Ambrus Attila: Anyakönyvek előzetesben

Elképesztő magyarázattal szolgáltak a képviselőház szociáldemokrata és liberális tagjai arra, hogy miért nem kaphatják vissza az egyházak az államosításkor elkobzott levéltári anyagukat.

A javaslatot elutasító honatyák kijelentették, hogy nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik az ügyet, s a néhány tíz vagy több száz éves egyházi iratokat a történelemhamisítás meggátolása érdekében szeretnék az állam kezében tartani. Az anyakönyvek, birtoklevelek, historia domusok tehát előzetes letartóztatásban maradnak, mert ha szabadon engedik azokat (tanulmányozni), akkor ki tudja, miről beszélnének…

A kiválasztott képviselők példátlan butasága és mértéktelen nagyképűsége (hogy a történészek kutatásait ők, a celeb szintű showman-politikusok ellenőrizhetik) nem példanélküli!

A példát tőlünk keletre kell keresni és nem is olyan sokáig. Csupán Dmitrij Medvegyev elnökségéig. A Putyin-klón ugyanis szörnyen megijedt amiatt, hogy Oroszországban a rendszerváltást követő levéltári forradalom alapvetően változtatott a múltkutatás lehetőségein.

Számos szovjet mítoszt kellett és lehetett volna eloszlatni. Ám Dmitrij Medvegyev javaslatára 2009. május 20-án az Oroszországot károsító történelemhamisítás elleni bizottságot hoztak létre. Ennek tagjai részben a szovjet titkosszolgálat tisztjei voltak, és azt a feladatot kapták, hogy fellépjenek a „múlt átértelmezése” ellen.

Nos, négy év késéssel a tavaszi bezsongás képviselőinket is elérte, ők is a múlt “átértelmezésének” lehetőségétől tartva államosították újra a vallási közösségek felbecsülhetetlen szellemi értékű vagyonát. 

A történelemhamisítás emlegetése egy politikai döntéshozó fórumon – amelynek egy korszerű európai államban annyi köze lehetne, mint a brummogásnak a mackósajthoz – azt jelzi, hogy a képviselő testület többségi csoportja (a kormánypártokhoz csapódott ellenezék egyezsége) a fanatikus etnocentrizmusból közel két és fél évtized elteltével sem enged. Sőt nem engedné szorításából a még mindig létező hivatalos történetírás jegyzőit sem. Akik közül ugyan néhányan már kritikusan viszonyulnak a kommunista időszakhoz, de a mítoszok lebontására ők sem vállalkoznak.

Valószínű, hogy a magyar egyházaktól elkobzott levéltári iratokat kevesen tanulmányozták, azok ott heverhetnek szorosan lekötve az állami levéltárak pincéjében. Jobb róluk tudomást sem venni, gondolják azok, akik tudják, hogy a múltról szóló elméleteik nem tanok, hanem mesék. A tények-tanok igazolására vagy cáfolatára izgalmas intellektuális munka bizonyítékokat keresni. A mesékben csak hinni kell, és nem szabad kutakodni, mert szertefoszlatja a varázst az, ha megtudjuk: a történelmi Jancsi és Juliska nem szegény sorból származó gyerekek voltak, hanem egy idős hölgy hidegvérű gyilkosai…

A kelet-európai politikusok nem mernek szembenézni a jelennel sem, nemhogy a múlttal. Ezért őrizetben tartják annak szellemét. Közben mondják a meséket. Noha a történészeknek mondanák legszívesebben tolba, lassan már csak maguknak mormolják.

De térjünk vissza a racionális elemzéshez. A képviselők nyilván nem csupán a magyar és szász történelmi egyházak levéltárának az előzetes letartóztatását rendelték el, hanem az ortodox egyházét is. Csak találgatni lehet, hogy miért, de a válaszadáshoz némi támpontot adhat a történész Gabriel Catalan esete. Aki azzal szerzett magának némi hírnevet (és természetesen számos ellenséget), hogy a Szekuritáté Levéltárát Vizsgáló Bizottság és a Román Állami Levéltár kutatójaként bizonyítékokat talált arra, hogy a görögkeleti egyház egykori vezetője, Teoctist pátriárka részt vett egy bukaresti zsinagóga szétverésében, és természetesen együttműködött a kommunista rendszerrel. Gabriel Catalan ma Peruban él…

Igaz, más, nem kevésbé megbocsáthatatlan bűne is volt a fiatal történésznek.

Cikksorozatot közölt, amelyben a rendszerváltás utáni román történelem tankönyveket hasonlította össze, s le merte írni, hogy a történelemhamisító mítoszok elsősorban a román nemzet kialakulását, a románok magyarokkal szembeni erdélyi elsőbbségét érintik. A tankönyvek, írta Catalan, összemossák a mai Románia területén élők történetét a románok történetével. Abból, hogy a történelmi források szerint Nagyszebenben már 1373-tól működött ágyúöntő műhely, azt a következtetést vonják le, hogy a román csapatok az elsők között voltak Európában, akik ilyen fegyvert használtak.

Ilyen tankönyvekből informálódva aztán nem csoda, ha a többség körében szinte egyeduralkodó az a vélemény, hogy a magyarok „mostanában” telepedtek be Erdélybe, így akár „haza is mehetnek” (Magyarországra vagy akár Ázsiába), ha nem tetszik őkelmüknek, ahogy az őshonos románok bánnak velük. Nos, a letartóztatott egyházi anyakönyvek tényszerűen bizonyíthatnák, hogy elég régecske itt él Erdélyben a magyarság.

Nem tudják a magukat nevetségessé tevő képviselők, hogy nekünk nem szükséges magunk előtt bizonyítgatni ezt. A jövőnk nem a múltunktól, sokkal inkább a jelenünktől függ.

Kimaradt?