Romániában a kormányváltó többség (létrejöttének) egyik fő célja az alaptörvény korrigálása volt.

Crin Antonescu, az alkotmánymódosító bizottság elnöke a Román Akadémián, a témáról megtartott első összejövetelen, utóbb senkitől sem idézve, többek között a következőket mondta: „Egy alkotmány mindenkori nehézsége abban áll, hogy a kidolgozásához vagy – mint a mi esetünkben – a módosításához a lehetséges legátfogóbb konszenzust kell megtalálni a jelenben, olyan kérdések szabályozására, amelyek a jövőben merülnek fel. Ezért úgy gondolom, hogy az alkotmányozó fórum révén – még mielőtt mi, ennek a bizottságnak a tagjai (mindössze huszonhárom parlamenti képviselő és szenátor valamennyi politikai pártból) elkezdenénk kidolgozni a módosítás cikkelyeit – minél szélesebb körű és minél tartalmasabb közvitának kell lezajlania.” Tehát közvita szükséges.

Victor Ponta miniszterelnök a román a kérdéssel kapcsolatban kifejtette: „A PSD nem támogat semmiféle olyan alkotmánymódosítást, amelyet ne véleményezne a Velencei Bizottság. Egyeztettem a bizottság tagjaival, és a szempontjaikat a módosításkor szívesen vesszük, így jártunk el 2003-ban is. Olyan alapszabályt szeretnék Románia számára, amelyet mindenki európai, az európai sztenderdeknek megfelelő alkotmányként értékeljen.” Tehát a Velencei Bizottság lesz a „minőségi ellenőr”.

A kormányfő változást helyzett kilátásba az alaptörvény kisebbségekre vonatkozó előírásait illetően is. A legutóbbi vitafórumon így fogalmazott: „Az alkotmánynak a jelenlegi előírásoknál pragmatikusabban, rugalmasabban, európaibb módon kellene szavatolnia a Romániában élő kisebbségek jogait, ám úgy, hogy ez ne befolyásolja a román állam egységét.” Ponta hangsúlyozta, hogy nem csak a nemzeti közösségekre gondolt, hanem valamennyi „huszonegyedik századi európai értelemben vett” kisebbségre. Emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás óta a román nemzetállamiság hangsúlyozása uralja a hazai politikai diskurzust. „Nem hiszem, hogy ez a megoldás. Olyan megfogalmazást kell találnunk, amely pragmatikusabban, rugalmasabban, európaibb módon szavatolná valamennyi romániai kisebbség jogait.” Tehát a kisebbségi jogok szavatolása.

Az alkotmányozó fórumot Cristian Pîrvulescu, a Pro Democraţia civil szervezet elnöke, a romániai polgári társadalom egyik elismert alakja vezeti. Eddig több ezer emberrel találkoztak több, mint negyven fórumon. A kevesek közé tartozván, akik ezt a lehetőséget korábban – hipotézisként – megfogalmazták, most szívesen idézzük Pîrvulescu mester bátor kijelentését: Romániának módosítani kellhet az Alkotmány első cikkelyét! Ugyanis a tagállamok a 2014-es európai parlamenti választások után várhatóan új európai egyezményt fogadnak el, a problematikus, több helyen és többször konfliktusokat okozó nemzetállamisággal ellentétes elvek mentén. Tehát nemet a nemzetállamra! (Persze más kérdés, hogy ez most, tekintettel a parlamentre és a népszavazásra is, mennyire valósítható meg.)

Tavaly a Velencei Bizottság – a román kormány felkérésére – jelentést készített a romániai politikai válságról. Az emlékezetes jelentés legfontosabb ajánlása az államelnök, a kormányfő és a parlament közötti hatalommegoszlás tisztására vonatkozott. Tehát igazolódott: a válság fő oka éppen az alkotmány egyes tételeinek, s még inkább azok értelmezésének és alkalmazásának addigi önkényessége volt.

Thomas Markert, a Velencei Bizottság titkára a módosítással kapcsolatban a hét közepén kijelentette: „Az alkotmány reformjának ez a folyamata helyeslendő, választ jelent a tavalyi válságra, mutatja, hogy azt a válságot meghaladták, a módosítások pedig javíthatnak a romániai helyzeten. Ilyen értelemben a 2012-es válságnak még politikai hozadéka is volt.” Tehát szó sem volt puccsról. (Különben is az „államcsíny” akkori hisztériás hirdetői lapítanak, mint nyuszi a fűben.)

