Voltak néhányan az erdélyi magyarok között – igaz nem sokan –, akik nem vették komolyan Klaus Iohannis múlt szerdai kirohanását. Annak ellenére sem, hogy annak magyarellenes éle tisztán kihallatszott. Választások évében vagyunk – igyekeztek mentséget találni Iohannis kimagyarázhatatlan xenofóbiájára –, így nem is az erdélyi magyarok ellen szólt valójában az államfő, csak a vörös pestises szocdemeket kívánta kiebrudalni a politikai életből.

Voltak, akik vártak valamiféle bocsánatkérést. S ők bizonyára elégedetten bólogattak magukban, amikor kedden Iohannis azzal tért át sajtónyilatkozatának második felére, hogy utalni kíván korábbi állásfoglalására, amelyet Erdély kiárusításának kapcsán fogalmazott meg.

Aztán azzal folytatta, ami minden rasszistának, idegengyűlölőnek kedvenc szófordulata: nincs semmi bajom a magyarokkal, hiszen vannak magyar ismerőseim, voltak magyar munkatársaim, de…

És megismételte, hogy a Szociáldemokrata Párttal egyezkedő RMDSZ államellenes cselekedetet követett el azáltal is, hogy a magyar nyelv kötelezővé tételéért a magyarok lakta régiókban törvénytervezetet nyújtott be, amit – ezúttal a Szenátusban – hallgatólagosan elfogadtak. Ami az árulás megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka.    

Klaus Iohannis ezúttal – legyünk diplomatikusak – sem mondott igazat. A hazugság már ott tetten érhető, hogy a törvénytervezet nem kötelezővé tenné a magyar (és más kisebbségi) nyelv ismeretét, hanem lehetővé tenné annak használatát a közigazgatásban, akkor is, ha a hasonló rendelkezést előíró 2001-es törvényben meghatározott százalékos arány alá esett volna a kisebbségek lélekszáma. Szándékos kifacsarása a tényeknek az is, hogy az RMDSZ nem valamiféle pozitív megkülönböztetést javasolt, amely aztán első lépésnek bizonyulhatna az országcsonkítás folyamatában. Csupán azt kérte, hogy a kisebbségek korábban szerzett anyanyelvhasználati jogai utólag ne legyenek korlátozhatóakká.

Szélesebb körű anyanyelvhasználatért és közösségi szimbólumaink büntetlen használatáért nyújtottuk be 2019. október 28-án saját közigazgatási törvénykönyv-tervezetünket, ami azokat a javaslatokat tartalmazza, amelyeket a parlament egyszer már elfogadott.

Ez ellen dörgött és villámlott „az európai értékek támogatásáért” a rangos Coudenhove-Kalergi Európa-díjjal kitüntetett román elnök.

Hogy melyek az európai értékek? Egyre inkább zavarba hoz ez a kérdés. Egy uniós állam elnökének az ország legnagyobb kisebbsége ellen indított támadása, anyanyelvének kigúnyolása, hamis vádakkal illetése, szövetséges szomszédos ország miniszterelnökének befeketítési kísérlete, úgy látszik nem tartozik ezen értékek felrúgásának. Legalábbis az Európai Bizottság szerint, mert „ez igazából kétoldalú ügy, ami nem tartozik az Unió hatáskörébe, így a Bizottságnak nincs mit kommentálnia.”

Klaus Iohannis ismételt magyarellenes kirohanásai fölött viszont már nem tudott szemet hunyni a német Der Spiegel. Alig néhány órával Klaus Iohannis prezentációja után Keno Verseck közölt elemző írást Iohannis uszítási kísérletéről. A cikk címe sokatmondó: A Károly-díjas heccelő.

Keno Verseck rég letűnt korokra és módszerekre emlékeztetőnek nevezi Iohannis kavarását, és megemlíti, hogy a román államfő annak a német kisebbségnek a tagja, amely áldozatául esett a Ceaușescu-diktatúra groteszk nacionalizmusának.

Ez azonban aligha gondolkodtatja el Iohannist. És az sem, hogy Erdély kiárusításának mítosza épp annak a vadhajtása. Gaz, amit talán soha nem lehet már kigyomlálni a politika ugaráról.