásuk, és a bizalmatlanságuk nem dobta át őket a ló másik oldalára, hogy aztán bármiben higgyenek, csak abban nem, ami „hivatalos”. Ez különösen fontos egyébként: ezekben a hitvitákban (mert ezek azok), nem a tartalom, hanem a forrás számít. És ha a forrás már nem rendelkezik az előbb említett hitellel, akkor teljesen mindegy, hogy az információi valósak-e.

Az tehát szinte teljesen mindegy, hogy Dr. Főorvos milyen számokat és érveket rándít elő, és az is mindegy, ha Mr. Leleplezőnek is akadnak jó meglátásai (mert miért is ne akadnának). A táborok összetétele aligha fog változni.

Visszatérve a közösségi médiákhoz: a facebookos tiltásnak két oldala van: egyrészt talán lassítja közveszélyes elképzelések terjedését, másrészt viszont megerősíti az egyre növekvő táborban, hogy itt valami nincs rendben, lám, támadnak a gyíkemberek (persze, nyilván nem mindenki, aki szkeptikus a hivatalos álláspontokban, „gyíkemberes” – káros volna összemosni a bizalmatlanság különböző fokait). Abban még igazuk is van, hogy valami nincs rendben: csak rossz helyen kopogtatnak. A világ tele van hazugsággal, és nem tudjuk, hová álljunk, de ez nem jelenti azt, hogy minden igaz, ami nem hivatalos.

A paranoia gyakran egy olyan zsákutca, amelynek a végére érve az eleje lezárul, és benne ragadunk. Ez különösen veszélyes, mert ha innentől elköteleződünk a minden hivatalos álláspontot csuklóból tagadás mellett, akkor tulajdonképpen kidobjuk az emberiség össztudásának szerves fejlődését, cserébe valamiért, ami a „valami mást gondoláson” túl semmit nem ad – a mást gondolás pedig önmagában nem érték, csak állapot. Az „ébredés” és „szkepticizmus” tehát nem egy „előbbre jutás”, mert ugyanígy ébernek és szkeptikusnak gondolja magát az is, aki Dr. Főorvosban bízik. Ez csak egy öndefiníció, egy szembenállás a hivatalossal, ami megint csak nem érték, csak állapot.

A címben feltett kérdésre tehát nincs kész válaszom. A legtöbb nemhivatalos álláspont valóban közönséges kuruzslás, és én személy szerint inkább hajlok arra, hogy ne adjunk további legitimációt azoknak, akik nem a szakmán belül vitáznak, hanem kívülről próbálnak bekerülni (ugyanez zajlik le például a történészek között, ahol kuruzslók úgy akarnak legitimációt szerezni, hogy történészek hitelét rontják). Ugyanakkor a tiltás mindig problematikus, ahogy azt felvázoltam, ráadásul nem a tartalom áll a középpontban.

A tiltás mindig a rövidebb út, és nagyjából olyan zsákutca, mint a paranoia. A bizalom helyreállítását kell megkísérelni. Hogy erre ki vállalkozik akkor, amikor mindkét oldal jól megél a polarizációból, azt még nem tudni.

(Fotó: 13 ezer, koronavírusban elhunyt ember sírja São Paulóban)