Mottó: „Mi van és mit mondunk róla, avagy mi történik és mit hitetünk el megtörténtként” – részlet a Manipuláció kezdőknek és dadogóknak című alapmunkából. 

Elég, ha kronológiából és idézetekből élünk, vagy ez is csak a figyelem elterelésére szolgáló technika lenne: olcsó megtévesztési trükk? Kiderül az alábbi egzemplumból. 

Célszemély: Klaus Werner Iohannis (egyes szakértők szerint Johannis)

• Február 26.: „Eldöntöttem, hogy a miniszterelnöki tisztségre Vasile-Florin Cîțu urat jelölöm.”
• Február 27.: „Pánikra nincs semmiféle valós okunk. Az ezzel a vírussal járó fertőzés az esetek nagy részében csak könnyű tüneteket okoz, torokfájást, köhögést és lázat, mint bármilyen megfázás.”
• Március 11.: „És mindezt azért, hogy demitizáljuk egy kicsit a betegséget, mert olvastam tegnap néhány cikket, amelyben gyilkos vírusról beszéltek, apokaliptikus hangnemben.”
• Március 11.: [Arra az újságírói kérdésre, hogy „Több politikai vezető azt kéri Öntől, hirdesse ki a sürgősségi állapotot.”]: „Ha a tévét nézik és politikusokat látnak, akik mindenkinek tanácsokat osztogatnak és mindentudókként tetszelegnek, én azt javaslom, váltsanak csatornát.”
• Március 16.: „Olyan helyzetben vagyunk, amellyel az emberiség még nem szembesült újabb történelme során.”
• Március 20.: „Az emberek egészségének megőrzéséért vívott háború kellős közepében vagyunk.”

Most akkor jöhetne a bölcsességgel telített nokomment-jellegű záróakkord, csakhogy két akadálya van ennek: a lap kiadója, akivel xxx leütésre szerződtem cikkenként, de főleg a tényleges konzekvencia-kényszer, hogy akkor most miért kellene a rizsát merítőkanállal bevenni, csak mert járványveszély van.

Tudjuk, elnökünk nem az a kapkodós fajta; a Pas cu pas című, neki tulajdonított opusz és a România lucrului bine făcut jellegű szlogen erre utaltak. (A România educată néven elhíresült elnöki kezdeményezés fiaskójáról már valahol doktori disszertációra gyúr és jegyzeteket-háttérinfókat gyűjt egy szemfüles oktatástörténeti szakemberjelölt). Ehhez társul a több ízben tetten érhető fáziseltolódás esemény és államfői reakció között. Az nem is árt, ha egy ilyen jelentős tisztség tulajdonosa (vagy csak viselője) megfontolt, visszafogott, döntéseiben alaposan mérlegel. De vannak kivételek, mint kontraktusokban a vis maior helyzetek. Mert KWI, úgy emlékszem, újabb öt évre lepaktált a nemzettel, midőn második mandátuma küszöbén esküt tett tavaly december 21-én. Idézetmorzsa a parlament ekkor előtt elmondott ünnepi beszédéből: „Obiectivul meu fundamental este acela de a construi o țară prosperă, sigură, un stat funcțional, cu instituții democratice consolidate, în care legea este egală pentru toți. O voce puternică în Europa și în lume, o țară care își promovează valorile și identitatea și își protejează resursele.” Nem fordítottam le, hogy a tolmácsolása ne adjon okot torzításra, rosszindulatú értelmezésre. Országunk nem virul és aligha biztonságos, államunk működget, intézményeink recsegnek-ropognak (kivéve, amikor a tetszhalott státusában tetszelegnek), a törvény pedig... Predoiu úr a megmondhatója. Hangunkról az európai kórusban: elnök úr, szakítson ki életéből 25 percet, és nézze meg Deák Kristóf Oscar-díjas produkcióját... s plusz a nagy kerek világ. Az identitás és forrásaink védelme már csak habcsók a dumán (a modern román államiság okán lerendezett-vezényelt „esemény és ünnepségsorozat” eklatáns példája a hogyan ne legyünk fesztívek és nemzetileg büszkék fejezetnek).

Iohannis elnök második mandátumának első száz napjáról a krónikások, amennyiben szakmájukat tisztelik, vért izzadva tudnának majd valami érdemlegeset és azon belül pozitívnak minősíthető információt letárolni. Bő négy és fél esztendeje van az egykori fizikaszakos tanárnak, hogy a nyerő képletet kieszelje. Ha megértőek vagyunk – és felelős állampolgárként még ez is belefér –, akkor a 2020-as évet kipipáljuk pl. azzal a bevált megjegyzéssel, hogy egészségügyi okok miatt igazoltan hiányzott. Az utolsó évben már mindenki az utódlásra gondol, és tekintsük azt az esztendőt is ballasztnak. Három év hasznos idő marad tehát. Dermesztően kevés a sok vállaláshoz és egy ilyen terephez, mint Románia. Egyben irtózatosan sok, ha azzal telik, hogy továbbra is figyelemmel és aggodalommal kísérjük a fejleményeket, monomániás reflexeinkbe burkolózva, ahogy Mifelségünk eddig is cselekedte.