Bíró Béla: Bevándorlás vs. klímaválság?

Az európai választások egyik fő témája a migráció kérdése. Németországban azonban ezt a szempontot a klímaváltozással kapcsolatos aggodalmak előzik meg.

Mintha a németek nem érzékelnék, hogy a két jelenség szervesen összefügg.

A klímaváltozás legfontosabb oka az, hogy az emberi társadalmak meghatározó módon beleavatkoznak az ökoszisztéma, azaz a természet által évmilliók alatt kialakított önszervező rendszerek működésébe.

Az önszervező rendszerek legfontosabb jellemzője az, hogy a rendszert mint egészet képező elemek kölcsönösségi kapcsolatban állnak egymással. Az egyensúly garanciája épp ez a kölcsönösség, amit más szóval negatív visszacsatolásnak is nevezhetünk. A negatív visszacsatolás azt jelenti, hogy az egyes elemek nem csak hatással vannak másokra, de érzékenyen „követik” azt is ahogyan más elemek hatásaikra reagálnak. Magyarán a környezetből beszerzett információk alapján folyamatosan alkalmazkodnak másokhoz (azaz a környezetükhöz), ami a környezetbe való belesimulást, illetve védekezést is jelenthet. Ily módon azonban a rendszerben elvben határtalan ideig egyensúly uralkodhat, hiszen a természet az egyensúlyt megzavaró tényezőket kiiktatja. Azaz elpusztítja azokat a részrendszereket, melyek bizonyos elemei rákos daganatként felborítják a részek közti természetes információcserét, s az ezen alapuló együttműködést, és függetlenítik egymást az egésztől.

Az, amit az emberiséggel manapság történik, az félelmetesen hasonlít a rákos megbetegedéshez. Az emberiség egyrészt kontrollálatlanul emészti fel a szervezet erőforrásait, másrészt kontrollálatlanul szaporodik. S ezzel veszélybe sodorja az élő szervezet, esetünkben az ökoszisztéma egyensúlyát. A következmények katasztrofálisak lehetnek, hiszen nem csak az élővilág egyes elemeinek (az ökoszisztéma „szerveinek”) pusztulásához vezethet, de magának az ökoszisztémának a pusztulását, s ezzel a Föld nevezetű bolygó lakhatatlanná válását okozhatja. Bolygónk élvonalbeli tudósok véleménye szerint is záros határidőn belül a Marshoz, vagy a Vénuszhoz válhat hasonlatossá.

Az ökoszisztéma – a fentiek alapján ez talán magától értetődő – éppen változatosságának, a mikroorganizmusok, a növény és állatfajok és az emberi társadalmak felfoghatatlan sokféleségének köszönheti létét.

Az életben mindig vannak konfliktusok, de ezek is az egyensúly – gyakran fájdalmas, de nélkülözhetetlen – eszközei.

A nemzetközi közösségben manapság zajló folyamatok ugyanolyan jóvátehetetlen károkat okoznak az emberiségnek, mint az egyes állat én növényfajok rohamos pusztulása az ökoszisztéma egészének. Ugyanúgy az egyensúly és az összhang fennmaradását veszélyeztetik, mint a természet sokszínűségének gyorsuló tempójú eltűnése az ökoszisztéma fennmaradását.

A különböző nyelvek és kultúrák ugyanúgy a természeti-társadalmi feltételekhez való alkalmazkodás áldásos következményei, mint a növény és állatfajok.

És ahogyan a különböző kontinenseken és országokban kialakult növény és állatfajok nem keverhetők össze, mert nem rendelkeznek az együttéléshez szükséges természeti összehangoltsággal (erre vonatkozóan a biológia sok mindent mondhatna el), szerfelett kétes, hogy ez (főként tömeges „átültetés” esetén) kevésbé súlyos következményekkel járhatna, mint az életvilág más területein.

Az emberi társadalmakat sem összekeverni kell, hanem a maguk életvilágában kell megteremteni az emberhez méltó létezés feltételeit, a fejlődő (vagy éppenséggel összeomló) államok esetében elejét kellene venni az ellenőrizhetetlen szaporodás kényszerének. Ez a szaporodás – Isten bocsássa meg a vétkemet – szintén a rákos burjánzás szinonimája. Ahogyan a fehér ember demográfiai válsága is kóros jelenség. A rákos burjánzás inverze. A társadalmi szervezetet megbénító egyéni önzés egyfajta kulturális elfajulásának rákos kórtünete, mely az az öncélú szexuális élvezet, a „nő és a férfi önnön testéhez való jogának” nem kevésbé természetellenes tünete.

A különbség csak az, hogy egyik esetben a felelőtlen szaporodás roncsolja a társadalmi létet, a másikban az épp oly felelőtlen „szaporátlanság”. Márpedig a természet a szexualitást a létfenntartás eszközeként hozta létre. Mindkét variáció ezt az alapelvet tagadja. Mindkettő demográfiailag fenntarthatatlan társadalmakat generál.

A két eltévelyedés összekeverése aligha teremtethet egészséges társadalmakat. Legfeljebb összeférhetetlen világokat. Egymást „kölcsönösen” kiegészítő (kulturális és biológiai) „daganatokat”.

Az emberiség máris túlnépesedett. Ez a túlnépesedés aligha fog megszűnni azzal, hogy az egyik kultúra kiszorítja a másikat. A németek hiába küzdenek a klímaváltozás ellen, ha olyan népességekkel töltik meg országukat, melyek – jó esetben – csak alájátszanak a természeti környezet pusztításának. A német gazdaság további felvirágzásának jegyében. Hiszen a bevándorlók minden kétséget kizáróan főként azért menekülnek országaikból, hogy maguk is részt vehessenek abban a – mára már nyilvánvalóan fenntarthatatlan – fogyasztásban, mely nem csak az emberi civilizáció, de a földi ökoszisztéma pusztulását is jelentheti.

Ha majd a bevándorlók fognak Allah nevében utcákra özönleni az őket – a fehér embernél nem kevésbé fenyegető – földi ökoszisztéma megmentésének érdekében, talán majd megváltoztatom a nézeteimet.

Addig – sajnos – aligha tehetem.

Kimaradt?