Képzeld, tegnap jöttem Strasbourgból…

Jaj, ne is mondd! Elegem van ebből az egész Európából!

???

Mindent megszab, mindent felülír, minden helyi jellegzetességet kiirt, mindent nivellál.

Sok igazság van abban, amit mondasz. Európa már nem az, ami volt, és főleg: nem az, aminek készült. A nagyvonalú Európa, a nyitott, elnéző, és éppen ezáltal egységesítő Európa, ahol senkitől nem kívánják, hogy elveszítse az egyéniségét…

És semmilyen hagyományt nem tiltanak meg…

Ahol az ember nem kell hol a miccséért, hol a pálinkájáért reszkessen… De próbáljunk meg másként gondolkodni. Mondom, tegnap jöttem Strasbourgból, és megtudtam, hogy többek között azért lett Európa egyik fővárosa, mert hatszor változott a főhatalom fölötte.

És? Mit bizonyít ez?

Szerintem azt, hogy akik kitalálták az Európai Uniót, a történelem viharaira akartak tekintettel lenni, mi több, felhívni a figyelmet arra, mennyi minden történt a világon Európa nevében, mennyi minden történt Európában, miközben önnön földrészünkre hivatkoztak, mennyi minden történt még az annyit dicsért, már-már ajnározott Nyugat nevében is.

Ez nagyon szépen hangzik, de puszta gondolat maradt.

Nem, ne haragudj, nincs igazad. Nem állítom, hogy minden megvalósult, de hát minden soha nem szokott megvalósulni. Azt hiszem különben, türelmetlenek vagyunk a gondolatokkal, lenézzük őket. „Elvileg nagyon szép, persze”, mondjuk legyintve, mintha nem abból indulna minden szép kezdeményezés, hogy valakinek vagy valakiknek a fejében megszületik valami, megfogan és kicsírázik egy gondolat.

Mégsem várhatod el senkitől, hogy örüljön valaminek, ami nincs, kizárólag azért, mert eszébe jutott valakinek!

Nem is várom el, csak azt, hogy belássuk: a gondolatnak igenis van ereje, kisugárzása, karizmája, holdudvara. Az EPMSZ konferenciáján, ahol voltam, előadást tartott Szarka László is, a történész, aki a közös magyar–szlovák történelemkönyvről tartott előadást, méghozzá nagyon meggyőzően.  Nem tagadta el a konfliktusokat, azt, hogy tehát nem mindenben egyezik meg a két fél, a könyv azonban kétségtelenül készül, és ha végre elkészül, nagy teljesítmény is lesz, de nagy eredményeket is remélnek tőle.

Kár, hogy egy nemzedék is elmúlik addig, amíg a hatását érezni fogja bárki is…

Megint ez a legyintés! Igazad van, de ha meg se kezdenék a munkát, akkor nemzedékek múlnának el úgy, hogy nem történne semmi, csak a panasz áradna minden oldalról!

Jól van, jól… Mi az az EPMSZ?

Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem. Évente vándorkonferenciát szervez, amelyre az idén Liebfrauenbergben, egy Strasbourg melletti helységben került sor, s a többnyelvűség volt a téma.

Ez Elzászban van, ugye? De hát ha jól tudom, ott sem minden tökéletes…

Valóban nem, megnyugodhatsz. Jártunk egy iskolában, amelyben két nyelven folyik a tanítás, és az igazgató elmondta, az annyit emlegetett, Szarka László által is dicsért közös történelem tankönyv remek kezdeményezés, de csak a gimnázium utolsó két évében tanítanak belőle. Ne forgasd megint a szemed! Elindult valami, megkezdődött a közeledés…

Ha nem forgatom, akkor is csak azt mondhatom, inkább utópia ez, mint idealizmus.

Wilde azt mondja, olyan térképet, amelyen nincs rajta az Utópia nevű földrész, nem is érdemes kézbe venni.

Persze, értem én, én is reménykedem sok mindenben. De nem tévesztem össze a reményt a valósággal…

Elég baj. Én azt hiszem, addig vagyunk fiatalok, és tulajdonképpen emberek, amíg össze merjük téveszteni a vágyainkat az életünkkel, mert amikor lemondunk róluk, akkor az életünkről is lemondunk valamiképpen.

Talán sarkosan fogalmaztam. Higgyünk valamiben, amíg tudunk és merünk. De ne úgy utazzunk Strasbourgba, mintha a Paradicsomban szállnánk ki. Európára már Dsida is rálegyintett a Psalmusban.

Az életműve mégis azt sugározza, hogy hisz benne. De ne vitatkozzunk. Én is visszajöttem onnan.