Romániában az új alkotmányt, de még az alkotmány módosításait is népszavazásnak kell szentesítenie. Ez csakugyan a demokrácia szerves része; viszont gondok merülhetnek fel a referendumon való részvétellel kapcsolatban. Markert ezért javasolta: „Értelmes dolog lenne a részvételi kvórumot módosítani, ugyanis a megkövetelt ’ötven százalék plusz egy’ részvételi arány igen magas, nehéz elérni. Úgy gondolom, mi támogatnánk a kvórum leszállítását, ha a parlamentben megvan a garancia a minősített többséghez.” Tehát a Velencei Bizottság kvórumra vonatkozó általános ajánlása továbbra is érvényes.

Amikor arról kérdezték, hogy a kvórumot más népszavazások esetére is le kellene-e szállítani, beleértve az államelnök felfüggesztését (amiről krónikus hazudozók híresztelése ellenére az alkotmány igenis rendelkezik és rendelkezni fog), a Velencei Bizottság titkára megismételte, hogy a szervezet a kvórum megszüntetését tartja tanácsosnak az ilyen népszavazásokkor. A megjegyzésre, hogy de hát a múlt nyáron is volt Romániában egy népszavazás, Markert magyarázata: “az a kvórum kizárólag az elnök felfüggesztéséről szóló, már folyamatban levő referendumra vonatkozott, nem pedig a többire…” Tehát az kivétel volt, egy zűrzavaros helyzetben. Kivétel a saját szabály alól, kivétel, amelynek köszönhetően T. B. a népakarat ellenére államelnök maradt. Mindenesetre az EB tavalyi „segítsége” a politikai válságból való kilábaláshoz emlékezetes és még sokáig idézett mozzanat marad.

Ilyen kérdések foglalkoztatják tehát a román alkotmány módosítóit, a politikai osztályt, a civil szférát és a nyilvánosságot. A folyamat kétségtelenül demokratikus; például csupán a környezet- és az egészségügy körében hetven – szövetségbe tömörült – nem kormányzati szervezet küldte el ajánlásait, külön fejezetet javasolva az alaptörvényben a két témának, kezdve az egészséges környezethez való alapvető jog szavatolásától.

Sajnos a romániai magyar sajtó nem hogy „szakpolitikai” megközelítésben, de még a minimális kíváncsisággal sem fordult, eddig legalábbis, az alkotmányozási munka érdemi részletei felé. Ami persze nem jelenti azt, hogy ez a jobboldali sajtó nem „bírál”: sommásan, halvány lila gőz nélkül a dolgok összefügéseiről. Olvasni olyan kommentárokat is, amelyek szerint Ponta túlságosan fejet hajt az Európai Unió előtt, túl engedékeny. E kommentárok szerzői tavaly hevesen támadták Pontát, amiért ujjat húz az EU-val. Akkor az EU jó volt, most rossz. Most főleg Magyarország okán rossz.

Magyarországon – mérvadó honi és külföldi, szakmai és politikusi vélemények szerint – az új alaptörvény és módosításai a demokrácia és a jogállamiság leépítését, a központosított nemzetállam erőltetését jelentik, egyszersmind az ország (pontosabban az Orbán-kormány) példátlan nemzetközi hitel- és tekintélyvesztését.

A magyar alaptörvény tragikus hirtelenséggel készült, és ugyanúgy fogadta el, mintegy nemzeti révületben az Országgyűlés, a legitimáló úgynevezett konzultáció pedig nevetséges szimulákrumnak bizonyult. Tehát mind az előzetes közvita, mind az utólagos, legitimáló népszavazás hiányzott.

Voltaképpen az új alkotmány az egypárti hatalomgyakorlást, a Fidesz-uralom bebetonozását szolgálja. Kőbe véshetőnek szánták és mondták, ehhez képest viszonylag rövid idő alatt négyszer – és több helyen – kellett módosítani. (Fércnél maradandóbb...)

Egy ideje, napjainkban kulminálóan, Magyarországon és az Európai Unióban a negyedik alkotmánymódosítás a botránykő. Alapjaiban forgatja fel az alkotmányos rendet – ahogyan Sólyom László volt köztársasági és alkotmánybírósági elnök, nem utolsósorban egyetemi professzor, bírónemzedékek nevelője, a kérdés legnagyobb magyarországi szaktekintélye korábbi cikkeinkben is idézett, A hatalommegosztás vége című tanulmányában fogalmazott: egy új, lopakodó alkotmány bevezetésével ér fel. Csiszlikségnek is nevezhető, ahogyan ezzel a módosítással olyan szabályokat emeltek be az alaptörvénybe és tettek ezáltal kikezdhetetlenné, amelyeket korábban az Alkotmánybíróság – alapos vizsgálat alapján – az új alaptörvénnyel ellentétesnek mondott ki és megsemmisített. Mi több, a módosítás hatályon kívül helyezi az Alaptörvény hatálybalépése előtt hozott alkotmánybírósági határozatokat! Mindezek, a visszamenőleges hatályú szabályozás és társai, megengedhetetlen módon: jogelveket sértenek. Magyarország elnöke, Áder János pártkatonaként viselkedett, amikor – Sólyom László javaslata ellenére – aláírta a negyedik alkotmánymódosítást.

