Nézegetem a maszol.ro-on a felmérést, egyik érdekes adata: a megkérdezettek 77 százaléka szerint Victor Ponta jó kormányfő. Ez az arány jóval meghaladja azokét, akik helyeslik a híres szerződést az államelnök és a kormányfő között. (Itt van egy kis bizonytalanság is: „A Băsescu -Ponta féle megállapodásról a csoport tagjainak 58 százaléka tudott, 42 százalékénak azonban fogalma sem volt ilyen dokumentum létezéséről. A dokumentumot 56 százalék üdvözölte, 37százalék viszont nem volt jó véleménnyel az ilyesfajta egyezményről.” Nem derül ki, hogy a dokumentumot „üdvözlő” 56 százalék az egész felkeresett csoport 56 százaléka, vagy pedig a megállapodásról tudó 58 százalék 56 százaléka.) A következtetés mindenképpen az, hogy Victor Ponta meglepő népszerűségét nem elsősorban a kohabitációnak köszönheti.

Akkor hát minek? Feltehetően a visszaadott pénznek, a kormány eredményeinek, néhány intézkedésnek – de mindenekelőtt talán a jó kommunikációnak. Ez a jó kommunikáció megmutatkozott az RMDSZ szombati, minden eddiginél látványosabbra szervezett kongresszusán is.

Hol volt, hol nem volt...

Nem szokásom részletekbe menően figyelemmel követni a román vezetők beszédeit, nyilatkozatait, interjúit (bár még mindig a leghitelesebb hírforrásnak tartom a hivatalos szövegeket, szemben a mindenféle – sokszor manipulatív – feldolgozásokkal, kommentárokkal), Emil Boc többszörös miniszterelnök darálásától olyan szellemi horror vacui fogott el, hogy az első szónál pánikszerűen menekültem, de most a kongresszusi meghívott pártvezetők felszólalásait kimentettem és szép sorjában mind elolvastam. Érdekes és tanulságos volt. (Annyira, hogy szinte sajnálom, hogy nem tettem meg ugyanezt a 2010-es nagyváradi megfelelő szövegekkel, onnan csak bizonyos Peltzné és szegény Olosz Gergely elnökjelölt tragikomikus megnyilvánulásait őrzöm, hogyan is másként: féltett kincsként, ha úgy tetszik, mementóként.)

A jobboldal – Vasile Blaga és Mihai Răzvan Ungureanu – most egyszerűen meghatott. A régi barátság és a régi kalandok-viszontagságok-eredmények nosztalgikus felelevenítése megerősíti véleményünket, hogy az RMDSZ ebben a társaságban valóban amolyan úriemberek klubja, amelyet mindenki szeret; de nem változtat azon, hogy partnereinél bizony nagy aránytalanság mutatkozott az akarat és a képesség között. (Az államfő áldatlan alfaságairól nem is beszélve. Jellemző különben, hogy a kongresszusra való meghívást sem fogadta el, váljék egészségére, mihamarabbi kijózanodást kívánunk neki.) Ungureanu sorban megköszöni a volt magyar minisztereinek a kollaborálást, Blaga is feleleveníti a példás viszonyt, együttműködést – és ez mind a múlt... Holott az RMDSZ-szel együtt ellenzéki pártok volnának ma is, most lenne igazán ideje, helye és értelme, lehetősége az együttműködésnek, arról nem is beszélve, ugye, hogy ott van (még) ez a csodálatos, EU-t uraló Néppárt...

A gyakorlatiasság és korrektség jegyében

A jelen együttműködésről a „legitim magyarokkal” (és csak velük, a Szász Jenő-féle stratégákkal még egy kupica erejéig sem) Crin Antonescu és főleg Victor Ponta beszél. Nekik fontos az együttműködés az ellenzékkel, és főleg azért fontos, mert ez az ellenzék magyar. Ezt ők mondják. Ők mondják, amit eddig mi feszt hangsúlyoztunk a barátainknak, jobboldali szövetségeseinknek (köztük Bibliára esküvőknek, bőszeknek és makovejeknek): mi többet jelentünk, mint egy „oarecare” párt, mert egy külön nemzeti közösséget, társadalmat, kultúrát és értékösszletet képezünk és képviselünk – mert magyarok vagyunk.

