„S felnő a nép. (…)

A tájon felszakad a szender,

És nem lesz több véres ellenfél

És megfér testvérrel a testvér,

S a földön ember lesz az ember.”

Ezeket a sorokat az a Tarasz Sevcsenko írta, akinek Leszja Ukrajinkával együtt  köszönhető, hogy az ukrán nyelv fennmaradt, annak ellenére, hogy a cári Oroszországban kétszer is betiltották, és a 19. század végén, 20. század elején üldözték beszélőit.

Sevcsenko jóslatának – vagy inkább csak vágyának – beteljesüléséhez még sokáig várnunk kell, hiszen az üldözött nyelvből, minden mást elnyomó zsarnokká vált az ukrán nyelv: mostantól Ukrajnában azt fogják üldözni, aki nem beszéli, aki nem tiszteli jobban saját anyanyelvénél, sőt, arra buzdít, hogy védelmezze aki orosz, az oroszt, aki ruszin, a ruszint, aki magyar a magyart.

Az ukrán parlament öt nappal Petro Porosenko regnáló elnök csúfos veresége után nagy többséggel fogadta el a restriktív nyelvtörvényt,  amit az ülésteremben jelen lévő képviselők zöme üdvrivalgással fogadott, aztán mintegy hangsúlyozva tettük emelkedettségét, hazafiasságát elénekelték az ukrán himnuszt. A himnusz intonációja sem fedte el azt a kellemetlen érzést, hogy a XXI. századba lépett Ukrajnát sértett nacionalizmus kísértete járja át, amely Sevcsenko könnyű álmának ígérete helyett az erőszakos beolvasztás rémképével riogatja a nagyszámú kisebbségeket.

Az már Caragiale tollára való lenne – és némiképpen a nagy román humorista komor korára emlékeztető –, hogy a nyelvtörvényt szinte  egyöntetűen támogatták, a magukat „majdanos” identitásúnak és – hiszik vagy sem – européernek tartó parlamenti frakciók.

További indokok, amiért Caragiale szellemére és szellemességére volna szükség érzékeltetni a helyzet tragikomikumát:

A végszavazásnál sem állt a képviselők rendelkezésére a törvénytervezet elfogadásra ajánlott végleges szövege. Így olyan törvényt fogadtak el, amelynek sem szövegét sem tartalmát nem ismerték. Mi több, az elfogadásra ajánlott módosításokat is csak a szavazással egyidőben ismertették.

Ősi kelet-európai szokás és hagyomány szerint a teremben nem tartózkodó képviselők helyett is szavaztak a jelen lévők. képviselő kártyájával való szavazás esetei.

Fondorlatos módon olyan módosításokat is eszközöltek a képviselők, amelyek felemlegetésével akár EU-konformá is hazudhatják a jogszabályt. Így a többnyelvűség bevezetésének szándéka, vagy az ukrán nyelv nyilvános lekicsinylésére tett kijelentések nem számítanak az államrend megdöntésére tett kísérletnek. Továbbá 2025-ről 2030-ra  módosul a kizárólagosan csak ukrán nyelven letehető külső tudásfelmérés bevezetésének a határideje. Sőt, minő nagylelkűség,  azok a kisebbségekhez tartozó diákok, akiknek anyanyelve egyben az EU hivatalos nyelvei közé tartozik, és iskolai tanulmányaikat 2018. szeptember elseje előtt kezdték el, 2023-ig a törvény életbe lépte előtt érvényes szabályok szerint tanulhatnak! Az ukrán hatóságok máris úgy kommunikálják, hogy e szabályozás bevezetésével Ukrajna eleget tett a Velencei Bizottságnak az oktatási törvény 7. cikkével kapcsolatos ajánlásainak...

Az Európai Bizottság, az Európai Parlament nem aggódik. Nem figyelmezteti a tamponország politikusait, hogy amennyiben nem áll el a nyilvánvalóan diszkriminatív és feszültségkeltő törvény alkalmazásától, megnehezíti Ukrajna EU-integrációs törekvéseit. Csupán újságírói kérdésre tért ki arra az EB szóvivője, Maja Kocijancic, hogy tudnak arról, hogy az ukrán törvényhozás megszavazta a nyelvtörvényt, s most annak közzétételre várnak, hogy elemezhessék annak tartalmát. Annyit még eubürokrata nyelven hozzátett, hogy már többször is felszólították az ukrán hatóságokat: nyújtsák be a törvény tervezetét a Velencei Bizottsághoz, várják meg annak álláspontját, és csak ezt követően kerülhessen sor elfogadására.

Hogy mennyire veszik komolyan Kijevben Brüsszelt, arra bizonyíték, hogy Petro Porosenko leköszönő államfő már előre jelezte, hogy elfogadása után azonnal aláírja a törvényt, akkor is, ha legyőzője Volodimir Zelenszkij azt mondta: hivatalba lépése után meg fogja vizsgálja, a törvény tiszteletben tartja-e minden állampolgár jogait. Porosenko képviselői megteremtették a lehetőséget, hogy hazafiként nyergelhessen át az elnöki bársonyszékből a legfőbb nacionalista vezér trónusára.

A leköszönő és az újonnan megválasztott elnök közötti feszültség az indulatok újabb elszabadulásához vezethet, ami – kiegészítve azzal, hogy Ukrajna nem románoknak, magyaroknak, ruszinoknak, oroszoknak való világgá válik – nyugtalanító.