Az Európai Unió, bár néppárti többségű, nem hunyhatott szemet mindezek felett. Az alapjogi biztos Viviane Reding, sőt maga José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is „kézbe vette” az ügyet, de előtte fontosabb az, hogy az Európai Parlament állampolgári jogi bizottsága Rui Tavares portugál zöldpárti képviselő vezetésével jelentéstervezetet dolgozott ki. Röviden: ha nem vonja vissza a negyedik alkotmánymódosítást, a magyar kormány példátlanul kemény szankcióknak nézhet elébe. Tavares szerint a hangsúly természetesen nem ezen, nem a szankciókon van, hanem az uniós alapértékek tiszteletben tartásán. (Az előterjesztő szerint lehetséges, hogy az EP júniusi plenáris ülésén már az egész Európai Parlament szavazhat az állásfoglalás-tervezetről.)

A Fidesz válasza, kifogásai, vádaskodásai újabb aggodalommal tölthetnek el minden racionális embert. Az még belefér, hogy a „baloldali” pártok fúrják Orbánékat (hiszen, sajnos, különösen az utóbbi időben, a néppárti-konzervatív többség idején, az Unióban is uralkodóvá vált a politikai megosztottság, és egyre gyakoribbak a konfliktusok a pártcsaládok között), bár nem ártana figyelembe venni a jobbról jövő felette kemény kritikákat is – azonban például az olyan érvelés, hogy a támadások fő oka a kormány rezsicsökkentéssel szerzett népszerűsége, kiakasztja az ép elmét. (Mindazonáltal még habozunk másokhoz hasonlóan elmekórtanilag problémásnak tekinteni a tragikomédia némely szereplőit.)

Komolyságunkat megőrizve befejezésül csupán egy konkrétumokkal is élő véleményezést említenénk meg, amely a HVG-ben is megjelent, s amelyet a Népszabadság a következőképpen foglal össze: „A negyedik alkotmánymódosítás több pontja is támadható azok szerint az alkotmányjogászok szerint, akiket a kormány arra kért fel, hogy a Velencei Bizottsággal párhuzamosan, attól függetlenül vizsgálják meg a sokat támadott alkotmánymódosítást. Összegzésük értelmében az európai normák és standardok kapcsán támadható az alkotmányban a kommunista rendszer alatt elkövetett bűnök el nem évülésének kimondása, amennyiben azok már korábban elévültek; támadható a kommunista rendszer alatt tanúsított magatartásokkal kapcsolatos állításokra vonatkozó tűrési kötelezettség; és támadható a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása a magyar nemzet és a nemzeti közösség kapcsán, amely fogalmak nem elég világosak. Több olyan pontot is találtak a jogászok, amelyek szerintük csak akkor állnak összhangban az európai normákkal és standardokkal, ha megfelelő módon értelmezik őket. Így például a családi kapcsolat meghatározása csak akkor áll összhangban, ha az nem zárja ki a házasságon és a szülő-gyermek viszonyon kívüli kapcsolatot sem. Azt a dokumentum készítői is kimondják, hogy az alkotmányozó szemmel láthatóan korlátozni kívánta a házasság fogalmát egy férfi és egy nő életközösségére, azaz meg akarta akadályozni az azonos neműek házasságát. Ugyanakkor megjegyzik, hogy az európai normák nem írják elő, hogy a házasságot a homoszexuális párok számára is meg kell nyitni, így a magyar alaptörvény nem szegi meg az uniós előírásokat. A bírósági ügyek áthelyezése akkor nem sért uniós jogot, ha az ügyek áthelyezése egy bíróságról egy ugyanolyan bíróságra objektív kritériumok alapján történik – áll a jelentésben.” Tehát ez a helyzet.

A két alkotmányozási folyamatnak és eredményének az összehasonlítását az olvasóra bízzuk. A fenti támpontok alapján megállapíthatja, hol van és hol nincs értéktisztelet, európaiság, demokratikus elkötelezettség, jogállamiság.

Tanácsunk a következményeket illetően mindössze ennyi: próbáljunk nem csodálkozni és kerülni az összeesküvés-elméleteket, amikor azt látjuk, már a közeljövőben, hogy a két ország fejlődése egymástól mennyire gyökeresen eltérő irányt vesz.