Azt mondja Ponta: „Még ha a dolgok politikai szempontból azóta megváltoztak is, ugyanaz a meggyőződésem, mint 2010-ben, hogy a nagy román pártoknak mindvégig, minden körülmények között a párbeszéd, a tisztelet, az együttműködés jegyében kell viszonyulniuk az RMDSZ-hez, amely az egyetlen, a romániai magyarok szavazatával hitelesített szervezet Románia parlamentjében és a helyi önkormányzatokban. Nem a mi választásunk, nem a PSD vagy a PNL opciója, hogy tárgyaljunk az RMDSZ-szel, hanem a romániai magyaroké, akik szabad választásokon szavaztak így, és én csak annyit mondhatok, hogy mi ezt tiszteletben tartottuk és minden alkalommal tiszteletben tartjuk.” Hallottunk ilyet az államelnöktől? Nem, neki az RMDSZ ellen áskálódó Tőkés László és Orbán Viktor volt a „választása”.

Persze tudománytalan – bár nem teljesen történelmietlen, és nem is mindig irreleváns – a „mi lett volna, ha?” kérdésen eltöprengeni, de ez a kérdés most előtolakszik, miután gondolatmenetét Victor Ponta így zárja le: „2010-ben azért mentem el a kongresszusukra, hogy megpróbáljam meggyőzni önöket, lépjenek ki a kormányból és álljanak mellénk. Akkor ez sajnálatomra nem sikerült, mint ahogy most azt sajnálom, hogy nem kormányozunk együtt, ahogyan kellett volna, de a politikai döntések nem mindig követik a legésszerűbb utat.”

Az RMDSZ akkor nem lépett ki a kormányból, igaz, nem tudhatta, hogy mi következik, különösen a megszorításos politikában. Ha kilépett volna – okot lehetett volna találni bőven! –, meghatározta volna, teljesen más útra terelte volna az egész román politikát, a társadalom menetét. De hát így is meghatározta! Nota bene, árulás és szószegés nélkül. Ezért maradt meg a becsülete, úgy, mint egyetlen más romániai politikai alakulatnak sem. És ne feledkezzünk meg azért a jelentős eredményekről sem, amelyeket a kormányzati szerepvállalásnak köszönhetően elért.

Mondom, tanulságos a miniszterelnök kongresszusi felszólalásának minden pontja, különösen az alkotmány módosítására és az ország területi-adminisztratív újrafelosztására vonatkozó részek, ezek mindegyike külön elemzést érdemelne konstruktív újszerűsége miatt. Itt most két elemet emelnék ki.

Az egyik: a két elnök, Kelemen Hunor és Victor Ponta személyes, mondhatni kollegiális szót értésének pragmatikus jellege. Ezt hangsúlyozta a miniszterelnök is, és ennek a gyakorlatiasságnak a jegyében sorolta fel a valós, égető aktuális kérdéseket azok közül, amelyek egyaránt foglalkoztatják a kormányt és szövetségünket, nemzeti közösségünket. A másik mozzanat: a két elnök, Crin Antonescu és Victor Ponta közvetett „összeszólalkozása”, szellemes csipkelődése a kongresszusi felszólalásokban, ami véleményem szerint – anélkül, természetesen, hogy megbeszélt lett volna – nem csak gyakorlati, sőt elvi nézetkülönbségekre vet fényt, de jelzi a kommunikáció már említett új módjának tudatos alkalmazását is.

Élvezték a meccset

A két társelnök rájöhetett, a meggyőzésnek milyen nagy lehetősége rejlik abban, ha az unalmas mindenben-egyetértés, a vitás kérdések elkerülése, visszafojtása helyett nyíltan megmondják egymásnak (és a széles értelemben vett hallgatóságnak) a véleményüket, konfrontálódnak, szellemi párbajra hívják ki egymást. Ezzel jelezve akár a nyilvánosságtól távolabb tartott mélyebb nézeteltéréseket, konfliktusokat is, de nemkülönben a racionális szándékot azok meghaladására.

A lassan megszokottá váló pengeváltásokból jutott tehát a kongresszusra is.

Például Pontának az RMDSZ kormányra emeléséről szóló megjegyzését az utána felszólaló Antonescu, újságírói kérdésre válaszolva, így kommentálta: „Szentimentális nyilatkozatnak tartom. Jómagam is érzékeny lélek vagyok. Tehát helyeslem.”

