Két napja jelent meg a riogatás egy brassói román újság honlapján, hogy a magyarok március 15-én megkoszorúzzák a Tanács téren Bem József  ötnyelvű emléktábláját, annak a gyilkos tábornoknak, aki 40 ezer románt ölt meg 170 évvel ezelőtt. A nyilvánvalóan román–magyar konfliktus kirobbantását célzó irományt néhány óra múlva törölték, ám mivel többen megosztották, még tegnap is kísértett a Facebook-on.

Nemcsak és nem azért érdemes Bem József máig tartó háborújáról írni március 15-én. A lengyel katonából magyar szabadsághőssé vált Bem háborúskodása a gyűlölködőkkel, a diktatúrák önkéntes és önkéntelen buta kiszolgáltatóival ma is tart.

Noha Bem József pragmatikus volt és reálpolitikus, a székelyek apjuknak, apónak nevezték. Legendássá vált alakja. A bizalmat és a bámulatot nagyon egyszerű viseletével, rendkívüli józanságával, fáradhatatlan munkabírásával vívta ki, és azzal, hogy fegyvertényeit lélegzetelállító vakmerőséggel hajtotta végre.

De mit keresett a lengyel Bem Magyarországon? Miért állt a székely szabadságharcosok élére? Csupán hálából amiatt, hogy az 1830-1831. évi oroszok elleni lengyel felkelés a reformkori magyar nemzeti ellenzék osztatlan rokonszenvét élvezte, és az Országgyűlés határozatban szólította fel az osztrák császárt, mint magyar királyt, álljon ki a szabadságáért küzdő Lengyelország mellett? Vagy a korábbi magyar– lengyel közös történelemtől – Boldog Kinga, Szent Hedvig, Ulászló, Báthory István emlékétől – indíttatva? Aligha, hiszen Bem nem volt szentimentális alkat. Viszont felelős lengyel katona volna. Világosan látta, hogy a lengyel függetlenség feltétele az erős Közép-Európa, amely a magyar és a lengyel függetlenség kivívásával építhető meg.

De miért mondta oly meggyőződéssel Brassóban, a Tanács téri erkélyről, hogy szászoknak, románoknak, magyaroknak össze kell fogniuk? Mert Erdélyben megtapasztalta, hogy a szabadságharc buktatója a nemzetiségi ellentétek kiéleződése. Azt is felismerte, hogy az ellentétek feloldása elsősorban a kisebbségek felé megtett többségi gesztusok révén érhető el. Ezért próbálta a románokat és a szászokat megnyerni a magyar szabadság – távlatokban Közép-Európa – ügyének. Ezért döntött úgy, hogy a többnemzetiségű Brassóban három nyelven jelenteti meg a testvériség és összefogás szükségességét terjesztő újságjait, a Cezar Boliac szerkesztette Espatriatult, a porosz Max Leopold Moltke irányította Kronstadter Zeitungot és a Veszely Károly szerkesztette Brassói Lapot. Éppen 170 évvel ezelőtt…

Sesztay Ádám történész egy évekkel ezelőtt folytatott beszélgetésünk során kijelentette: akár azt is mondhatná, hogy Bem József fejében a magyar–lengyel barátság a közös függetlenség koncepciójává alakult, amelynek a két országot lakó népek (lengyelek, magyarok, románok, szászok, litvánok, szlovákok, horvátok) összefogása révén a polgári demokratikus értékek jegyében kell erősödnie.

Korszerű, máig célként vállalható gondolat. A térségben élő népek és országok függetlenségének, jólétének semmi sem lehet nagyobb biztosítéka, mint egy erős és virágzó Közép-Európa, amely szerves, egyenjogú és értékteremtő része az Uniónak. A közép-európai stabilitás és fejlődés pedig ma is a többségi–kisebbségi kérdés, a szomszédsági viszony rendezésének függvénye, hogy annak megközelítésében Bem József koncepciójának az öröksége vagy az oszd meg és uralkodj elve érvényesül-e.

Nem véletlen, hogy ennek felismerése ellen fenekednek a név- és erkölcstelen firkászok, akik sajnos, számíthatnak a facebunkók közreműködésére is.