Éppen negyven esztendeje, hogy 1973 áprilisában az akkor harminc esztendős Brit Hume amerikai újságírót egy televíziós interjúban megkérdezték, miért választotta hivatásának a tényfeltáró újságírást. Egy demokráciában a nyilvánosságnak joga van megismerni a tényeket – válaszolta. Az újságírásban az a legfontosabb, hogy a nyilvánossághoz eljuttassuk azokat az információkat, amelyeket a kormányzat el akart titkolni.

Egy másik amerikai újságíró, Jack Anderson így fogalmazott, amikor az oknyomozó újságírás hasznáról faggatták: „Láttam hatalmasokat a maguk elszigeteltségében olyannyira hasonlatossá válni Istenhez, hogy elfelejtették: rájuk ugyanazok a törvények vonatkoznak, mint mindnyájunkra."

A szakma jól tudja: mindkét újságíró fontos név a sajtótörténetben, az előző két bekezdést ezért csupán az olvasók kedvéért idéztem fel. És az olvasóknak írom le azt is, hogy a tényfeltáró vagy oknyomozó újságírás, a zárt ajtók és a zárt ajkak megnyitása – mindegy, hogy az „investigative journalism” kifejezést miként fordítjuk – végső szövege minden esetben az újságíró saját munkájának az eredménye. A tényfeltáró újságíró nem foglal állást, nem vádol, nem fogalmaz meg értékitéleteket, hanem az általa különböző írott és szóbeli forrásokból, kulcsinterjúkból összegyűjtött és többször is ellenőrzött tényeket és információkat tárja a nagyközönség elé, és soha nem valamilyen hivatalosság vizsgálatának az eredményére hivatkozik. Ilyen összefüggésben tehát nincsen semmiféle jelentősége annak, hogy például állami számvevőszékek vagy más hatóságok törvényesnek találtak-e vagy sem mondjuk nagyobb szabású pénzügyi műveleteket. Az újságíró a nyilvánosság asztalára helyez általa fontosnak tartott adatokat és a demokratikus társadalom, a sokszólamú közvélemény dönt, ahogyan akar, vagy ahogyan megpróbálják befolyásolni.

Amióta Sipos Zoltán a Transindexben nyilvánosságra hozta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt magyarországi pénzügyi támogatásának összegeit és csatornáit, többen azzal vádolják a valós és virtuális térben egyaránt, hogy: 1. az RMDSZ parancsára cselekedett éppen az EMNP kongresszusa előtt. 2. Kilóg a lóláb, mert az RMDSZ elnöke a hírportál egyik tulajdonosa. 3. Túlságosan egyoldalú, miért nem foglalkozik az RMDSZ pénzekkel is?

Emlékezzünk csak vissza: nem sokkal a helyhatósági és parlamenti választások előtt a Krónikában Gazda Árpád tárta fel a hazai költségvetésből az RMDSZ-hez mint párthoz és mint szövetséghez vezényelt pénzek útjait, nem annyira szenvtelen hangon, mint Sipos, de akkor ugyanezek a vádak hangzottak el, csak éppen fordított előjellel, pontosabban a másik oldalról: az EMNT és a magyarországi jobboldal parancsára cselekedett, a FIDESZ amúgy is a maga hatósugarába vonja az erdélyi sajtó jelentős részét, túlságosan egyoldalú, miért nem foglalkozik a Demokrácia Központokba beáramló pénzekkel és így tovább.

A választások előtt létrejött, de mind a mai napig frissülő, világhálós tulipedia.info azzal, hogy mindkét oldalról vizsgálja a romániai és magyarországi pénzek útját, illetve a legismertebb erdélyi magyar közszereplők vagyonosodását és azokat a vállalkozói, civil szervezeti kapcsolatokat, amelyek segítségével az átlagból kiugró többlet jövedelmek létrejöhettek, a tárgyilagosság látszatát kelti. Ha viszont médiaszakember elemzi nem csupán a tényfeltáró vizsgálatok alanyainak politikai hovatartozását, hanem a szócikkek megfogalmazásait, akkor egyértelművé válik nem csupán a számbeli, hanem a metakommunikációs – a sorok közötti és a szavak mögötti - részrehajlás.

Következésképpen mifelénk az erdélyi magyar médiában oly nehezen csírázó tényfeltárást legtöbben politikai indíttatásúnak tartják, és tegyük kezünket a szívünkre: nem járnak messze a valóságtól. Az Egyesült Államokban napjainkban többek között úgy próbálnak a politikai elfogultság vádja alól mentesülni és kizárólag a társadalmi érdekeltséget biztosítani, hogy különböző alapítványok biztosítják az újságírói tényfeltárás nélkülözhetetlen pénzügyi forrásait, a szakma pedig megbecsüli mindazokat, akiknek munkája nyomán nem ritkán országos törvényeket is módosítanak.

Mifelénk erre még várni kell. Amiről Hume és Anderson beszélt negyven esztendővel ezelőtt, azt már mi is látjuk. Talán nem kell még négy évtized, hogy tegyünk is annak szellemében…