A miniszterelnök nem kerülte meg a politikai kényszernek alávetett igazságszolgáltatás kérdését sem. „Romániában többé ne forduljanak elő politikai dossziék, mint történt Nagy Zsolt, az önök kollégája ellen! Éveken át egy néppárti európai parlamenti képviselő hölgy vezetése alatt politikai dossziékat állítottak össze pártok és zavaró személyek ellen. Azt kívánom, hogy építsünk fel egy valóban független igazságszolgáltatást, amely mindenkit felelősségre von, aki törvényt sért, függetlenül attól, hogy román, magyar, német  vagy más, de amely nem használja a jog fegyverét politikai érdekből, ahogy az elmúlt években történt.” Erre Crin Antonescu: „Azt hiszem, hogy bármennyire jóhiszemű az, aki azt mondja, ’ne halljak többet politikai dossziékról’, ez nem oldható meg csupán egy elnök, egy kormányfő, egy főügyész vagy akárki jóindulatával.”

Érdekes volt a viszonyulásuk Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester beszédéhez. (Érdemben Markó Béla észrevétele hozta helyre az egyensúlyt: „Nagyon tetszett Ráduly Róbert székely zászlós gesztusa, de van két kifogásom: az, hogy nem maradt itt, a másik pedig, hogy eltakart valamit, az RMDSZ jelvényét. Az RMDSZ a garanciája annak, hogy a székely zászló loboghat, a magyar himnusz elhangozhat, mi együtt itt lehetünk.”) Erről Ponta, már felszólalásának bevezetőjében, elegáns hárítással: „Kedves meghívottak, Antonescu úr arra gondolt, hogy én itt magyarul fogok beszélni, de románul teszem. Remélem, a fordítás segít. Nekem segítségemre volt, mert amikor Ráduly polgármester úr beszélt, a fontosabb részeknél a felszólalás meg-megszakadt, ezért csak egy részét értettem meg.” Antonescu nem szalaszthatta el az alkalmat: „Jómagam, ismét csak a miniszterelnöktől eltérően (de a román sajtó számára most már ezek lesznek az utolsó véleménykülönbségeink) mindent hallottam, amit Ráduly Róbert mondott. Mindent, az én készülékem működött. Számomra, mivel az előrehaladott korom ellenére jót hallok, olyan emberek, mint Ráduly Róbert vagy Tamás Sándor bármit mondhatnak.”

Sárga-kék: székely és liberális

Szinte természetes az utóbbi hetek-hónapok történései után, hogy szó esett a székely zászlóról, a nemzeti színekről is. Ponta: „Polgármester úr, egy kis magyarázat a zászló kapcsán. Nagyon tisztelem ezt a zászlót, hiszen az önök közösségének a tagjai elmagyarázták nekem a történetét, azt, hogy négyszáz évvel ezelőtt a Mihai Viteazuval a szabadságért szövetkezett székelyek vitték a csatába. Nem szerettem volna, persze, ha azt hiszik, hogy a PNL lobogója...” Antonescu lendülettel ütötte le a magas labdát: „Megdobbant a szívem látva a két színt, a sárga és a kék kedves színeink. Megdöbbent, hogy a miniszterelnök, aki eddig a narancsszínre volt allergiás, most tartózkodóan beszélt a sárgáról és a kékről! Ezzel semmi gond, de bajom van azzal, hogy mind több pirosra vágyik. Nem, elég a vörösből!” A jelképek e magasröptű vitáját az ország két legfontosabb jelenlegi politikusa között stílszerűen Kelemen Hunor szövetségi elnök zárta le, jelezve, hogy fontos szerep vár még ránk, magyarokra az országos ügyeket illető döntésekben: „Úgy látom, helikopterrel Csíkszereda felé repülve szinte minden kérdésben megállapodtak, kivéve a színeket. Sok sikert kívánunk!”

Szóval volt súly, feladatkijelölés, tartalom és jövőkép, volt szellemi színvonal – és még magvas humor meg elegáns lazaság is volt az emlékezetes összejövetelen. Lehetett szeretni az RMDSZ XI. kongresszusát, s ehhez hozzájárultak a meghívott és felszólaló politikusok is. 

