Az ország nem rendelkezik a NATO-tagság által megkövetelt védelmi képességgel, ezért sürgősen tenni kell, hogy ezt a kapacitást elérje – mondja a hadügyminiszter bele e képernyőbe vasárnap, március 31-én. Április hatodikát írunk, és Gabriel Leș még mindig a tárca élén áll. Ezért vagyunk olyan sajátosan különösek (Lucian Boia jellemzésétől függetlenül is), mert működő államokban az ilyen kijelentések után pár órával a hadügyér már benyújtotta volna lemondását. Leș miniszter elismeri továbbá az idézett interjúban, hogy a hazai hadiipar romokban hever, hogy 25 éve bűnösen alulfinanszírozott az ágazat, és hogy emiatt elavult haditechnikánk csak a csodával határos módon és az odaadó katonáknak köszönhetően működik úgy-ahogy. Mindennek dacára – véli a tárcavezető – támadás esetén tartanánk a frontot, míg az Észak Atlanti Szövetség csapatai megérkeznének.

A döbbenet kettős fokozatú: 1. kapitális hiba ilyesmit nyilvánosan elismerni, még akkor is, ha tényleg ilyen kilátástalan a védelmi helyzet, és 2. az ellenzék hétvégi sziesztája után, például hétfőn máris követelhette volna a miniszter távozását, sőt a 2+ kategória, saját főnöke, a román hadsereg alkotmányos feje, maga Iohannis elnök is elszundított.

Pedig nem akármikor, a NATO-tagság 15 évfordulójának küszöbén hangzottak el ezek a súlyos kijelentések. Kijelentésekben pedig hagyományosan jók vagyunk hadügyi téren: Mihai Fifor, a jelenlegi miniszter elődje, 2018. július 31-én azt nyilatkozta, hogy a Deveselu közelében levő rakétaelhárító központban ballisztikus töltetek vannak, majd – ahogy ilyenkor szokás – arra hivatkozott, hogy félreértették... és november 20-ig maradt is a tárca élén. Utódjának majdhogynem hazaárulással felérő szavai azért is sokkolóak, mert Gabriel Leș nem novicius: 2015–16-ban államtitkár a szaktárcánál, 2017-ben hat hónapig szintén a hadügyet vezette, vagy legalábbis kinevezték a minisztérium élére. Egyébiránt vele gond van az írásbeli kommunikáció szintjén is: újságírói firtatásra elmondta ugyan tavaly, hogy azért nem volt katona, mert épp felsőfokú tanulmányait végezte, mikor hivatalosan megszűnt Romániában a kötelező sorkatonai szolgálat. Csakhogy az általa közzétett életrajzi adatokból kitűnik, hogy a 2004-ben abszolvált mesteri képzés és a 2007-ben megszüntetett kötelező katonaság között három éves hézag jelentkezik, amelyet egy pontosan 2007-ben végzett tanfolyam nem tud teljes mértékben kibekkelni.

Leș esetében nem az a baj, hogy az egyetlen 89 utáni hadügyminisztere Romániának, aki nem tudja testközelből mi az instrukció, a kaszárnyai humor és a bakakoszt, hiszen számtalan uniós és egyben NATO-tagállamban civilek, sőt nem egyszer nők is vezetnek hadügyeket, itt a ködösítés a zavaró (bár lehet ez is modern harcászati eljárás).

De visszatérve az aktualitáshoz, a miniszter és az államfő viszonya enyhén szólva fagyos. Decemberi mínuszok jelzik a kapcsolat hőfokát. Tavaly év végén ugyanis lejárt a vezérkari főnök mandátuma, és Ciucă tábornok utódlása időszerűvé vált. A Legfelsőbb Védelmi Tanácsban Leș által előterjesztett Scarlat tábornokot Iohannis (pontosan meg nem nevezett) törvényes aggályok miatt nem fogadta el, és a testület ülése után még egy évvel meghosszabbította Ciucă kinevezését. Az ügyből pereskedés lett, amelynek első szakasza március 29-én zárult az államfő győzelmével, az addig felfüggesztett kinevezés (bár nem végérvényesen, de) immár jogerős. Megjegyzendő tehát, hogy január 9. és március vége között a román hadseregnek de iure nem volt vezérkari főnöke. Az affér hátterében egy bűvös szám rejtőzik, az a bizonyos 2%-os költségvetési tortaszelet, amelyre az ország kötelezte magát, hogy ennyit fog áldozni évente védelmi célokra. Ennek egy nem éppen vékony alszelete a beszerzésekről szól. S mivel honi hadiiparunkról kiderült, hogy legfeljebb szerelőműhelyek szintjén működik, kénytelenek vagyunk külföldi gyártókhoz fordulni. Akik lehetnek hollandusok, vagy franciák, legalábbis a Fekete-tengeri flotta korszerűsítése szempontjából ők érdekeltek. A hollandoknak állítólag Dragnea ígérte meg a tendert, a gallokkal meg úgy hírlik, Iohannis kokettál. Ezért olyan nyögvenyelős a korvettek beszerzése. Ciucă tábornok a franciákkal szemez, hasznos tehát az ő további pozícióban tartása a Cotroceni palota szempontjából.

S hogy a keddi parlamenti ünnepi ülésre, mikor a NATO-tagságban eltöltött harmadik ötéves tervet tapsolták meg a honatyák-anyák mégsem a fesztív hangulat volt a jellemző, az már az előzőekből is logikusan következik: Iohannis – a balkonon ülő diplomatákra való tekintettel is – harcias beszédet vágott ki, valójában újabb rohamot indított a kormány és a PSD ellen, kínosan kerülve kritikájában az ALDE megnevezését. Az államfőnek igaza van abban, hogy egy állam biztonságpolitikai garanciái nem a mozgósítható hadfiak számában és a technikai felszereltségben áll föltétlenül: korunk meghaladta ezt a stádiumot, a hibrid háborúk idejét éljük, sikeres kibernetikai agressziók legalább akkora kárt okozhatnak, mint a klasszikus aknamezők, vagy a vállról indított rakéták. Az állam attól is sebezhető, ha korrumpálható apparátusa van, ahova beférkőzhetnek idegen és barátságtalan intenciók. Iohannis ott téved, hogy egy ünnepélyes keretet használ fel saját politikai céljaira, felrúgván az (eddig többnyire általa betartott) ilyenkor elvárható protokollt.

Hadászati hasznavehetetlenségünkre (miközben a NATO-listán az ötödik legaktívabb tagállam lennénk, ha külföldi missziókról van szó) rátromfol Románia korántsem kedvező geostratégiai helyzete: 245 kilométeres partszakaszt kell védelmezni az egyre feszültebb zónává avanzsáló Fekete-tengeren, légvonalban Jászvásár és Tiraspol 159 kilométerre van egymástól és 700 kilométerre a kelet-ukrajnai konfliktus-övezettől. Putyin pedig éppen tegnap fogadta az új kazah vezetőt, akivel elsősorban a katonai és nukleáris együttműködés hogyantovábbjáról tárgyalt, lévén hogy Kazahsztán a világ legnagyobb uránium-kitermelője. Arról pedig, hogy milyen komolyan veszik mifelénk a megtervezett védelmi stratégiákat és kiszámítható biztonságpolitikát, álljon itt egy száraz adat: az utóbbi majdnem harminc esztendőben 22-szer cserélt gazdát a védelmi tárca és mindössze két miniszter vitte végig négyéves mandátumát (1916–45 között 33-szor váltották egymást a minisztérium élén, igaz két db. világháború is volt közben).