Most, hogy a szociáldemokraták és a liberálisok elszívták a békepipát, nyugodtan kijelenthetjük: ez a szövetség nem szól hosszú távra. Nem tévesztett meg az RMDSZ kongresszusán lezajlott szóváltás Victor Ponta és Crin Antonescu között, de nem is tartom azt ártatlan csipkelődésnek. Persze, most egyik félnek sem áll érdekében a szakítás. Ám a jelek szerint mindketten erre készülnek.

Antonescu végképp semmit nem tudna kezdeni, ha a PNL kilép a koalícióból. A PSD sem tudna egykönnyen többséget létrehozni. A PDL-vel mégsem állhat össze (a PNL-től ez sem lenne teljesen idegen), az RMDSZ szavazata pedig nem elég. (Folyik ezért lassan az Oprea-féle frakció felszaporítása.) Meg hát ott van az alkotmánymódosítás és a régiósítás – nem valószínű, hogy szakításra kerül sor, mielőtt e két témát lezárnák. Vagy így, vagy úgy...

Voltak, akik a SRS-afférból (a Sorin Roşca Stănescu liberális szenátor nyilatkozatai által keltett vitából) azt a következtetést vonták le, hogy Ponta elszámította magát, ezért kénytelen volt meghunyászkodni. Én nem hiszek ebben a forgatókönyvben.

Először is nem hiszem, hogy Ponta abban a hitben ringatta volna magát, hogy Antonescu kirúgja Sorin Roşca Stănescut. SRS nem egyedül mondott le az ominózus bizottságból, ebből következően nem egyedül akciózott, és semmiképpen nem Antonescu tudta és belegyezése nélkül. Hogyan gondolta volna Ponta, hogy a liberális elnök megszabadul SRS-től? Ha viszont eleve elutasításra számított, miért adott ultimátumot?

Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a miniszterelnök csak színlelte, hogy felkapta a vizet SRS renitenskedésén. A liberálisok és az USL jövője szempontjából ez sokkalta rosszabb, mintha Victor Ponta valóban példát akart volna statuálni az őt kritizáló, s mint ilyen, a koalíciós szerződést megszegő SRS kizárása révén. Ez tudniillik azt jelentette volna, hogy egyrészt érdekli az USL jövője, másrészt, hogy nincsenek mögöttes indokai. Ám hogy vannak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy most már egyértelművé vált: alaposan túlreagálta a helyzetet, amikor derült égből villámcsapás gyanánt ultimátumot adott a PNL-nek. Erre utal, hogy mennyire könnyen engedett, amikor a liberálisok dacoltak az ultimátumával. Az ultimátumnál is meglepőbb volt, mennyire könnyen napirendre tért fölötte.

Nincsenek belső információim, tehát csak sejtem, hogy mi lehet ez a mögöttes indok. Az intuícióm azt súgja, hogy Ponta valójában egy folyamat miatt akasztott tengelyt a liberálisokkal. Az utóbbi néhány hétben a liberálisok elkezdték „felépíteni" Antonescut mint jövendőbeli elnököt. Tegyük hozzá gyorsan, van ezen a terén ledolgozni való. A szociáldemokraták talán már a Băsescu tavalyi felfüggesztése idején nyújtott teljesítménye alapján elkezdettek kételkedni Antonescu alkalmasságában, majd jött a Brüsszel és Washington elleni, szűnni nem akaró liberális bírálatözön. Pontát a leginkább azonban az akaszthatja ki, hogy Antonescu mennyire nem érti – és ebben nagyon őszintének tűnik – a kampány és a kormányzás logikája közötti különbségeket.

Az utóbbi napokban Antonescu mintha ezeket a kifogásokat próbálta volna rendre cáfolni. A rebranding szándékát jelzi, hogy Antonescu a Realitatea TV-n kijelentette: akár Băsescut is kinevezné miniszterelnöknek, ha a helyzet úgy hozza. Szemben Băsescuval, aki többször elutasított jelölteket (minisztereket, miniszterelnököket stb.), az alkotmány kereteit feszegetve, ha nem egyenesen átlépve. A kijelentés azt a képet hivatott cáfolni, amely a tavalyi felfüggesztéskor kialakult: ugyanúgy játékos elnök lenne, mint Băsescu.

Antonescu a szenátus elnökeként meglepően aktív. Eldicsekedett például azzal – mintegy mellékesen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne –, hogy órák hosszat társalgott George Friedmannel, a Stratfor alapítójával. (Értsd: nem igaz, hogy nem beszél idegen nyelvet.)

A Szociáldemokrata Párt vezetőjét sejtésem szerint ez a felépítő akciósorozat irritálja. Ha sejtésem helyes, arra kell gondolnunk, hogy Ponta soha nem gondolta komolyan Antonescu elnökjelöltként való indítását, támogatását.

Illetve van még valami: az utóbbi időben nem múlik el hét, hogy a miniszterelnök ne dörgölné a liberálisok orra alá az RMDSZ-szel kötött szerződés felbontását. A jelzés egyértelmű: ahol egy szerződést megszegtek – nem mellesleg a liberálisok zsarolására –, ott még egy szerződés megszeghető.

Persze előfordulhat, hogy Ponta csak felkapta a vizet valamiért. Az elhidegülés azóta látványos, hogy a liberális elnök meglehetős iróniával kommentálta a szocdem elnök kijelentését, miszerint a PSD támogatása nélkül senki nem nyer elnökválasztást Romániában. De kevéssé valószínű, hogy ez az „apróság” legyen a dolog mögött.