PS. 19 órakor

A figyelmes olvasó észre fogja venni, hogy fentebb kifejtett véleményem nem egyezik meg mindenben azokéval a román lapokéval, amelyeket az MTI szemlézett. Másképpen értékelünk bizonyos dolgokat, mást emelünk ki, mert mást tartunk fontosnak. Ez természetes.

Az nem természetes, hogy hova jutott egy ilyen, valaha a szakmaiság csúcsát képviselő hírügynökség. Sokszor visszafogjuk magunkat, nem tesszük szóvá nyilvánosan az MTI erdélyi, romániai anyagainak hibáit, csak csóváljuk a fejünket. (Korábban, még 2012 márciusában, az írott lapban, amit Új Magyar Szónak hívtak, Szőcs Leventének volt egy takaros tárcája némely romániai MTI-s csínytevésekről; képzeljék, még olvasható is, itt.)

- Az elírások még hagyján, bár éppen azokat a budapesti szerkesztő is kiszűrhetné. Egyik nemrégi anyagukban, amelyet lapunk is átvett, ez olvasható: „Izsák Balázs pénteki budapesti előadásában kifejtette: a budapesti kormány kettős játékot űz, bár Victor Ponta miniszterelnök korábban megígérte (...)” Azzal, hogy a budapesti kormány sokszor kettős játékot űz, egyetértünk, csakhogy a szerző inkább a bukaresti kormányra gondolhatott, annak miniszterelnöke Ponta Victor.

- Olyan is előfordult, hogy a tudósítás szerzője nem tudta, mikor tartották az RMDSZ kongresszusát, volt eset szándékosnak tűnő csúsztatásra is.

De maradjunk a legfrissebb, kongresszusi román lapszemlénél!

- Amilyen heroikus, époszi, egyenesen mitikus időket él az Orbánok, Kerényiek, Kövérek sokharmadának Magyarországa, nem csoda, hogy az MTI is szereti az ilyesmit. Jelesen az állandó jelzőket – ahogy van rózsásujjú Hajnal és tehénszemű Héra, úgy (számára) van „liberális hátterű” Adevărul. (Többször említi így rá hivatkozva.) Most ki szóljon oda a központba az MTI-s uraknak, hogy az a háttér régen eltűnt, az Adevărul már jóideje nem liberális, hanem – például és legfőképpen a „jobboldali Evenimentul zilei”-hez hasonlóan – az államelnök körének manipulált és manipuláló lapja? Régen gazdát cserélt, s alapítója sem liberális már, sőt újabban már nem is olyan gazdag, bár még mindig cserélnénk vele vagyont, ha májat nem is. Egyébként az egyik friss kommentárjában (A magyar autonómia vatikáni mintára) az Adevărul hevesen szétszedi a romániai magyarság legfontosabb politikai célkitűzését.

- Az Adevărul egész közhelyes metaforája a leánykéréssel és a házassággal meg a válással olyan kereken ostoba, hogy az olvasóra bízom az önálló elolvasását.

- „A jobboldali Evenimentul Zilei Ponta és Antonescu partnersége politikai társbérletté vált címmel írt arról, hogy az USL két társelnöke ironikus megjegyzéseket tett egymásra az RMDSZ kongresszusán” – olvassuk. Nem tudom, helyes-e, lehet, hogy igen, ’politikai társbérletnek’ fordítani a kohabitációt. Gyanítom viszont, hogy így nem sokan értik. Különben románul is fellengzős nagyotmondás, nem tudjuk, mit jelent, szó sincs arról, hogy pont az RMDSZ kongresszusán következett volna be ez a „minőségi változás”, az átmenet partnerségből kohabitációba Ponta és Antonescu között. A fontos azonban az, hogy szemlézzünk – bármit, csak szemlézzünk, fiúk!

- Végül a Gândul... Valóban azt írja, hogy „az RMDSZ-kongresszuson a román állam szétverésének tervét hirdették meg, miközben ’két cirkuszi bohóc’ szórakoztatta a közönséget”, de ennek alapján azt írni, ráadásul címben kiemelve, hogy ezt „román lapok” állítják, enyhe túlzás, ha úgy vesszük, szándékos csúsztatás. Remélem, hogy az olvasó a cikkem alapján eldönti, mennyire voltak cirkuszi bohócok vagy sem az idézett politikusok.